2011. szeptember 10., szombat

Közösségek bemutatása 3.


Szent Ferenc Kisnővérei
 
HIVATÁSUK
A
SZEMLÉLŐDÉSBŐL
ÉS
A
TESTVÉRISÉG MEGÉLÉSÉBŐL
F
A
K
A
D
Ó
EVANGELIZÁCIÓ


A közösség lelkiségének elemei
Szent Ferenc Kisnővérei a Katolikus Egyházban, Assisi Szent Ferenc szellemében, szerzetesnővérként, a karizmatikus megújulás lelkiségét is magukénak vallva igyekeznek karizmáikat megélni a rájuk bízottak szolgálatában. A ferences „nagycsaládon” belül szabályozott harmadik rendi, apostoli közösség. Jogi státuszuk: krisztushívők hivatalos társulása. Istenkapcsolatuk ápolása, a szemlélődés, az imádság mellett, életük másik alappillére a testvériség megélése. Ezeken nyugszik, belőlük fakad evangelizációs küldetésük. Szerzetesi közösségük mellett, egy tágabb közösségben - melyet Betlehemnek neveznek - törekednek megélni az „Egyház kicsiben” karizmát, ahol a különböző életállapotban élők együtt építik Isten Országát.


"...magasztalják az Urat tetteikben, mert azért küldte őket az úr szerte a világba, hogy szóval és tettel tanúságot tegyenek az ő hangjáról..." (Regula IX/29.)




Szent Ferenc Kisnővérei - Életképek from Gabor Ecker on Vimeo.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése