Elmélkedéshez: Ap. csel. 1,4-8
„De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig.”(Ap. csel. 1,8)
Az Evangélium felhívása minden megkeresztelt hívőnek szól: kötelességünk életünkkel tanúságot tenni Isten Szeretetéről a környezetünk számára! Tehát nem csupán szavakkal, mint amikor kiáll valaki mások elé, és elbeszéli megtérésének történetét. A valódi tanúságtételt élni kell, s hol másutt lehet a szeretetet megélni, mint közösségben? Ezért a mai előadás témájául a közösségi tanúságtételt választottam.
Hitünk megélésének legkézenfekvőbb és legalapvetőbb közössége a család. A mai lelkiesten azonban ennél távolabb szeretnék tekinteni. Azt kérném, hogy mindannyian vizsgáljuk meg saját plébániai vagy imaközösségünkön belül, hogy milyen mértékben sikerül megvalósítanunk azokat az evangéliumi értékeket, amelyek az őskeresztény közösségeket Krisztus tanításának hiteles és vonzó tanúságtevőivé tették. (ld. Ap. Csel. 2,42-47)
„Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban.” Az egység fontos jellemzője tehát, hogy a hívek teljesen elfogadják az apostolok tanításait (pl. a Péter levelekben található erkölcsi irányelveket arról, hogy hogyan ültethetjük át a gyakorlatba hitünket). S ami még ennél is lényegesebb: a közösségek együtt imádkoztak! Sajnos ez ma egyáltalán nem magától értetődő, hogy a hívek az imaközösség erejét kihasználva együttesen forduljanak az Úrhoz.
„Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották azok közt, akik szükséget szenvedtek” Tehát nemcsak lelki közösséget alkottak, hanem megosztották egymás között a javaikat; akiknek bőségben volt, anyagilag is segítettek a rászorulókon. Vagyis minden tekintetben számíthattak egymásra!
„A kenyeret házaknál törték meg, s örömmel és egyszerű szívvel vették magukhoz az ételt. Dicsőítették az Istent és az egész nép szerette őket.” Olyan közösséget alkottak, akik szemmel láthatóan szerették egymást, s ezt megtapasztalva még azok is becsülték őket, akik nem hittek Jézusban. Azt gondolom, ennél hatékonyabb módját nem lehet találni az evangelizációnak.
Végül, ami a legfontosabb, hogy ez a sok hívő mind egy szív, egy lélek volt. „Egy szívvel-lélekkel mindennap összegyűltek…” Gondoljunk bele, micsoda mélységet jelentenek ezek a szavak! Milyen mély egység kell ahhoz, amit az evangélista így próbál körülírni: „egy szívvel-lélekkel”. Ha ilyen egység két ember között vagy egy családban csak néhány pillanatra is megvalósul, már úgy érezzük magunkat, mintha a mennyországban lennénk! Ez az érdek nélküli, önzetlen szeretet mélysége. Az őskeresztény hívek ismerték egymás nehézségeit, egymás örömeit, együttérzően részt vettek egymás életében. Szerettek együtt lenni, öröm és békesség járta át az együtt létüket, találkozásaikat!
Tegyük fel a kérdést magunknak: Merek-e a szívem mélyéből vágyódni arra, hogy ilyen közösséghez tartozzak, ilyen emberi kapcsolatokban éljem az életemet? Talán fel sem merül bennünk ez a vágy, mert még nem láttunk példát ilyen őszinte szeretetközösség megvalósulására, és úgy gondoljuk, hogy ez csak a mennyországban lehetséges. Azonban az őskeresztények sem saját emberi erőfeszítéseikkel valósítótták ezt meg. Ők sem voltak tökéletesebbek nálunk; ezt az egységet a Szentlélek ereje és jelenléte tette lehetővé. „Megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét…” Ez ma is, számunkra is lehetséges! A Szentlélek leszáll ránk, és Ő tesz minket képessé arra, hogy egymást egy szívvel- lélekkel szeressük, hogy megosszuk a vagyonunkat és az életünket velük, egyet akarjunk, egyet higgyünk. Ennek a feltétele, amint láttuk, a közös imádság!
Szeretném, ha a mai lelkiest gyümölcse az lenne, hogy felébredjen szívünkben a vágy az őskeresztény összetartozás megélésére. Vágy arra, hogy közösségünk tagjaival együtt imádkozva kérjük a Szentlélek erejét, amely lépésről lépésre képes átformálni szíveinket, hogy egyre együttérzőbb, megértőbb, összetartóbb közösséggé válhassunk. Ez nem csak saját boldogságunk, de apostoli küldetésünk sikerének záloga is: „…az egész nép szerette őket, az Úr pedig naponként növelte az üdvözültek számát…”Az őskeresztény hívők egyszerű emberek voltak, nem a nagy tudásuk vagy a gazdagságuk vonzotta a pogányokat a megtérésre, hanem a közöttük tapasztalt szeretet.
XVI. Benedek pápa is azt kéri, hogy az őskeresztény közösségeket tekintsük mintának: „…Ha azonban meg akarjuk érteni az Egyház küldetését, vissza kell térnünk az emeleti terembe, ahol az apostolok együtt imádkozva, Édesanyjukkal várták a Szentlelket. Ez a születőben lévő Egyház ikonja.” Folyamatosan erre a képre kell alakulnia minden egyházi közösségnek! A pápa azt javasolja, hogy ezt a mintát vegyük alapul és őszinte szívvel hasonlítsuk össze a saját közösségünkkel. Ne keseredjünk el, ha azt találjuk, hogy még távol állunk a szentírási példától. Ha pedig úgy látjuk, hogy szépen megéljük ezt a közösséget, akkor legyünk tudatában, hogy ezt a Szentlélek ránk leszálló ereje által tudtuk elérni. Ő tesz minket képessé a tanúságtételre.
Ferenc pápa is nagy figyelmet szentel az Egyházon belüli közösségek életének, és sok hasznos útmutatást ad ezzel kapcsolatban „Az Evangélium öröme” kezdetű enciklikájában, többek között a 79-80, 91-92, 98-101 pontokban.
„Mennyi háború zajlik Isten népe körében és a különböző közösségekben! Hány háború dúl irigységből, féltékenységből… A spirituális világiasság néhány keresztényt arra indít, hogy háborúzzon más keresztényekkel, akik útjában állnak a hatalom, tekintély, élvezet vagy a gazdasági biztonság utáni vágyuknak. Emellett egyesek megszűnnek szívélyes Egyházhoz tartozásban élni, hogy így a viszály szellemét szítsák. Ahelyett, hogy az Egyház gazdag változatosságú egészéhez tartoznának, ehhez vagy ahhoz a csoporthoz tartoznak, mely különbözőnek vagy különlegesnek érzi magát.” (98. pont)
„A világ minden keresztényét külön szeretném kérni egy vonzóvá és fénylővé váló testvéri közösség tanúságtételére, hogy mindenki megcsodálhassa, hogyan törődtök egymással, hogyan bátorítjátok és támogatjátok kölcsönösen egymást: ’Arról tudják meg majd rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt’ (Jn 13,35). Ez az, amit Jézus buzgó imádsággal kért az Atyától: ’Legyenek mindnyájan egyek…bennünk,… hogy így elhiggye a világ’(Jn 17,21). Vigyázni kell az irigység kísértésével! Ugyanabban a hajóban evezünk és ugyanazon kikötő felé tartunk! Kérjük a kegyelmet, hogy tudjunk örülni mások gyümölcseinek, melyek mindannyiunkéi.” (99. pont)
„… nagyon rosszul esik látnom, hogy néhány keresztény közösségben, sőt még szerzetesek között is teret adnak a gyűlölet, a megosztottság, a rágalmazás, a rossz hírbe hozás, a bosszúállás, a féltékenység, a saját elgondolások mindenáron másra erőltetése különböző formáinak… Kit akarunk evangelizálni ilyen magatartással?” (100. pont)
„Mindegyikünknek szól Szent Pál buzdítása: ’Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, hanem győzd le a rosszat a jóval’ (Róm 12,21). Továbbá: ’Ne fáradjunk bele tenni a jót! (Gal 6,9). Mindnyájunknak vannak szimpátiái és antipátiái, s talán épp ebben a percben haragban vagyunk valakivel. Legalább mondjuk az Úrnak: ’Uram, haragban vagyok ezzel vagy azzal, imádkozom érte hozzád.’ Imádkozni olyasvalakiért, akivel haragban vagyunk, szép lépés a szeretet felé, ráadásul evangelizáló cselekedet…” (101. pont)
Ferenc pápa hangsúlyozza, hogy a keresztények hivatottak arra a feladatra, hogy egy vonzó közösséget, élhető példát mutassanak a többi ember számára. Csak a példamutatás erejével tudjuk jobbá tenni a világot! De nem vagyunk képesek ezt saját igyekezetünkből megtenni, nélkülözhetetlenül szükségünk van hozzá a Szentlélek erejére. Az Ő segítsége nélkül minden világjobbító igyekezet rosszra fordul, kudarcot vall (ld. pl. marxizmus).
Amikor imádkozunk, ne csak a megosztottságunk ellen kérjük Isten segítségét, hanem azért is, hogy közösségünk minél jobban előre tudjon haladni az egység megélésében. Ez saját közösségünkben szintén nagyon aktuális. Kérjük Isten kegyelmét, hogy megvalósulhasson a minél mélyebb egység a szerzetesek, a megszentelt életűek és a világiak között, a közös karizma és a közös apostoli munka révén. Nagyon szép feladat ilyen mértékben is törekedni az egység megélésére!
Értékes és mély gondolatokat találhatunk az imáról és annak a közösséget építő erejéről az 1996-ban Algériában meggyilkolt trappista szerzetes, Christian de Chergé: „Legyőzhetetlen remény – az ima embere” című könyvében.
„Az imádság háza” vagyok… az imádság által épülök. Benne sejtem meg emberi dimenzióim legtágasabb méreteit. Súlyosan megcsonkíthatjuk az embert, ha elfeledkezünk arról, hogy Isten építi. Ezt a Lélek érteti meg velünk.”
„Ezért időről időre minden viszonzás nélkül ki kell tartanunk az imában. Szükség van az ingyenes ima időszakaira, mint ahogy szükség van arra is, hogy megálljunk, és teletöltsük az autónk tankját – még ha azért tankolunk is, hogy azután továbbhajtsunk. Az ingyenesen imára szentelt idő a többiek számára nyereség.”
Az imában értem meg, hogy azokat az embereket, akikkel együtt élek Isten adta mellém; s azt is, hogy miért vannak körülöttem és hogyan tudok segíteni nekik.
„Az ima tesz képessé arra, hogy valamennyi testvéremnek megadjam az őt megillető helyet, túllépve az együttélés gyakran embert próbáló nehézségein. Ráirányítja a figyelmet arra, hogy a különbségek ellenére kiegészítjük egymást.”
A szeretetnek ezt a mélységét legjobban a közös imádság kegyelemközvetítő erejével érhetjük el. Katolikus hitünkben a közös ima legnyilvánvalóbb terei a szentmise és a zsolozsma. A közös ima erőteljesebb, ezért együttesen imádkozzunk Istenhez közösségünkért: Engedd, hogy megismerjünk Téged! Engedd, hogy egyre jobban szeressünk Téged! Add, hogy egyre nagyobb legyen közöttünk az egység! Kérjük Istent, hogy egyre inkább egy szívvé és egy lélekké tudjunk válni. Kérjük Őt, hogy egyre erősebben szítsa fel ezt a vágyat mindannyiunk lelkében! Akarjunk olyan mély közösségben élni egymással, amely valóban Istenben gyökerezik! Engedjük, hogy közös imádságaink alatt rácsodálkozzunk arra, Isten milyen nagy ajándékot akar adni nekem a közösségemen keresztül is!
Regnum Christi lelkiest – Fejéregyházi Tamás LC - 2014. május 13.
Forrás: Regnum Christi
