2017. június 25., vasárnap

A Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás XXVI. Országos Találkozója - meghívó 1.

50 éve világszerte a Lélek tüzében…

2017. november 11., szombat, 9.30-tól kb. 18 óráig
Újpesti Jégpalota
Budapest IV., Homoktövis u. 1.

Téma:
Maranatha! Jöjj el, Urunk, Jézus! (Jel 22,20)
A karizmatikus Megújulás az üdvösség tervében



Előadóink a Megújulás nemzetközileg ismert vezetői:
Sam Jacobs püspök

 

az amerikai Nemzeti Szolgáló Bizottság volt elnöke
Peter Herbeck


a Renewal Ministries nemzetközi missziós szolgálat igazgatója
Ann Shields nővér
lelki író, a „Food for the Journey” rádióműsor házigazdája



* * *

Kapcsolódó programok vendégelőadóink szolgálatával:
November 12., vasárnap: Vezetőképző nap
Téma: Prófétai látás, prófétai életforma

November 13-14., hétfő-kedd: Papi lelkigyakorlat
Téma: A pap, mint a gyógyulás embere
Helyszín: Esztergom, Szent Adalbert Központ

Forrás: MKKM

2017. június 18., vasárnap

Papi találkozó Fatimában

Pillanatképek az Emmánuel Közösség papjainak, diakónusainak és szeminaristáinak 2017. tavaszán Fatimában tartott találkozójáról.


2017. június 16., péntek

A karizmatikus megújulás küldetése

„Manapság az Egyház forrong és a jövő útját keresi. A Zsinat óta újabb és újabb hullámokban tér vissza a kérdés: vajon hogyan válaszolhat az Egyház a kor kihívásaira úgy, hogy közben hűséges maradjon eredeti küldetéséhez és tanításához… Ebből a dilemmából kiutat kínál a karizmatikus megújulás tapasztalata, amely a tanításbeli ortodoxia és a pasztorális progresszió egységét mutatja fel a Szentlélek új befogadásának erejében!”

Esély az Egyház és az egész világ számára ─ így nevezete a katolikus karizmatikus megújulást Boldog VI. Pál pápa annak 1975-ben, Rómában tartott harmadik nemzetközi kongresszusán. A karizmatikus megújulás 1967-től kezdve viharos gyorsasággal terjedt el a világegyházban, ma is a legnagyobb létszámú és legerőteljesebb katolikus megújulási áramlat. Nevét a Szentlélek ajándékának és kegyelmi adományainak – khariszma – megtapasztalásáról kapta. Becslések szerint az elmúlt közel ötven évben kétszázmillió hívő életére volt meghatározó hatással. Mivel tagjai és közösségei intenzíven evangelizálnak, ez a szám naponta gyarapszik friss megtérőkkel is.  Magyarországon több mint száz, egymáshoz lazán kapcsolódó közösség tartozik ide, amelyek a Kárpát-medence magyarlakta területein mindenütt megtalálható karizmatikus közösségekhez is kapcsolódnak. A megújulás jelentőségét nehéz lenne túlbecsülni a mai Egyházban. Ez akkor is így van, ha az egyházi nyilvánosságában nagyon gyengén jelenik meg, míg összehasonlíthatatlanul kisebb létszámú, de jól menedzselt közösségek és mozgalmak sokkal nagyobb ismertséggel és érdekérvényesítő erővel bírnak. Bár a karizmatikus megújulást a „mozgalmak”, „lelkiségek”, illetve az „új közösségek” közé szokás sorolni, vezetői ódzkodnak ezektől a kategóriáktól, mégpedig azért, mert annak hivatását mindezeknél egyetemesebbnek érzik. A Szentlélek pünkösdi kiáradásának személyes és közösségi megtapasztalása – mint a karizmatikusok alapvető tapasztalata – egy mindent átfogó vízióhoz vezet az egyén, a család, az Egyház és a társadalom egészének lelki megújulását célozva. A mindennapokban ez a tapasztalat és vízió egy spirituálisan és erkölcsileg igényes, erőteljesen bibliai alapozású, közösségi és tanúságtevő keresztény életforma kialakítására irányul. Egy olyan egyházias életforma kialakítására, amelynek középpontjában az élő Istennel való kapcsolat áll.

Üdvösségtörténeti távlatok

Jómagam, aki 1990. óta felnőtt életem nagyobb részét a katolikus karizmatikus megújulás közegében éltem le, mostanában sokat gondolkodom VI. Pál fent idézett mondatán, amely a megújulást már ott, a kezdet kezdetén üdvösségtörténeti összefüggésbe helyezte. Pontosan úgy, ahogy a karizmatikus megújulás vezetői mindig is reflektáltak az általuk átélt eseményekre. A világszerte megtapasztalt Lélek-áradás válasz volt számukra arra az imádságra, amelyet XIII. Leó pápa mondott el a XX. század első napján a Szentléleknek ajánlva az új évszázadot, illetve amellyel Boldog XXIII. János megnyitotta a II. Vatikáni Zsinatot, egy „új Pünkösd” eljöveteléért könyörögve. Világos volt számukra, hogy amit a Szentlélek a II. Vatikáni Zsinaton megmutatott a tanítás szintjén, azt a Zsinat lezárása után két évvel útjára induló karizmatikus megújulás számos elemében megtapasztalta és átélte a gyakorlatban. A legkülönfélébb mozgalmak, egyházi kezdeményezések és új közösségek résztvevői persze szintén beszámolnak erről a jelenségről, tanúságot téve a Szentlélek sokrétű munkájáról.

A karizmatikus megújulás számára a Zsinat jelentősége mindig az Egyház közösségi és missziós természetének újrafelfedezésében állt, a megújuló Szentlélek-teológia összefüggésében. A megújulás abszolút a „bázison” született, jellemzően világi hívők kis imacsoportjaiban, sokszor ökumenikus környezetben. A zsinati tanítás Szent Pálra hivatkozva megállapítja, hogy a Szentlélek sajátos kegyelmeket oszt szét „a hívők minden fokozata között”, amelyekkel „alkalmassá és készségessé teszi őket különféle munkák és feladatok vállalására az Egyház megújhodása és továbbépítése érdekében” (LG 12). Az Egyház minden megkeresztelt tagjának egyenlő a méltósága (vö. LG 32), hiszen mindannyian Isten gyermekei, sőt Jézus Krisztus tanítványai és apostolai, osztozva az ő papi, prófétai és királyi küldetésében. A karizmatikus közösségekben megújult hívők számára maga Szentlélek tette egészen bensőségessé ezt az identitást. A Lélek megtapasztalásának örömében pedig az evangélium természetes továbbadóivá váltak: tömeges „bevetésük” a Gondviselés hatalmas fegyverténye volt a ’60-as ’70-es évek rohamosan elvallástalanodó társadalmaiban, amikor az Egyháznak egyébként a Zsinat utáni belső krízis megrázkódtatásait is el kellett viselnie. A Szentlélek ajándékaival megáldott hívők nagy lelkesedéssel vetették magukat a legkülönfélébb szolgálatokba – imacsoportok szervezésébe és vezetésébe, lelkigondozói tevékenységbe, zenei szolgálatokba ─ amelyek az evangelizáció befogadó, közösségi hátterét is biztosították.

Az „új pünkösd” megtapasztalása természetesen hozta magával az Apostolok Cselekedetei egyházképének, mint örök eszménynek a felemelkedését. Annál is inkább, mivel a Lélek új kiáradásáért elmondott első imádságok célja is egy olyan megújulás volt, amely az ősegyház valóságát jeleníti meg. És valóban: ahogy az első pünkösdöt követően Jeruzsálemben azonnal megjelent az evangelizáció, a dicsőítés, a karizmák megtapasztalásának és használatának jelensége, az Írások mély megértésének ajándéka, valamint a rendkívül intenzív közösségi élet, nos, mindezek a karizmatikus megújulásnak is kezdettől fogva alapvető jellemzői voltak. Teljesen világos előttünk, ha a zsinati szövegeket, vagy VI. Pál és Szent II. János Pál pápa missziós enciklikáit olvassuk, hogy a „nagy” Egyház is az Apostolok Cselekedeteit állítja elénk a hiteles lelki és pasztorális megújulás példájaként. Vagyis a megfelelés ismét nagyon látványos, de a gyakorlatban számos kérdés felmerült.

Amikor a karizmatikus megújulás közösségei gombamód kezdetek szaporodni világszerte, sok helyen feszültség keletkezett a helyi plébániák és az új, zömében laikusok által vezetett karizmatikus imacsoportok között. Míg a péteri szolgálat hordozói egyértelműen üdvözölték a megújulás születését és kibontakozását – amely jelentős részben Szent II. János Pál pápa hosszú pontifikátusának idejére esett – sok pap gyanakodva figyelte a fejleményeket. Nem tudták elképzelni, hogy ez az alulról induló mozgás, amely jelentős részben laikus vezetők irányítása alatt áll, megfelelően egyházias lehet. Való igaz, hogy mindig voltak a karizmatikus megújulás tagjai és vezetői között olyanok, akik – főleg megfelelő emberi érettség híján – nehezen működtek együtt a hierarchiával. A jellemző azonban nem ez, hanem éppen az ellenkezője! Az elmúlt csaknem fél évszázadban világossá vált, hogy az a karizmatikus megújulás, amely a Lélek ihletésére a legspontánabb módon jött létre, kimondottan egyházhű és egyházias jelenség.

Keskeny úton – a Lélek örömében

A megújulás köreiben ismét bebizonyosodott, hogy az egyéni megtérésre és imádságra vezető Szentlélek egyben az Igazság Lelke, a kinyilatkoztatás Lelke is, aki krisztusi közösséget teremt, és mindenkit az Egyház nagy közösségébe hív. A katolikus karizmatikus megújulásban résztvevők számára megnyílt az Egyház titka: a papokat, püspököket, különösen Péter utódát különleges tisztelet övezi a köreikben. A megújulás gyakorlatát szemlélve megdőlni látszik az a tézis, hogy a világiak aktivitása vagy „öntudatra ébredése” automatikusan hierarchia-ellenességhez vezet. A világi jelleg mellett a megújulásban kezdettől fogva meghatározó volt a benne részt vevő papok tevékenysége, akiknek szolgálatát mindig nagy örömmel fogadták közösségeikben.

A karizmatikusok újra felfedezték a szentségek életadó erejét, amely a feltámadott Jézus Krisztus életében részesíti őket. A szentmisében nagy örömmel fogadják Jézus megjelenését, gyakran gyónnak, és lehetőleg minden alkalommal áldoznak. A Szentírás, és annak szíve, az evangélium megelevenedett a számukra.  Jézus Krisztusba vetett hitüket úgy élik meg, mint „életet a halálból” – annál is inkább, mivel sok közöttük a felnőttkori megtérő. Övék lett az imádság és a dicsőítés ajándéka, a régi formák megújítása mellett egészen új kifejezésmódokkal. Különösen nagy becsben tartják az Egyház tanítását, amelynek bibliai alapjait, s az alapvető evangéliummal való összefüggéseit világosan érzékelik. Régebben talán joggal érhette az a vád a karizmatikusokat, hogy túlzottan érzelmi beállítottságúak, és járatlanok a teológiában. Mára ez a helyzet sokat változott. Nagy számban végeztek közülük teológiát, nem kevesen szolgálnak közülük hitoktatóként, lelkipásztori kisegítőként, állandó diakónusként. A megújulás komoly és világszerte ismert teológusokat is felmutathat, mint Raniero Cantalamessa, Ralph Martin, és Heribert Mühlen.  A globális Nyugaton megcsappant papi utánpótlás nagy részét is ők adják. A szemináriumokban tanuló fiatalok jelentős része olyan nagycsaládokból származik, ahol a szülők a karizmatikus megújuláshoz tartoznak.

Igen: divat közöttük a nagycsalád is. A karizmatikusok nem sürgetik az Egyházat, hogy engedje meg a mesterséges fogamzásgátlás bevezetését. Az új életet, a gyermeket nem veszélyforrásnak, hanem Isten áldásának tekintik. Sok ponton érintkeznek az életvédő- és családmozgalmakkal. Miközben számos karakteres női vezető tevékenykedik a köreikben, nem szorgalmazzák a nők pappá szentelését. Jellemző, hogy akinek érvényes egyházi házassága van, de házastársa elhagyta, vagy külön él tőle, nem létesít új párkapcsolatot. Inkább egyedül marad, és gyermekei nevelésének, vagy a különféle szolgálatoknak szenteli önmagát. Inkább, minthogy házasságon kívüli testi kapcsolatot létesítve elveszítse legdrágább kincsét: az Úr Jézus Krisztussal való kegyelmi kapcsolatát, amely az Eucharisztia vételében nyilvánul meg. Fiatalokból álló közösségeikre jellemző, hogy az Egyház sokat kritizált, de ma is érvényben lévő tanítását megtartva nem élnek szexuális életet házasság előtt. Ezt a fiatalok is a megtérés alapvető kritériumának tartják, a hiteles keresztény élet egyik csalhatatlan fokmérőjének. A karizmatikus megújulás tagjai tudják, hogy Jézus Krisztus a keskeny útra, küzdelmes életre hívta meg őket, s egyáltalán nem arra, hogy sodródjanak a kor uralkodó kultúrájával. Ugyanakkor azt is tudják, s amint mondtam, alapvető tapasztalatuk, hogy Isten mérhetetlen kegyelemmel árasztja el őket a Szentlélekben, ami bőségesen elegendő erőt ad az élet valamennyi kihívásával szemben. Az így felfogott kereszténység az Istenben megélt örömteli emberi élet lehetőségéről szól.

Miféle esély?

A karizmatikus megújulás „esély az Egyház és az egész világ számára”. Éveken keresztül úgy gondoltam, hogy ez a megállapítás elsősorban a megújulás missziós erejére vonatkozik. Ma azonban úgy érzem, hogy sokkal többről van szó: a megújulás az egész Egyház számára látható prófétai jel.  Manapság az Egyház forrong és a jövő útját keresi. A legkülönbözőbb áramlatok próbálják érvényesíteni befolyásukat. Olyan egyházi környezetben élünk, ahol a katolikus tanítás alapvető elemei kérdőjeleződnek meg (nem egyszer a „nagyobb szeretet”, a „nagyobb irgalom” nevében). Bár a probléma régebbi keletű, a Zsinat óta újabb és újabb hullámokban tér vissza a kérdés: vajon hogyan válaszolhat az Egyház a kor kihívásaira úgy, hogy közben hűséges maradjon eredeti küldetéséhez és tanításához.

Az újítók szerint a megújulás nem valósítható meg anélkül, hogy túl ne lépnénk néhány „elavult” tanításon, főként morális teológia, a szexuális erkölcs, illetve a szentségek kiszolgáltatásának gyakorlatát illetően. Szerintük a II. Vatikáni Zsinat alapvető változást hozott a katolikus teológia addigi merev és kirekesztő szemléletével szemben, amit most „zsinati szellemben” kell érvényre juttatni. Ezt az értelmezést nevezte XVI. Benedek pápa kritikusan a „szakítás és törés” hermeneutikájának.

A konzervatív oldal mindezt egyszerűen árulásnak és a világ előtti behódolásnak tekinti. Vannak, akik magát a II. Vatikáni Zsinat tanítását is kritika alá veszik, mintha az Egyház azóta egyfajta illegitim állapotban élne. Bizonyos Egyházon belüli tradícionalista körök múltba fordulása odáig terjed, hogy a hiteles tanítás megőrzésének követelményét összekötik a zsinat előtti liturgikus és pasztorális gyakorlat visszaállításának igényével. Mindez egy olyan kulturális szakadékot hozna létre az Egyház és a mai világ között, amely szintén túlélését veszélyeztetné, s visszalökné egy olyan klerikalizmus állapotába, amelyet éppen a helyesen értelmezett zsinati szellem érvényre juttatásával lehetett meghaladni.

Ebből a dilemmából kiutat kínál a karizmatikus megújulás tapasztalata, amely a tanításbeli ortodoxia és a pasztorális progresszió egységét mutatja fel a Szentlélek új befogadásának erejében! A megoldást tehát a megtérésre és újjászületésre hívó evangélium hirdetése, a hitletétemény teljességének megőrzése jelenti, átfogó spirituális és pasztorális megújulás keretében. Mindennek hátterében a II. Vatikáni Zsinat helyes értelmezése áll – XVI. Benedek pápa kifejezésével – a hagyománnyal való „szakítás és törés” hermeneutikájával szemben a „megújulás és reform” hermeneutikája. Ez azt jelenti, hogy a Zsinat tanítását a katolikus hagyomány egészébe ágyazva értelmezzük, feltárva az ősforrással, az evangéliummal való kapcsolatát, úgy, ahogy ennek legjobb példájaként mindez a Katolikus Egyház Katekizmusában tükröződik.

Ragaszkodnunk kell tehát az evangélium őseredeti, bibliai üzenetéhez, amelynek új életre szülő ereje éppen csorbítatlan isteni igazságában áll. És közben nem kell lemondanunk a Zsinat Lélek által inspirált újdonságairól sem: megújult közösségi létmódunkról, a világ felé való figyelmes, szolgálatkész és szeretetteljes odafordulásunk frissességéről, a feltétel nélküli isteni szeretet bemutatásáról, a befogadás attitűdjéről, az inkulturáció és a megújult kommunikáció követelményeiről… Ahogyan mindez a karizmatikus közösségekben szerte a világon napról napra megvalósul!  Méghozzá úgy, hogy az elfogadás és a befogadás gyakorlása közben nem feledkeznek meg az evangélium hirdetéséről és a megtérésre hívásról sem. Mert az irgalom és az igazság Isten országában nem egymást kizáró, hanem összetartozó fogalmak. Vajon miféle irgalom működhetne ott, ahol az Igazság Lelke nem tárja fel az ember irgalomra szoruló állapotát, s vajon miféle megbocsátásról beszélhetnénk ott, ahol nincsenek megbocsátásra szoruló bűnösök? Ráadásul Jézus szavai szerint (amelynek igazáról a karizmatikusok tömegei világszerte tanúskodnak) éppen a Fiúban feltáruló „igazság tesz szabaddá” bennünket (vö. Jn 8,32.36)!

Tragikus hiba lenne tehát, ha azt gondolnánk: a világot úgy kellene magunkhoz édesgetni, hogy egy „leszállított árú” evangéliumot kezdünk hirdetni. Mint a kereskedők, akik azt hiszik, hogy portékájukra így nagyobb lesz a kereslet. Ez nyílt beismerése lenne annak, hogy az Egyház eddig egy utópiát hirdetetett, hiszen mindaz a magas rendű evangéliumi erkölcsiség, amit kétezer év óta képvisel, végső soron megvalósíthatatlan, és szükségtelen az örök élet elérésének szempontjából. Ezzel nem csupán a valódi evangélium felszabadító és üdvözítő erejétől fosztanánk meg a kívülállókat, de az a legelkötelezettebb réteg kerülne kellemetlen helyzetbe, amely átment a megtérés katarzisán, és tudja, hogy a Jézus Krisztus által felajánlott új élet – amelyre az Egyház hív meg bennünket – valóságos, élhető, boldogító, és üdvösségre vezet.

Egyház és megújulás

A megújulás nyilván nem áll fölötte annak az Egyháznak, amelyben küldetését végzi. Őszinte tiszteletre és engedelmességre törekszik pásztorai felé, s nagyra értékeli a katolikus Egyház kegyelmi teljességét, amelynek része, és amelyből táplálkozik. Ugyanakkor mindez nem menti fel a felelősség alól, hogy bátran megjelenítse azt az alternatívát, amelyet a Szentlélek benne jelszerűen felmutat. Természetesen ennek az alternatívának az elemei a Lélek mindent átfogó munkáján keresztül jelen vannak az egyházi élet különböző dimenzióiban, messze a megújulás „mozgalmi” keretein túl is. Az elmúlt évtizedek számos tanítóhivatali megnyilatkozása, különösen a Redemptoris Missio enciklika tanítása hihetetlen mozgósító és eligazító erővel bírt a karizmatikusok számára. Az új evangelizáció programját közösségeik olyannyira magukénak érezték, hogy megvalósításába az elmúlt évtizedekben minden erejüket beleadták. Az egyházmegyék evangelizációs erőfeszítései, a plébániákon is erősödő imádságos és missziós törekvések, számos új közösség és mozgalom tevékenysége mind a hiteles megújulás irányába mutat. Egy eljövendő missziós korszak sikere éppen abban állhat, hogy egymásra találnak-e az Egyházban a hierarchia, és a Lélektől ihletett megújulási áramlatok képviselői.

Kunszabó Zoltán

Forrás: Szeretet földje - 2015



2017. június 15., csütörtök

Képzési program fiataloknak az Isteni Szeretet Közösségnél

Az Isteni Szeretet Közösség Félsziget címmel képzési programot (apostol iskolát) indít fiatal felnőtteknek. 


A képzés 2017. szeptemberében indul és 2018. júliusig tart, bentlakásos, és a néhány évvel ezelőtti Ifi-Szigethez hasonlít, annyi különbséggel, hogy ezúttal a tanulmányok (munkavégzés) mellett lehet részt venni a programon. 10 hónapot lehet a közösségben tölteni, beköltözve a törökbálinti közösségi házba. 

Hasonlóan lehetőség van a program elvégzésére Birminghamben, ajánlott a középfokú nyelvismeret (nem vizsga, csak ismeret).

Azért Félsziget, mert a korábbi Ifi-Szigethez képest ezt a programot tanulmányok/munka mellett is lehet vállalni.

Érdeklődni és jelentkezni az info.iszk@gmail.com email címen lehet.



Forrás: Isteni szeretet Közösség

2017. június 5., hétfő

Nyári Ifjúsági Fórum Altöttingben az Emmánuel Közösséggel

Az Emmánuel Közösség fiataljai szeretettel hívnak 
a nyári altöttingi Ifjúsági Fórumra.

A közösség fiataljai 

2017. augusztus 1-5-ig 

Németországba utaznak egy nemzetközi Emmánueles Ifjúsági Fórumra.



Az altöttingi Mária-kegytemplom II. János Pál pápa szerint Németország legelső Mária-kegyhelye, mely a 15. században kezd a zarándokok célpontjává válni. Németország legtöbb zarándokot vonzó kegytemploma.





„A kényelmet választva, a boldogságot és a fogyasztást összetévesztve igenis magas árat fizetünk: elveszítjük szabadságunkat” – mondta Ferenc pápa a 2016-os IVT-n Krakkóban. Ha eleged van a "kanapéboldogságból", kelj fel és gyere az emmánueles fiatalokkal Altöttingbe! 
Tapasztald meg az élő egyházat! 

Jelentkezés: 

fiatalok.emmanuel@gmail.com

illetve az alábbi form kitöltésével:

További részletek a közösség honlapján:

http://fiatalok.emmanuelkozosseg.hu/projects/altotting/index.html


Forrás: Emmánuel Közösség



2017. június 4., vasárnap

Kiengesztelődött különbségeken keresztül az egység felé

Ferenc pápa elmélkedése a karizmatikus nagytalálkozón

Pünkösd vigíliáján kora este a római Circus Maximust a világ 120 országából érkezett zarándokok töltötték meg, akik a katolikus megújulási mozgalmak képviseletében együtt ünnepelték szerdától vasárnapig a Lélekben való megújulás 50. évfordulóját. Ének, dicsőítés, tanúságtételek sora váltotta egymást, majd Raniero Cantalamessa kapucinus atya, a Pápai Ház szónokának a beszédét hallgatták meg a résztvevők.
 


Az egységkeresésben inkább szeretettel kell tartani az igazság felé

Cantalamessa atya, aki maga is az olasz karizmatikus mozgalom tagja, beszédében a szentlelkes megújulás szerepét hangsúlyozta. A keresztények közötti egységre vezető út elsősorban nem az egység kérdésének teológiai és doktrinális megoldásában rejlik, hanem sokkal inkább az evangelizálás közös elkötelezettségében. Az ökumenikus útkeresés a kezdetek során főként ezen az úton indult el, de belátta, hogy tévedett. Ismét felütötte a fejét a megosztottság. Éppen ezért nem szabad az igazságot a karitásszal helyettesíteni, hanem sokkal inkább szeretettel kell tartani az igazság felé, kezdve attól, hogy  megpróbáljuk szeretni egymást, azért hogy aztán meg is értsük egymást – hangsúlyozta a kapucinus atya.

A szeretetben gyorsabban lépdelhetünk

A szeretetre alapozott ökumenikus út azért különleges dolog, mert azonnal lehetséges számunkra és az út nyitva áll előttünk. Nem haladhatunk rohamléptekkel a doktrinális kérdések terén, mert a különbözőségek adottak, és azokat csak türelemmel lehet feloldani. Ellenben a szeretetben gyorsabban lépdelhetünk. Ami még ezenfelül különös módon egyesít bennünket, az a közös szenvedés és az együtt vállalt vértanúság Jézusért – hangsúlyozta Raniero Cantalamessa kapucinus atya a katolikus karizmatikus megújulás ötven éves aranyjubileumán.  

Ferenc pápa: A testvéri barátság kötelékeit teremtsük meg egymás között

Ferenc pápa késő délután fél hatkor érkezett a Circus Maximusban összegyűlt több tízezres színes közösséghez és hosszú elmélkedést tartott, melynek során a Szentlélekben való megújulás lehetőségeit kereste. Szabad ég alatt, mint az utolsó vacsorai Coenaculumban vagyunk együtt – kezdte beszédét a pápa –, mert nem félünk, hiszen nyitott az égbolt és a szívünk is nyitott. Azért jöttünk egybe, hogy közösen valljuk meg: Jézus Krisztus az Úr!

Kiengesztelődött különbségek felé

Sokan, a világ sokféle részéből érkeztünk ide, hogy a testvéri barátság kötelékeit teremtsük meg egymás között, az egység felé vezető úton. Hogy hirdessük az Atya szeretetét minden gyermeke iránt! Hogy minden népnek hirdessük az örömhírt! Hogy megmutassuk: a béke lehetséges! Ez egyáltalán nem könnyű, de Jézus nevében legalább a tanúságtételünkkel jelezhetjük, hogy a béke lehetséges! Persze csak akkor, ha előbb béke van köztünk. A különbözőségek adottak, nagyon szeretnénk, hogy azok kiengesztelődött különbségek legyenek – utalt a szófordulattal a pápa egy lutheránus keresztény testvér megfogalmazására.

50 éve a Lélek a katolikus karizmatikus megújulás kegyelmének az áradását indította el 

Az első Pünkösd résztvevőinek sokfélesége – folytatta a pápa az elmélkedését – jelzi az eltéréseket, de a Szentlélek mindenkivel megérteti Jézus feltámadásának az üzenetét. A világ 120 országából érkeztetek ide, hogy megemlékezzetek a Szentlélek fölséges művéről, aminek 50 évvel ezelőtt adott kezdetet. Hogy mit is csinált akkor Lélek? – kérdezte a pápa. Nem intézményt, nem szervezetet, hanem a katolikus karizmatikus megújulás kegyelmének az áradását. És ez a megújulás  katolikusnak született? Nem – adott választ rögtön a pápa. Ökumenikusnak született a kezdeményezése, mert a Szentlélek teremt egységet és ugyanő ad erre ösztönzést. Erről írt akkor Suenens bíboros.

A Szentlélek indít minden hívőt arra, hogy hirdesse az Urat 
                 

Pünkösdkor a Lélek félelemtől bezárt embereket tett bátor tanúságtevőkké. A Jézust háromszor megtagadó Péter Lélekkel eltelve így kiált: „Tudja meg hát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Krisztussá tette!” (ApCsel 2,36). Ez minden keresztény közös hitvallása. Ennek a jegyében voltak egyek és osztoztak közösen a vagyonukban is, még ha páran ezzel vissza is éltek. Az ősegyház első tapasztalatán túl Ferenc pápa Fülöp diakónus missziós szolgálatára utalt, aki megtérítette az etióp királyné gazdasági miniszterét. A Szentlélek indíttatására ment oda hozzá Fülöp és azóta is a Lélek indít minden hívőt arra, hogy hirdesse az Urat.

A vér-ökumenizmus egyesíti napjaik vértanúinak a tanúságtételét

Napjaink keresztényüldözése kapcsán Ferenc pápa utalt a hely, a Circus Maximus szellemére. A kezdeti keresztényüldözések során itt szenvedtek vértanúságot nagyon sokan. De ma több a vértanú, mint akkor volt! – szögezte le a pápa. Ám a gyilkosok a tetteik előtt nem kérdeznek a felekezet után: Te katolikus vagy? Vagy református? Vagy evangélikus? Nem! Csak azt kérdik, hogy te keresztény vagy és elvágják a torkodat! Ez a vér-ökumenizmus, mely egyesíti napjaik vértanúinak a tanúságtételét. A világ különféle helyein folyik a keresztények vére. Ma, sokkal inkább, mint valaha, sürgetőbb a keresztények egysége az imádságban és a leggyengébbek felkarolásában. Haladjunk együtt és dolgozzunk közösen – kérte a Szentatya.      

A Lélekáradás útjába nem állhatnak gátak és a Szentlelket semmiféle ketrecbe nem lehet bezárni   

50 évvel ezelőtt kiáradt a Szentlélek a katolikus karizmatikus megújulásra. Azért áradás ez – magyarázta a pápa –, mert a mozgalomnak nincs alapítója, nincs alapszabálya, nincsenek szervei vagy kormányzata. A sokféle karizma mind az egyház egységét szolgálja. Ennek az áradásnak az útjába nem állhatnak gátak és a Szentlelket semmiféle ketrecbe nem lehet bezárni. De álljunk meg ennél az ötven évnél! – kérte a pápa. Ötven év az fele az életnek. De mi azért csak menjünk tovább, akár már ráncos arccal is, és hagyjuk magunk mögött az idők porát és adjunk hálát az Úrnak!

A kegyelmi áradás az egész egyházé, senki nem lehet annak a gazdája


Pünkösd szüli az egyházat. A Szentlélek, az Atya ígérete nyomán teremti az egyházat, a Jelenések könyve Jegyesét. A legbecsesebb ajándék, amit kaptunk: a keresztségünk. A Lélek vezet bennünket a keresztény élet útjain és ebben a katolikus karizmatikus megújulásnak kiváltságos szerepe van. Mert ez a kegyelmi áradás az egész egyházé, senki nem lehet annak a gazdája.

A ujjongás, örvendezés és öröm a Szentlélek művének a gyümölcsei

A megújulás által használt dicsérő imádság kapcsán a pápa annak az erejére emlékeztetett. A dicsőítés Isten ingyenes szeretetének és kegyelmének a hálás elismerése. Talán nem mindenkinek tetszik, jóllehet teljesen része a szentírási hagyománynak. A frigyláda előtt táncoló Dávid király példájára utalt a pápa, amit a zsoltárok énekelnek meg. Ujjongás, örvendezés és öröm a Szentlélek művének a gyümölcse. A keresztény ember pedig vagy megtapasztalja ezt az örömet vagy ha ez nincs, akkor valami nem működik benne, mégpedig az evangélium öröme hiányzik neki. Jézus is erről szólt Názáret zsinagógájában, amikor beszédre jelentkezett: „Az Úr kent föl engem, hogy örömhírt vigyek”. A keresztény üzenet mindig örömhír - húzta alá a pápa.

A Szentlélekben való keresztség, a dicsőítés és az ember szolgálata. Ez a három dolog elválaszthatatlanul összetartozik!
Elmélkedése végén a Szentatya Suenens bíboros és Dom Helder Camara írására utalt: „karizmatikus megújulás és az ember szolgálata”. A Szentlélekben való keresztség, a dicsőítés és az ember szolgálata. Ez a három dolog elválaszthatatlanul összetartozik! Végül köszönetet mondott az elvégzett szolgálatért, majd a Szentlélek legelső munkájára emlékeztetett: Íme, én újjáalkotok mindent! (Jel 21,5).

(vl)

Forrás: Vatikáni Rádió





2017. június 3., szombat

A Szentlélek ajándékai

“A bölcsesség hozzásegít a természetfölöttiek értékeléséhez; az értelem arra képesít, hogy a hitigazságokat igazi értelmük szerint fogjuk föl; a tudomány arra, hogy megkülönböztessük a hamis tanítástól; a tanács az időszerű teendőink között igazít el, hogy a szeretetből kiindulva tevékenykedjünk; az erősség abban segít, hogy az Istenbe vetett bizalom a nehézségek között se vesszen el; a jámborság növeli a hódolatot a mennyei Atya előtt és megőriz a szolgai lelkülettől; az istenfélelem erőt ad a bűn kerülésére.” (forrás: Katolikus Lexikon) A 6-os kiscsoport a Szentlélek ajándékaival készült erre az alkalomra.


1. Bölcsesség (Réka):

“Éjszaka aztán íme, megjelent neki Isten és mondta: “Kérj, amit akarsz s megadom neked.” Salamon erre így válaszolt Istennek: “Te az én atyámmal, Dáviddal, nagy irgalmasságot cselekedtél és helyébe engem tettél királlyá. Nos tehát, Uram Istenem, teljesedjék ígéreted, amelyet atyámnak, Dávidnak, tettél. Mivel te tettél engem néped királyává, amely oly sok s annyira megszámlálhatatlan, mint a föld pora, adj nekem bölcsességet és értelmet, hogy tudjak ki- és bejárni néped előtt: hiszen ki tudná helyesen kormányozni ezt a te nagy népedet?” Isten erre így felelt Salamonnak: “Mivel ez tetszett leginkább szívednek és nem kértél gazdagságot, vagyont s dicsőséget, sem azoknak az életét, akik gyűlölnek téged, sőt még hosszú életet sem, hanem bölcsességet és tudományt kértél, hogy kormányozni tudd népemet, amelynek királyává tettelek: megadom neked a bölcsességet és a tudományt, sőt olyan gazdagságot, vagyont és dicsőséget is adok majd neked, hogy nem akad hozzád hasonló sem előtted, sem utánad a királyok között.”

Már egészen fiatalon megragadott engem ez az idézet. Mindig is úgy éreztem, hogy Salamon helyében én is a bölcsesség ajándékát választanám. Így amikor bérmálkozásra került a sor és a felkészítő szerzetes nővérek azt mondták, hogy választhatunk egy személyes ajándékot, amit különösen is kérhetünk a Szentlélektől, én a bölcsességet választottam. Akkortól kezdve bármikor a Szentlelket hívtam, elsősorban a bölcsesség lelkét kértem.

Azt tapasztaltam az eddigi életemben, hogy a bölcsesség megszerzése sok nehézséggel és fájdalommal jár. Ezáltal lesz egy olyan rálátásunk a világra, ami segítségével sokkal rétegeltebben és tapasztaltabban szemlélhetjük a különböző élethelyzeteket. Ahhoz, hogy a bölcsebb legyek, Isten különböző akadályokat engedett az életembe. Sok kudarcot és fájdalmat éltem meg, sokszor elbuktam, de ezáltal tanultam problémamegoldó mechanizmusokat, egy idő után tudtam egy lépést hátralépni és összefüggéseiben, objektívebben látni az életem problémáit. Egyre több erőm lett a következő zuhanásaimnál felállni és a már kialakított módszereket önmagam helyrepofozásában tudtam alkalmazni. Egy idő után arra is rájöttem, hogy az adott probléma a jelen problémája, amely az egész életet tekintve csupán egy pont, így perspektivikusan láthattam a jelent. Aztán küldött az Úr nehéz sorsú, vagy az enyémmel gyökeresen ellentétes gondolkodású embereket, akik rávilágítottak, hogy az élet nem fekete-fehér, megtanítottak az elfogadásra, bővült a látóköröm és a világszemléletem.

Mindennek összefoglalására olvastam egy nagyon szép idézetet, amit szeretek néha felidézni a nehezebb időszakaimban. … és Isten azt mondta…

2. Értelem (Gábor):

Mit jelent számomra az értelem? Főként két dologban élem meg. Az egyik része a tudatosság az életemben: tudom, ki vagyok, tudom, milyen állapotban vagyok, tudom, mit szeretnék. Ez segít a dolgok megkülönböztetésében: ha tudom magamról, hogy rossz kedvű vagyok, akkor annak megfelelően tekintek a dolgokról alkotott véleményemre. Kicsit olyan ez, mint amikor valaki depressziós, akkor magát is, a világot is sötétebbnek látja. Viszont ha tudja magáról, hogy depressziós, akkor tudja azt is, hogy sötétebbnek látja a világot a valóságnál, értelmével tudja korrigálni a véleményét. Tisztában lenni magaddal, a belső és külső világoddal, és ez alapján egyenesen élni: számomra ez az értelem ajándéka.

Ehhez kapcsolódik egy másik dolog is: neveltetésemben erősen benne van az önuralom, öntudat fontossága. Számomra az önuralmam, öntudatom, tulajdonképpen az értelmem egy akkora kincs, amit nem szeretnék elveszíteni. Ezért van az, hogy például sosem voltam részeg, és nem is szeretnék az lenni, inkább a szükségesnél jobban tartózkodom az alkoholtól. Ezért van az, hogy nem szeretek nagy tömegbe menni, ahol könnyen elveszíted az egyéniségedet, önmagad. Mert gyerekkorom óta kincsnek élem meg az öntudatot.

3. Tudomány (Bálint):

Amikor matematikát kutatok vagy olvasok; gyakran ér az az élmény, hogy ha végre egy új fogalmat vagy tételt sikerül megérteni, akkor kiderül, hogy mögötte van egy jóval bonyolultabb és érdekesebb dolog, amit még nem értek. Ahogy egyre többet foglalkozom matematikával, egyre inkább meglátom, hogy milyen keveset is tudok valójában belőle.

Isten ismeretének tudományához még sokkal kevésbé értek, de azt gondolom, ott is hasonlóan lehet a dolog: ha valami keveset sikerül is felfogni, megérteni Istenből vagy a tervéből, ezzel együtt fény derül még pár mélyebb rétegre is, amelyek talán örökre kifürkészhetetlenek maradnak.

A tudomány ajándéka számomra talán éppen azt jelenti, hogy bár csak igen keveset tudhatunk meg, a Szentlélek mégis felébreszti bennünk a vágyat a többet tudásra. Az a kevés, amit így megtudhatunk, már az is hozzásegíthet olykor minket ahhoz, hogy jobban meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól.

4. Jótanács (Ági)

A jótanács ajándéka egyike a Szentlélek azon ajándékainak, melyeket Szent Tamás az okosság erényével, valamint a Mi Atyánk imádság ötödik kérésével kapcsol össze. A jótanács ajándéka az erkölcsi életben értelmi szerepet tölt be, vagyis értelmi ajándék. Fő gyakorlati feladata, hogy kellő fénnyel világítsa meg az összes erényt, beleértve magát az okosságot is, sőt, az erkölcsi életben szerepet játszó többi ajándékot is (például az erősség és a jámborság), melyeket a Szentlélek ad nekünk.

Miért olyan fontos ez az ajándék?

Azért, mert az emberi cselekvés mérlegelő, átgondolt és döntésből születő cselekvés, hiszen értelmünk is racionális, vagyis lépésről lépésre haladó értelem. Más szóval, gondolkodnunk kell, mielőtt megértenénk valamit. Az emberi értelem nem villanásszerűen fog fel dolgokat, legalábbis nem mindent. A jótanács, mint a Szentlélek ajándéka és indítása nem mérlegelő értelmünk gyengeségét, ügyetlenségét akarja kipótolni, kijavítani. Sokkal inkább abban segít bennünket, hogy jobban, mélyebben, világosabban megértsük azokat a természetfeletti valóságokat, melyeket az embernek fontos tudnia, megismernie, mielőtt cselekszik. A jótanács ajándéka főleg inspiráció, belső indítások által segít bennünket, sokszor nem is tudjuk miként, mégis tapasztaljuk, hogy valahogy „beugrott” valami jó dolog, vagy „ráébredtünk” mit is kellene tenni, milyen irányba menjünk.

A jótanács ajándéka azonban nem csupán az értelmünket segíti fényével, hanem akaratunkat is megerősíti az okos döntésben. Akaratunknak ez az erősítése, támogatása a kegyelem bennünk munkálkodó erejének, fényének köszönhető. A kegyelem és a szeretet, melyek mintegy összeforrasztanak, eggyé tesznek bennünket az isteni valóságokkal az irántuk való belső vonzódás, vágyakozás és szeretet által, a Szentlélek tulajdonképpen használja értelmünket és akaratunkat.

A Szentlélek „két okból is használja képességeinket”: Egyrészt azért, hogy Isten megdicsőüljön bennünk, és általunk, rajtunk keresztül is megvalósuljon az Ő szerető terve a világgal. Másrészt azért, hogy mi magunk is, akikben munkálkodik a Szentlélek, megtaláljuk a helyes mértéket és így valóban természetfeletti módon és okossággal tudjunk cselekedni a magunk és mások javára és Isten dicsőségére.

A jótanács ajándéka, mint minden más ajándék is, közvetlenül teszi igazzá, helyessé, Istennek tetszővé akaratunkat és vágyóképességeinket. Ezen kívül megvilágítja értelmünket, hogy helyesen ismerjük fel a problémákat, helyzeteket, helyesen mérlegeljünk és helyesen is tudjunk dönteni. A jótanács által megvilágosított értelmünk körültekintővé tesz bennünket a körülményekkel kapcsolatban is: fogékonyabbak leszünk az árnyalatokra, apró különbségekre, és belső hallásunk is finomodik.

A jótanács ajándéka elsősorban a rendelkezésünkre álló eszközök, lehetőségek iránt tesz bennünket fogékonnyá, növelve megkülönböztető képességünket. Így cselekvésünk végül valóban Isten tervei, elgondolásai és egyáltalán az isteni dolgoknak megfelelően valósul meg, úgy, hogy az mások vagy magunk, vagy sokak javára váljon.

5. Lelki erősség (Anti)

A Csücsop mellett egy másik közösségnek, a váci egyházmegyés Tiszamenti Nagyboldogasszony Közösségnek is tagja vagyok. Most is előttem van, amikor először találkoztam ezekkel a fiatalokkal. Ifjúsági találkozót szerveztek Tiszaföldváron – a plébánián, amelyet szüleim vezetnek – és a találkozónak ezt a címet adták: “Az elfelejtett Isten”. A Szentlélek volt a téma, és a cím jól kifejezte, hogy a Szentlélek a legtitokzatosabb isteni személy. Titokzatos ő is, az ajándékai is, így a lelki erősség ajándéka is. Csak a hatását tapasztalhatjuk. Hogyan? Erre hoztam néhány példát.

A második világháború idején bombatalálat ért egy olasz óvodát. Mintegy 40 gyermek vesztette életét a támadás során. Az anyukák egy része ezután elfordult Istentől, más részük viszont még vallásosabb lett. Mi lehetett a döntő különbség a két csoport között?

Másik példám szintén a második világháború idejéből való. Az egyik koncentrációs táborban egy falfelületen a következő graffiti olvasható: “Ha Isten létezik, könyörögnie kell majd a megbocsátásomért.” Auschwitzban viszont megtörtént az is, hogy egy Maximilian Kolbe nevű lengyel pap önként vállalta a halált egyik rabtársa, egy kétgyermekes családapa helyett. Megtörni nem tudták, az éhségbunkerből két hétig imádság és zsoltározás hallatszott ki. Áldozata nem volt hiábavaló, a családapa, Franciszek Gajowniczek túlélte a koncentrációs tábort.

Hogyan lehetséges az, hogy ugyanazok a körülmények végletesen ellentétes reakciókat váltanak ki az emberekből? Igaznak tűnik a mondás: “nem az a fontos, ami velünk, hanem ami bennünk történik” Nem a körülmények a legfontosabbak, hanem az ember maga, aki képes arra, hogy történjék bármi is, a méltóságát megőrizze.

Ilyen erős lenne az ember? Aki csak egy kicsit is ismeri magát, az tudja, hogy nem. Az erőnket – kapjuk.

Életem legnehezebb időszakaiban magam is sokszor hallottam a kísértést: “az Isten elfelejtkezett rólad. Az Isten talán nem is létezik”. Hogy maradt meg ennek ellenére a hitem? A magam erejéből? Nem gondolnám. Talán erre lehet egyértelműen azt mondani, hogy ami megtartott, az a Szentlélek ereje volt.

6. Jámborság (Gábor)

Talán nem meglepő, hogy ez az az ajándék, amiről senki se akart igazán beszélni. Mert vagy a meghunyászkodás, vagy a rózsaszín bigottság jut eszünkbe róla. Nekem sem volt túl sok kedvem hozzá, de amikor felmerült, hogy ki fogjuk hagyni, akkor azért utánaolvastam kicsit, hogy ez mit is jelent. És megtetszett.

Mit találtam? Két dolgot. Lelki oldalról az igazán jámbor ember az, aki teljes békében van a világgal, Istennel. Bármilyen küzdelem, fájdalom éri, azt Istenre hagyatkozva el tudja fogadni. Ez milyen jó dolog! Soha többé nem kell félned, szoronganod, hiszen megbízol Istenben. Olyan élő kapcsolatod van Vele, hogy bármi érhet, tudod, hogy Ő segít. Ez nem egy pillanatnyi lelkiállapot, hanem egy egész életre kitartó dolog. Amiért meg kell küzdeni. És nem egy dolgokba való belefásultság, hanem valami mély szeretete Istennek és a teremtett világnak.

A “másik fajta” jámborságról pedig ezt találtam:

Jámbornak lenni egyáltalán nem könnyű. Hogy kívánja bármelyik porcikám mások megbecsülését, tiszteletét vagy a kötelesség érzetét, amikor úgy érzem, hogy le akarnak nyomni, levegőnek néznek, elém tolakodnak? Miért tiszteljem azt, aki engem semmibe vesz? Hogy ne fulladjak meg attól, hogy mindig engedelmeskednem kell? És mit tegyek azzal a borzasztó nagy félelemmel, hogy ha nem teszem, akkor nem fognak szeretni, elfogadni…

Ismerősen hangzik? Ez esetben valószínűleg neked is örömöt fog okozni, ha emlékeztetlek rá, hogy mellesleg van Szentlélek is. És nem csak úgy elvan magának, hanem ajándékokat osztogat Krisztus megváltottainak. Felülírja az emberi, ideig tartó érdekközpontúságot; segít megtalálni az egyensúlyt az önzés és a szolgalelkűség között; rávezet arra, hogy hogyan lehet bensőséges kapcsolatban maradni Istennel és az emberekkel; megtanítja, hogy hogyan támaszkodhat „Isten szegénye” a gondviselés Atyjára; vagy hogyan lehet tettekre váltani a hitet, a reményt és a szeretetet.

A jámborság ajándék. Ingyen van – csak kérni kell.

Érte nem kell tenni semmit. Vele viszont annál többet. Merthogy nem úgy működik ez, mint egy alkalmazás, amit egyszer beállítasz, aztán fut magától és még a frissítéssel sem kell bajlódnod. A lélek kicsit olyan, mint az én fatengelyes telefonom: időnként automatikusan átáll arra a hálózatra, amit korábban már engedélyeztem neki. A világ tele van csábítással, kísértéssel és nekem újra és újra tudatosan Isten felé kell fordítani a gondolataimat, érzéseimet, mert a lélek is észrevétlenül tud hálózatot váltani. Csak egy kis időre felejtem el, ki az Ura az életemnek, és máris garázdálkodni kezd az önzés bennem és körülöttem.

7. Istenfélelem (Vajk)

Hangosan kiált az utcán a bölcsesség, És a tereken is fölemeli hangját. Kiabál a lármás utcáknak elején, Szót emel a kapuk nyílásánál, a városban. Meddig kedvelitek, Ó, ti éretlenek, az éretlenséget, Ó, ti szemtelenek, a pimasz fecsegést? Meddig gyűlölik az észt az esztelenek? Hallgassatok korholó szavamra!!!! Kiöntöm előttetek egész lelkemet, És a szavaimat elétek tárom: Mert amikor hívtalak benneteket, Nem jöttetek, Oda sem néztetek, Amikor a kezemet nyújtottam; Semmibe vettétek minden tanácsomat, És a feddésemmel mit sem törődtetek. Ezért most én is nevetek bajotokon, Gúnyolódom, Ha hatalmába kerít titeket a rettegés, Ha rátok tör a félelem, mint a zivatar, Ha szélvihar módján közeleg romlásotok, Ha utolér az ínség és a szorongattatás. Akkor hívnak, de én nem felelek, Akkor keresnek, de nem találnak. Mivel gyűlöletes volt előttük a belátás, És az Úr félelmét kevésre becsülték, Mivel elvetették tanításomat, És a korholásomat megvetették, Azért most csak egyék tetteik gyümölcsét, Lakjanak jól azzal amit kiterveltek. A balgákra pusztulást hoz elpártolásuk, Jómódjuk tönkreteszi a bolondokat. De aki rám hallgat biztonságban élhet, Nyugodt lehet, nem kell rettegnie a bajtól. Fiam, ha magadévá teszed szavaimat És megtartod parancsaimat, Megnyitva füledet a bölcsességnek S kitárva szívedet az okosságnak, Igen, csak ha tudásért kiáltasz, És bölcsesség után sóvárog a hangod, Ha mint ezüst után, úgy kutatsz utána, És mint kincsnek, úgy keresed nyomát, Akkor érted meg az Úrnak félelmét, S nyered el az Úrnak ismeretét. Mert csak az Úr adhat bölcsességet, Az ő szájából származik tudás és értelem.

Péld. 1,20-2,6

Nekem, a bölcsességnek birtokomban van az eszesség, én találtam fel az éleslátás tudományát. Az én tulajdonom a jó tanács és a siker, enyém az okosság és enyém a lelkierő. [Az Úr félelme a rossznak utálata.] A gőg és a fennhéjázás, a gonosz élet és a száj hamissága gyűlöletes nekem.

Péld. 8, 12-14 (A királyi bölcsesség megszemélyesítése)

Megépítette a házát a bölcsesség, s hét oszlopát is felállította. Barmait levágta, borát megkeverte, és az asztalát is megterítette. Kiküldte szolgálóit és kihirdette a város magasabb pontjain: „Tapasztalatlanok, kerüljetek beljebb!” Az értetleneknek meg ezt mondja: „Gyertek, egyetek a kenyeremből, igyatok a borból, amelyet kevertem! Éljetek, csak hagyjatok fel a dőreséggel és járjatok az értelem útjain!”

Péld. 9, 1-6 (A vendégszerető bölcsesség)

Az Úrnak félelme tisztesség, dicsőség Csupa vidámság és ünnepi koszorú. Az Úrnak félelme üdíti a szívet, Ujjongó örömet ad s hosszú életet. Jó véget ér aki tiszteli az Urat, Halálának napján irigykedve nézik. A bölcsesség kezdete az Úr félelme; Már anyjuk méhében megkapják a hűek. Az emberi szívekben biztos alapra lelt, Szilárdan fog állni utódaikban is. A bölcsesség telje az Úrnak félelme, Gyümölcsei egészen megittasítanak. Megtölti házukat csupa drágasággal, Szép alkotásaival a csűrjük megtelik. A legfőbb bölcsesség az Úrnak félelme: Békét és egészséget teremt maga körül. Látta, megszámlálta: Okosságot ad és érteni tudást, S dicsővé teszi, aki ragaszkodik hozzá. A bölcsesség gyökere az Úrnak félelme, Ágai pedig a napok sokasága.

Sirák 1, 11-20

Kérdések:

Van-e kedvenc “ajándékod”, ha igen, miért az?
Érezted-e valamikor a Szentlélek ajándékozó jelenlétét az életedben?
Mit tehet az ember azért, hogy elnyerje a Szentlélek egyes ajándékait?
Szoktál imádkozni a Szentlélekhez?
Eleget beszélünk-e a Szentlélekről, vagy inkább az “elfelejtett isteni személy” kategóriájába tartozik?
Volt-e már olyan az életedben, hogy úgy érezted: Isten nem a rossz körülményeket változtatja meg, hanem inkább erőt ad azok elviselésére?

Forrás: Csütörtöki Csoport Katolikus Ifjúsági Közösség


Tűz és Fény imaest a Cor et Lumen Christi közösség szervezésében 2017. június


Dicsőítő imaest a Ferences Kisnővérekkel


Szentlélekhívó dicsőítő imaest a Szociális Testvérekkel


Pünkösd Európa felett 2017