„A körülmetélés hasznodra válik, ha megtartod a törvényt, de ha áthágod a törvényt, körülmetéltből körülmetéletlenné válsz. Ha pedig a körülmetéletlen megtartja a törvény rendelkezéseit, körülmetéletlenül is nemde körülmetéltnek számít? Ilyenkor a származása szerint körülmetéletlen, aki megtartja a törvényt, ítélkezik fölötted, mert a törvény betűje és a körülmetélés ellenére törvényszegő vagy. Nem az a zsidó, aki látszatra az, s nem az a körülmetélés, ami a testen látható, az a zsidó, aki bensőleg az, s aki nem betű szerint, hanem lélek szerint körülmetélt. Az ilyen nem embertől, hanem Istentől kapja a dicséretet.” Róm 2,25-29
A körülmetélés szertartása a szövetség jelképe lett, és figyelmeztette a zsidót a hitre, hűségre és az Isten iránti engedelmességre. Ha a lelki magatartás hiányzott, a külsőségeknek nem maradt vallási értéke. A lélek szerinti körülmetélés a bűnös hajlamok fékezését jelenti, és azt a készségét, hogy az ember hajlandó teljesíteni Isten akaratát.
„Ő tett arra alkalmassá, hogy az Újszövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a léleké. Hiszen a betű öl, a lélek pedig éltet.” 2 Kor 3,6
Ez a szentírási szakasz utalás Jeremiás szövegére (31,31-34), hogy Isten az Újszövetségben a hívők szívébe írja parancsait.
„Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek azok a napok - mondja az Úr: Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Én Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek.” Jer 31,33
Az egyes szentírási szakaszokat több szinten lehet értelmezni. Az első a leírt történetre vonatkozó idő, a második a leírás ideje. A harmadik szinten való értelmezéskor a fenti igék és szentírási magyarázatok a saját életünkre, közvetlen környezetünk de az egész Egyház életére több tekintetben is alkalmazhatók.
1. Nem az az igazi pásztor, aki fel van szentelve, hanem aki „Jézus Szíve szerint való pap”, azaz Isten akarata szerint végzi szolgálatát. Aki tévtanító, és szétzavarja a juhokat, az meg fogja kapni érte méltó „jutalmát”. Emellett az igaz, hogy a papi rend szentsége miatt még akár a súlyos bűnben élő pap is érvényesen szolgáltatja ki a szentségeket és változtatja át a kenyeret Krisztus Testévé a szentmisében. Avilai Nagy Szent Teréz egyik látomásában a miséző pap mellett ellenséges lelkeket látott, akik fojtogatták, mert a pap nem volt a megszentelő kegyelem állapotában, de kezében ugyanúgy az Úr Teste volt jelen.
2. Nem az a jó szerzetes testvér, vagy nővér, aki fogadalmat tett, hanem aki a fogadalmaihoz és Istennel kötött szövetségéhez hűségesen él. A teológia, a kánonjog útvesztőjében sokszor a leírt paragrafusokhoz ragaszkodva lekicsinyelnek és elfelejtenek, esetleg elítélnek és üldöznek olyanokat, aki szívükben megélik fogadalom nélkül, vagy jogilag nem teljesen tisztázott fogadalommal az Istentől nekik rendelt hivatást (pl. magánfogadalom közösségi elkötelezettség nélkül). Fontos a fogadalom, de nem önmagában ez által szentelődik meg az ember, hanem a szívének „beállítódása” következtében, állandó Istennek adottsága révén. Ez az igazi konszekráció: Istentől indul és a lélek készsége által válik valósággá.
3. Nem az az igazi jó keresztény, aki meg van keresztelkedve, volt elsőáldozó és bérmálkozó, akár még szentségi házasságot is kötött, hanem aki napról napra Isten törvényéhez szabja életét és tetteit, ezáltal egyre inkább halad Isten felé a tökéletesedés útján. Fontosak a szentségek, de önmagában nem elegendőek, mert a belső feltételeknek is eleget kell tenni a külső formai beavatáson túl. Jó példa erre a vágykeresztség, amely önmagában elég ahhoz, hogy tiszta szívvel, szentség kiszolgáltatás lehetőségétől távol valaki üdvösségére szolgáljon. Míg az, aki formailag keresztény, de nem teszi meg az ezzel járó tetteket és nem él hitelesen, és nem is fordul vissza erről az útról, annak meglesz a méltó jutalma. Ha ezt tudatosan hanyagolja el, akkor még súlyosabb ítélet alá esik, mintha nem lépett volna erre az útra és úgy követné el ugyanazokat a helytelen cselekedeteket, mulasztásokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése