Közbenjáró imaalkalom az Oltáriszentség előtt betegségből való gyógyulásért, szabadulásokért

Minden hónap első keddjén közbenjáró imaközösség tagjai gyűlnek össze, hogy gyógyulásokért, szabadulásokért imádkozzanak azok felett, akik ezt kérik.

A közösség vezetőjét, Ágoston atyát és a csoport két tagját kérdeztük a közösség múltjáról, jelenéről, tevékenységéről, az imaóra jellegéről és az Úr ajándékairól.

Elsőként Ágoston atyát kérdezzük, mi volt a közvetlen oka, hogy ezt a közösséget megszervezte?

- Elsősorban a papi tapasztalataim, másrészt, hogy karizmatikus közösségnek vagyok a tagja, ott az egymás fölött való imádság jellegzetes dolog. Kézföltétellel imádkozunk, nem tesszük rá a kezünket másra, mert nem mi vagyunk a fontosak, mi csak közvetítők vagyunk. A Jóisten legyen közvetlen kapcsolatban az illetővel.

Annak idején, már az Emmánuel közösségben szerveztem egy ilyen imádkozó kis csoportot, de ott a csoport tagjainak messziről kellett jönniük, a Ferenc körútról, Újpestről Csepelre kijönni nagyon fárasztó volt, emiatt ez megszűnt. Megvan köztünk a nagyon jó és mély kapcsolat, csak mint közösség nem jövünk össze már rendszeresen.

Akkoriban láttam először azt, hogy milyen hallatlan fontos az, hogy imádkozzunk egymásért. Ez tulajdonképpen a karizmatikus közösségek nagy felfedezése, az imádságnak az óriási jelentősége és óriási hatása. Az is különös, teológiailag nem lehet megmagyarázni, inkább ősi, emberi tapasztalat, hogy a kézfeltétellel való imádság talán a leghatásosabb, a legközvetlenebb kapcsolatot teremti a Jóisten és a szenvedő ember között.

A közösség szervezésekor én kértem föl néhány embert, később pedig, amikor úgy éreztük, hogy még szükségünk volna tagokra, megbeszéltük kit kérjünk meg. Nagyon szeretjük egymást, nagyon jó kapcsolatban vagyunk egymással.

- Mikor volt az első alkalom? Milyen volt kezdetben és hogyan folyik most?

- Az első alkalom három-négy éve volt, ennél a közösségnél. Gyakorlatilag ugyanúgy folyik, nem változott semmi. Az Oltáriszentség előtt vagyunk, először bűnbánatot tartunk, aztán kérjük, hogy az Úr Jézus szent vérével borítson be bennünket, hogy tisztátalan gondolataink ne legyenek, kísértésektől mentek maradjunk, a hatalmi vágy vagy a hiúság ne kísértsenek meg bennünket és az imádság alatt senkit semmiféle gonosz támadás ne érhessen. Tudjon az ember úgy imádkozni, hogy csak szolgál, nem formál véleményt a másikról, nem az a fontos, milyen kapcsolatban van az illetővel. Természetesen, ha haragban volnánk, akkor ki kell engesztelődni szépen, ha előítéleteim vannak, ezeket föl kell számolni. Úgy nem lehet imádkozni, hogy az ember ne teljesen őszinte szeretettel forduljon a másik felé. Tehát az Oltáriszentség előtt, bűnbánatot tartunk, kérjük az Úr Jézusnak az oltalmát, ezután elkezdünk imádkozni.

Igazából, hogy ki, mit imádkozik a másik fölött, azt nem tudjuk, mert mindenki szépen csendben imádkozik. Meg szoktuk kérdezni az illetőtől előre, miért kéri a közbenjárást, hogy legyen valami támpontunk. Előfordul, hogy aki az imát kéri, nem tudja idehozni azt, akinek szüksége lenne rá. Egy ilyen eset: "a fiam kábítószerfüggő, még csak hallani sem akar az Istenről". Nem tudják idehozni, de hát az Úr Jézus is távolból gyógyította a százados szolgáját, a főniciai asszony lányát, neki a távolság nem számít semmit. Ilyenkor afölött imádkozunk, aki kéri, úgy, hogy ez az imádság segítse azt, akinek szüksége van rá.

Ki hosszabban, ki rövidebben imádkozik, de nem az időn múlik. Amikor vége van az imádságnak, befejezzük egy szentségi áldással, végezetül elmondjuk a Jézus Szíve litániát.

Ennek a mintáját - hadd mondjam még - a kiskanizsai közösségben láttam. Egy alkalommal este kilenctől hajnali háromig imádkoztunk, rengetegen voltak. Szlovéniából, Szlovákiából jöttek és Magyarországnak szinte egész területéről, rengetegen voltak a templomban, több csoportban imádkoztunk, az Oltáriszentség jelenlétében.

- A gyógyulás és a szabadulás mit takar, milyen jellegű bajokból kérhetünk segítséget?

- A gyógyulást az ember szubjektíve is érezheti, és objektíve az orvosok is kimutatják, hogy megszabadult a betegségétől. A szubjektív élmény azt jelenti, hogy eltűnnek a fájdalmai - kicsit olyan, mint amikor a fogorvos várószobájában egyszer csak nem fáj az embernek a foga, de ez még nem jelenti azt, hogy meg is gyógyult az a fog. Lehetséges, hogy valaki ezt nagyon erősen szeretné, van egy ilyen lelki tényező.

Viszont van olyan - arról már nem lehet azt mondani, hogy szubjektív érzés - ha valakinek például szürkehályogja vagy zöld hályogja van, műtét előtt áll és az orvos kijelenti, hogy nem kell megműteni, mert nincs semmi baja a szemének. Azért ez már elég objektív dolog. Rosszindulatú daganat van benne, és a daganat eltűnik, a vizsgálatok nem mutatják ki. Ilyenkor az ember érzi, hogy az Úr Jézus megmutatta a hatalmát az illető testében, mert igenis ő az igazi orvos és mindent meg tud tenni, szeretetből értünk.

Hogy mit takar a szabadulás: például valaki játékszenvedélyfüggő és ez megszűnik, méghozzá egyik óráról a másikra. Alkoholista és megszűnik. Fóbiái vannak vagy olyan lelki sérülések, amelyeket gyerekkorától fogva hordozott és egyszer csak megszűnik. A szabadulással az ember érzi, hogy békét kapott a lelkébe, a félelmei, a kényszeres dolgai megszűnnek, és helyette egészséges, normális, szép életet tud élni.

- Milyen visszajelzéseket kaptak azoktól, akik imát kértek?

- Visszajelzéseket ritkán kapunk, úgy mint az orvosnál. Az orvoshoz nem megy vissza az ember, ha meggyógyult. Sajnos, pedig kellene, hogy megköszönje. Próbáltam bíztatni is az embereket, hogy merjék elmondani, hogy én kérem ettől vagy attól megszabadultam. Vannak nagyon félős emberek, akik nem mernek erről nyilatkozni, annak ellenére, hogy megtörtént a szabadulás vagy gyógyulás. Ha nálunk történt a gyógyulás, azért nekünk el szokták mondani.

Valakinek, mint említettem, éppen a zöldhályogja gyógyult meg, azért az nem kis dolog. Ilyenkor az ember érzi, hogy a Jóisten milyen mélyen szeret bennünket, mirajtunk, kis bűnös embereken keresztül is meg tudja mutatni azt, hogy van hatalma egészség és betegség fölött.

Ami a lelki békénket vagy az üdvösségünket, lelki előrehaladásunkat akadályozná, azokat a betegségeket meggyógyítja. Ha nem történik ilyen látványos gyógyulás, akkor is lelki békességet kap az illető. Az imádság hatalmas dolog.

- A közösség tagjai nem csak havonta egyszer jönnek össze, hanem hétfő esténként is. Mennyiben más egy ilyen zártkörű összejövetel?

- A hónap első keddje nyilvános alkalom, bárki odajöhet, bárki kérhet imádságot. Azonkívül hétfőnként jövünk össze, imádkozunk azokért a betegekért, akik már voltak nálunk, imádkozunk azokért is, akiket a Jóisten el fog küldeni hozzánk. Ezen kívül, ha valami komolyabb eset van, amit nem lehet két mondattal elmondani, akkor az illetőt elhívjuk, hétfőn eljön közénk és bíztatjuk, hogy beszéljen ezekről a dolgokról, hogy megértsük miről van szó. Gyakran olyan problémával jönnek, ami következménye egy másik problémának. Egy hölgy azzal keresett meg minket, hogy nagyon erős gerincbántalmai vannak, nem tud ülni, nem tud autóbuszra szállni. Kiderült, hogy nem a gerincével van baj, hanem van egy kapcsolata, amiben a férfi őbenne az anyát látja, ő pedig ezt nem tudja elfogadni és elviselni, ez a lelki teher a gerincén jelentkezett. Imádkoztunk, hogy a Jóisten akarata szerint rendeződjék ez a kapcsolat, és megszűntek a gerincproblémái. Tehát nem testi betegségről volt szó, hanem pszichés betegségről.

Hétfőnként, ilyen komplikált esetekben az illetőt külön meg szoktuk hallgatni, ilyenkor azért az egy emberért imádkozunk, ha szükséges, szentmisét mondunk az ő jelenlétében, őérte. Amikor csak magunk vagyunk, rózsafüzért imádkozunk, lelki olvasmányt hallgatunk, körülbelül egy órát vagyunk együtt hétfőnként.

- Ha valaki eljönne, mert szeretné kérni a közösség közbenjárását, mit fog látni és tapasztalni, amikor belép a templomba?

- Ha belép a templomba valaki, igazából semmi rendkívülit nem lát. Most általában két csoportban szoktunk imádkozni, két-három tag egy-egy csoportban afölött, aki ezt kéri. Oda szoktuk adni a feszületet a kezükbe, és szenteknek az ereklyéit, azért, hogy közben kérje a közbenjárásukat. Pio atya, Don Bosco Szent János, a fatimai kis látnokoknak, Meszlényi Zoltánnak az ereklyéjét és arra bíztatjuk, imádkozzon hozzájuk, hogy azok is járjanak velünk együtt közben érte. Az illető leül, akik imádkoznak, azok körülötte állnak. Közben pedig akik várakoznak, vagy már túlvannak az imádságon, azokkal szépen félhangosan mondjuk a rózsafüzért.

Amit hallunk, amit tapasztalunk, azt mindig megtartjuk magunknak. Ahogy van orvosi titoktartás, úgy ebben is a hallgatás a helyes és erkölcsös dolog. Egymás között sem beszélünk róla. Arra viszont szoktam biztatni a társaságot, beszéljük meg ki mit érzett, mit tapasztalt, mert miközben az ember imádkozik, láthat képeket az illetővel kapcsolatosan. Belső hangot hallhat, a prófétálásnak a szavát, Isten rajta keresztül üzenhet valamit. Imádkozó állapotban például a Jóisten megengedi, hogy valaki meglássa az illető lelkének az állapotát. Esetleg olyasmit tud neki mondani, ami az illető számára eligazítást jelent. Például: "Valakivel haragban van, igaz ez?" - "Hát igen." "Akkor tessék szépen kibékülni, ez feltétele a gyógyulásnak." Ha valakivel először történik ilyen rendkívüli dolog imádság közben, akkor nem tud vele mit kezdeni, ezt meg kell beszélni. Volt egy férfi - nem itt a mi társaságunkban - aki elmondta nekem, hogy miközben imádkozott a másik fölött, azt vette észre, hogy első szám egyes személyben, tehát Én-kezdetű mondatokkal kezd beszélni. Azt mondta: "Úgy megijedtem, hát ki vagyok én, hogy egyes szám első személyben beszélek hozzá, én az Úrhoz fordultam." Ez újra és újra előfordult. Nekem valamivel több tapasztalatom volt, mondtam neki, hogy valószínűleg ez a prófétálás ajándékának a jelentkezése, engedje, hogy az Úr beszéljen rajta keresztül. Természetesen előbb mondja el a társainak, hogy imádságban Isten elé vigyék: tényleg az Úrtól van-e, vagy az ő saját pszichéjének a mélyéből jön valami, aminek nem szabadna, vagy pedig a gonosz lélektől származik. Nem mindegy. A tartalma nagyon fontos ezeknek az üzeneteknek, élményeknek.

Van, hogy olyasmiket lát az ember, amiket nem szabad mondania. Egyszer velem történt meg: valaki fölött imádkoztunk, az illető nőről semmit nem tudtam, de azt láttam, hogy a méhe csodálatos fényben ragyog, mint a nap, és abban egy kis fekete, élettelen féreg van. Ilyesmit az ember nem mond el, mert nem tudja értelmezni, nem tudja mit jelent. Nagyon jó, hogy nem szóltam róla. Miután az illető eltávozott, azoknak, akikkel együtt imádkoztam elmondtam mit láttam. Ők jól ismerték őt, tudták, hogy már két spontán vetélése volt, most megint kisbabát vár. Óvatosnak kell lenni az ilyen közlésekben.

Valaki régebben különböző ezoterikus dolgokban vett részt. Nyakig benne volt, de amikor rádöbbent arra, hogy meg kell térni, akkor gyökeresen szakított mindennel, meggyónt, stb-stb. Elment egy idegen közösségbe, hogy imádkozzanak felette. Ott azt mondták rá, hogy különböző ezoterikus dolgokban van benne. Hiába tiltakozott,  erősködtek, és ezzel óriási zűrzavart okoztak a lelkében, mert ilyenkor annak, aki imádkozik és megnyilatkozik, óriási tekintélye van, óhatatlanul az Isten szavának veszi az, aki fölött imádkoznak. Nem lehet ilyesmit biztonsággal kijelenteni. Rá lehet kérdezni, van-e valami ilyen kötődése. Ha azt mondja nincs, lehet, hogy a múltjából jelent meg valami, amivel az illető már szakított.

Nagyon tapintatosnak kell lenni, a kézfeltétellel való imádság egy kicsit hasonlít ahhoz, amikor valaki elmegy egy nőgyógyászhoz. Ha az a nőgyógyász durva, közönséges ember, az illetőben szörnyű rombolást végezhet, hiszen ki van teljesen szolgáltatva. Ugyanígy a gyóntatásnál vagy imádságnál is nagyon tapintatosnak kell lenni. Inkább segíteni kell az illetőt arra, hogy az emlékezetében idézzen föl valamit, amiről elfeledkezett, vagy pedig segítse abban, hogy meg tudja bánni azt, ami még a lelkén ottmaradt.

- Miért más, ha az ember maga imádkozik, és ha imádkoznak felette?

- Jézus maga mondja, ha az ő nevében ketten-hárman együtt vannak, Ő ott van velük. Egy szívvel lélekkel, egymás iránti szeretettel, tisztelettel imádkozunk azért, aki ezt kéri. Ennek azért van erősebb hatása, mert akkor Jézus ott van velünk, és ő is, mint közbenjáró az emberiség és az Atya között, ott imádkozik az illetőért.

Talán emlékszel arra a jelenetre, amikor Jézus Jairus házába megy, mert a kislány betegen fekszik, és közben a vérfolyásos asszony hátulról odafurakodik hozzá, és azt mondja: ha csak a ruhája szegélyét érintem is, meggyógyulok. Jézus érzi, hogy erő ment ki belőle. A kézföltétellel imádkozók is gyakran érzik ennek a kisugárzását. Ez egy ajándék a Jóistentől, de nem feltétlenül ettől hatásos az imádság. Az ima ettől függetlenül is lelki békét ad, nagyon komoly lelki békét ad.

Amikor este kilenctől hajnali háromig imádkoztam, és állandóan magasra kellett tartanom a kezemet, mert mindenki állt, és borzasztóan sok magas ember volt, nem fáradtam el a hat óra alatt, pedig egyfolytában imádkoztunk, jöttek-jöttek az emberek. Ez nem a mi erőnk, meg erőlködésünk. Nem úgy van, hogy lemerül az ember és föl kel töltődni. A Jóisten végtelen szeretete, ereje, jelenléte jelentkezik az imádkozókon keresztül. Mindig látom, hogy akik imádkoztunk, nagy békével válunk el egymástól - jó mulatság, férfimunka volt - valahogy így.

A közbenjáró imacsoport két tagját is kérdeztük az imaalkalomról.

Mióta vagytok tagjai, és hogyan kerültetek a közbenjáró imacsoportba?

M: - Kezdettől fogva tag vagyok kb. 4 éve. Ugyanis én egy kései bérmálkozó vagyok, és a felkészítésünk, ami ősztől-tavaszig tartott, nagyon megérintette a lelkemet. Mondtam Ágoston atyának, nagyon sajnálom, hogy vége lesz. Ő így felelt: Nem lesz vége. És a folytatás a kis imacsoport lett.

K: - Kb. egy éve vagyok tagja az imacsoportnak, és Ágoston atya kérésére csatlakoztam.

Hogyan zajlik, mi a menete egy ilyen alkalomnak?

M: - Mielőtt elkezdjük bűnbánatot tartunk, megtisztítjuk lelkünket, imádkozunk közösen a betegekért, és atya is kéri számukra a gyógyulást, kettes csoportban imádkozunk, a többiek rózsafüzért imádkoznak.

Jellemző-e az imát kérők kora és neme, illetve lehet-e imát kérni távollevő testvérért? K: Általában idősebb testvéreink vesznek részt a közbenjáró imákon, és természetesen bárkiért lehet imát kérni, ilyenkor a közvetítő felett imádkozunk.

Milyen imádságokat imádkoztok az imaalkalom folyamán?

M: - Kérem a Szentlélek kegyelmét, erősítsen meg hitben és szeretetben, és ezután következik az ima, ami a saját ill. a lélek hatására jön létre, tehát nem kötött ima. Hálaadással ér véget.

K: - Mi, akik a közbenjáró imát mondjuk, általában saját szavainkkal fordulunk Jézushoz és a Szűzanyához. Ezalatt az imameghallgatásra érkezők rózsafüzért imádkoznak.

Van-e visszajelzés a közbenjáró ima hatékonyságáról?

K: - Személy szerint hozzám nem érkezett visszajelzés, de másoktól halottam, hogy nagy örömünkre imáink segítettek.

M: - Igen többször kaptunk visszajelzést testi-leki fájdalmak enyhüléséről, ilyenkor mindig megköszönöm a Jóistennek, hogy meghallgatta beteg testvérünk kérését.

Ti milyen tapasztalatokkal lettetek gazdagabbak mióta másokért imádkoztok?

M: - Megtanultunk személyesen beszélgetni Istennel, és lelkünket átjárja az öröm és a szeretet, hisz a mi lelkünk is gyógyul.

K: - Sajnos ilyenkor tapasztalja meg az ember, hogy milyen sok betegséggel és gonddal küszködnek testvéreink, és nagyon jó érzés, ha kicsit enyhíthetünk fájdalmukon.

Van- e valamilyen személyes élményetek, amit megosztanátok az olvasókkal?

M: - Kezdetben mikor elkezdtük az imaalkalmakat, ahogy a testvérek elmondták, testi-lelki bajaikat, olyan részvét ébredt bennem, hogy szinte végigsírtam az imádságomat. Mostanra megedződtem, és ritkábban fordul elő.

Van-e valami még amit elmondanátok az imaalkalommal kapcsolatban?

M: - Csak bíztatni tudom a testvéreket, hogy jöjjenek, vegyék igénybe ezt a szolgálatot, mert ha rögtön nem is gyógyulnak testi problémájukból, lelküknek biztos javára válik, nem beszélve arról, hogy akár minden alkalommal atyától megkaphatják a betegek szentségét, ami nagy ajándék mindannyiunk számára. Magam részéről nagyon szeretek szolgálni, és szívből kérni Isten kegyelmét, az Ő akarata szerint.

Dicsőség az Úrnak, áldott legyen az Ő szent neve!

Forrás: Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia

A Hittani Kongregáció dokumentuma a hierarchikus és karizmatikus egyházról

Június 14-én kedden délben mutatták be a Szentszék sajtótermében a Hittani Kongregáció Iuvenescit Ecclesia, az Egyház megfiatalodik kezdetű dokumentumát, melyet Ludwig Müller bíboros-prefektus és Luis Ladaria érsek-titkár látott el kézjegyével a Hittani Kongregáció részéről. Az egyház hierarchikus és karizmatikus jellegét és egymáshoz való viszonyát bemutató dokumentumot Ferenc pápa március 14-én hagyta jóvá és így a dekrétum maga március 15-i keltezésű. Kedden délben Ludwig Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa és Marc Ouellet bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa, valamint Piero Coda prelátus, a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja mutatták be az új dokumentumot a sajtó képviselőinek, María del Carmen Aparicio Valls, a Gergely egyetemen professzorasszonyának a tanúságtételével. A „Iuvenescit Ecclesia” dokumentum a püspököket szólítja meg, de természetesen rajtuk keresztül az egész egyházat és alapvető kérdésként a hierarchikus és karizmatikus adományok kapcsolatát elemzi, melyek az egyház életét és küldetését szolgálják.  

Harmonikus és egymást kiegészítő kapcsolat, a főpásztor iránti engedelmességgel   

A „Iuvenescit Ecclesia” dokumentum teológiai, nem pedig pasztorális-gyakorlati megközelítését adja azoknak a kérdéseknek, melyek az egyházi intézmények és az új egyházi mozgalmak, társulatok kapcsolatából erednek. A dokumentum hangsúlyozza a hierarchia és a karizma harmonikus egymáshoz kapcsolódását és egymást kiegészítő jellegét, amennyiben „a karizmák rendezett és termékeny részvétele az egyház közösségében” nem hatalmazza fel őket arra, hogy „kivonják magukat az egyházi hierarchia iránti engedelmességből, továbbá jogcímet sem ad nekik önálló szolgálatra”. „Az egyház élete és missziós küldetése számára elengedhetetlen fontosságú adományoknak, vagyis a hiteles karizmáknak tehát tekintetbe kell venniük az egyház missziós nyitottságát, a pásztorok és az egyház benső élete iránti szükséges engedelmességgel együtt”.

Ne állítsuk szembe a hivatalos egyházat a szeretet egyházával

A karizmáknak a szembeállítása vagy éppen egymás mellé helyezése a hierarchikus adományokkal szemben azonban tévedés lenne. Nem szabad ugyanis szembeállítani a hivatalos egyházat a szeretet egyházával, mert „az egyházban a lényeges intézmények karizmatikusak”, másfelől pedig a „karizmáknak hivatalos jelleget kell ölteniük, hogy következetesek és folyamatosak legyenek”. Ilyen módon mindkét szemlélet együtt halad, hogy „közösen jelenítsék meg Krisztus misztériumát és üdvözítő művét a világban”.

A karizmatikus jelleg soha ne hiányozzon az egyházban, de szükséges az egyházi érettség is

Az új egyházi valóságoknak egy bizonyos „egyházi érettségre” kell eljutniuk, mely magába foglalja „a teljes értékelésüket és az egyházba való beilleszkedésüket, mindig közösségben a püspökökkel és figyelemmel az útmutatásaik iránt”. Az új egyházi valóságoknak létezése „az egyház szívét örömmel és hálaadással tölti el”, de ugyanakkor arra kéri őket, hogy „pozitív kapcsolatokat építsenek ki az összes többi adománnyal”, melyek jelen vannak az egyház életében, azzal a céllal, hogy azok „nagylelkű támogatást kapjanak és a püspökök atyai éberséggel kísérjék őket, hogy együtt osztozzanak az egyház javaiban és evangelizáló küldetésében”.

A hiteles karizmák megkülönböztetésének a jegyei

De hogyan lehet felismerni a hiteles karizmatikus adományt? – teszi fel a kérdést a Hittani Kongregáció Iuvenescit Ecclesia kezdetű dokumentuma. Válaszként a megkülönböztetésre utal, mely az egyházi hatóság illetékessége, a következő sajátos szempontok szerint: a szentség eszközeként szolgálni az egyházban, elköteleződni az evangélium missziós hirdetésében, a teljes katolikus hitet megvallani, az egész egyházzal való tényleges tanúságtétel, becsületes készséggel elfogadni hittani és pasztorális tanításait, elismerni és megbecsülni az egyház más karizmatikus jelenségeit, alázattal elfogadni a megkülönböztetés nehéz pillanatait, lelki gyümölcsöket teremni, mint a szeretet, béke, öröm és emberség, tekintettel lenni az evangelizálás társadalmi dimenziójára és végül tudatában lenni annak a ténynek, hogy a „társadalom leginkább elhagyatott tagjai iránti elkötelezettség nem hiányozhat egy hiteles egyházi valóság életéből”.

Kánonjog szerinti hivatalos elismerés      

Az említett megkülönböztetésen túl a Hittani Kongregáció új dokumentuma két alapvető szempontot jelöl meg, melyeket figyelembe kell venni az új egyházi valóságok jogi elismerésekor, a kánonjog által meghatározott normák szerint. Az első szerint „tekintettel kell lenni az egyes egyházi közösségek karizmatikus sajátosságára”, hogy „elkerüljük a jogi kényszerítést és ne gyötörjük halálra az újdonságot”. A másik szempont pedig az alapvető egyházi rendszert érinti, vagyis elő kell segíteni, hogy „a karizmatikus adományok ténylegesen beilleszkedjenek az egyház életébe, elkerülve annak a veszélyét, hogy azokat párhuzamos valóságként értelmezzük, a hierarchikus adományok rendjére való hivatkozás nélkül”.

Az egyetemes és a helyi egyház közötti kapcsolat elengedhetetlen feltétel   

A Hittani Kongregáció új dokumentuma nyilvánvalóvá teszi, hogy a hierarchikus és karizmatikus adományok kapcsolatának tekintettel kell lennie az egyetemes és a helyi egyház közötti elengedhetetlen és alkotó jellegű kapcsolatra. Ez azt jelenti, hogy a karizmák az egész egyház javára születtek, de benső lényegüknél fogva egy konkrét egyházmegye szolgálatában kell megvalósulniuk. Ezen túlmenően ezek a karizmák annak a hiteles jelentőséget jelentik, hogy mindenki élhesse és gyarapíthassa a saját keresztény hivatását, akár házasság, papi nőtlenség vagy felszentelt szolga minőségében. Az Istennek szentelt élet is az egyház karizmatikus dimenziójába illeszkedik, mert a lelkiség egy jelentős erőforrássá válhat akár a világi hívek, akár a papság számára, mindkettőt segítve abban, hogy saját konkrét hivatását megélje.

Tekintsünk Mária példájára  

A Hittani Kongregáció Iuvenescit Ecclesia kezdetű dokumentuma végül arra hívja az olvasót, hogy „tekintsen Máriára, az Egyház Anyjára, a Szentlélek kezdeményezései iránti teljes engedelmesség és a fénylő alázat példájára”. Közbenjárása adja, hogy a „Lélek által a hívek között bőségesen osztott adományt engedelmesen befogadják és hogy az gyümölcsöt hozzon az egyház és az egész világ javára”.

Vértesaljai László SJ

Forrás: Vatikáni Rádió