2011. november 12., szombat

Az Oltáriszentség és az ima ereje


Minden reggel Isten dicsőségét énekeltük fél órán át, majd szentségimádást tartottunk fél órán át. Minden reggel az imaóra alatt jöttek a kukások, hogy az angliai házunk előtti buszmegállóból elvigyék a szemetet. Egy nap egy fiatal papot a közösségünkben, aki kórházi káplán volt haldoklóhoz hívták. Ahogyan kihajtott a kocsibejárón, az egyik kukás megkérdezte: "Miféle ház ez? Minden reggel a ház előtt érezzük Isten jelenlétét". A házunk ugyanúgy nézett ki, mint bármelyik másik ház az utcában és nem jelezte felirat, hogy Isteni Szeretet Közösség. Töltsd be a házadat imával és az emberek szeretetet és békét fognak ott tapasztalni. A magyarországi nagy házunknak minden szobájában imádkoztunk. Negyven ember alhat ott. Amikor a biztosító megvizsgálta a szobákat, azt mondta:

"Ennek a háznak a falaiból is szeretet árad."

A dicsőítés különösen is erős imádság. Az egyik zsoltár verse így szól: "Isten erőteljesen lakozik az Ő népének dicséretében". Az izraeliták tudták ezt, ezért tették a hadseregük élére a zenészeket és énekeseket, amikor harcba indultak. Amikor kísértés ér vagy depressziós vagy, énekelj az Úrnak!

Az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk, hogy Pál és Szilást Isten dicséretét énekelték, habár vér folyt a hátukból. Isten ereje felszabadult. Egy mini földrengés támadt. A börtön ajtajai kinyíltak. A börtönőr és az egész családja megtért és megkeresztelkedett.
Jó Istent dicsérni a nehézségek közepette. Amikor Isten ilyen benne való bizalmat lát, nem tudja megállni, hogy ne segítsen.

Forrás: Isteni Szeretet Közösség


Szent Szilás

Szent Pál apostol


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése