2011. október 20., csütörtök

Az igazi dicsőítés 1.


Egyre-másra ütközöm bele a Hillsong dicsőítő dalaiba, így elő kell vennem a dicsőítés témát újra. A Hillsonggal kapcsolatban úgy érzem két fenntartás is megemlíthető: egyrészt egy világhíres ausztrál együttes egy neoprotestáns gyülekezet színeiben fut, másrészt a kereszténység a rockos elemekkel szerintem nehezen összeegyeztethető. Az első probléma valószínű nem olyan nehezen áthidalható, mint a második.

A protestáns eredetű/szövegezésű dalokkal kapcsolatban szerintem jó katolikus módon átültetni őket, a Katolikus Egyház tanítását is figyelembe venni a fordításnál, ha átvesszük.

A „keresztény rock” témában a korábbiakban már leírtam a véleményem a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás hitvédelmi oldalán megjelent cikkekkel kiegészítve, itt olvasható:

A dicsőítéssel kapcsolatban szeretettel ajánlom Merlin Carothers: A dicsőítésben rejlő erő című könyvét. Egy részlet olvasható belőle itt:

A könyv megrendelhető a Marana Tha kiadónál itt: http://www.maranatha.hu/konyv.htm

Hogy számomra mit jelent az igazi dicsőítés? Ezt talán egy Szent Ferencről készült írás szavaival tudnám leginkább összefoglalni, ami Szent Ferenc tanítását tartalmazza Leó testvér számára, aki a szív tisztaságának eléréséről kérdezi. Ez az írás szerintem megragadja a dicsőítés lényegét.

„- Fordítsd tekinteted Istenre! Csodáld! Örvendezzél azon, hogy van! Ő, aki maga a szentség, a tisztaság! Adj hálát neki önmaga miatt! Elmerülni Isten dicsőségének szemléletében, testvérem, Leó, felfedezni, hogy Isten valóban Isten, örökké Isten, mindazok felett, amik mi vagyunk és lehetünk, és örvendezni azon, hogy ő van, elragadtatásba esni örök ifjúsága előtt, hálát adni neki önmaga miatt; ezt követeli leginkább az Úr szerelme tőlünk, melyet a nekünk adott Lélek kiáraszt szívünkbe. Ebben áll a szív tisztasága. Ezt a tisztaságot nem lehet elérni ökölbe szorított kézzel és megfeszülve.
- Hát akkor hogyan? - kérdezte Leó.
- Egyszerűen nem szabad semmit sem megtartani önmagunkból. Mindent ki kell seperni. Még szorongásainkat is. Tiszta helyet kell készíteni. El kell fogadni azt, hogy szegények vagyunk. Le kell vetni mindent, ami nyomaszt bennünket, még hibáink súlyát is. És csak az Úr dicsőségét kell már szemlélni, s engedni, hogy az minket átjárjon. Isten él, s ez egyedül elég. Akkor a szív könnyűvé válik. Többé nem érzi önmaga súlyát; mintha kicserélték volna. Mint a pacsirta, megrészegül a tér tágasságától, s az ég azúrjától. Elhagy minden gondot és aggodalmat. A tökéletesség utáni vágy is megváltozik. Egyszerűen tisztán Istent akarja, Istent magát.”

A mezei pacsirta (Alauda arvensis)

A teljes bejegyzés itt olvasható:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése