2015. július 4., szombat

Ferenc pápa a Szentlélekben való megújulás mozgalom tagjaival találkozott a Szent Péter téren

A pápa július 3-án, pénteken délután a Szentlélekben való megújulás karizmatikus mozgalom tagjaival a keresztények egységéért imádkozott a Szent Péter téren, 38. országos találkozójuk alkalmából. A Vatikáni Rádió olasz nyelvű portálja és a Zenit hírügynökség adott hírt az eseményről.


Ferenc pápa csatlakozott a Szentlélekben való megújulás nemzetközi karizmatikus közösség kezdeményezéséhez, amely délután négy órakor kezdődött egy ökumenikus szertartással: Az egység és a béke útjai – az imádság hangjai korunk vértanúiért és a lelki ökumenizmusért címmel. Az eseményen jelen volt Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa; Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanácsának elnöke; Angelo Bagnasco bíboros, az olasz püspöki konferencia elnöke; keleti ortodox és katolikus pátriárkák, anglikán és evangélikus püspökök, a pünkösdi mozgalom lelkipásztorai. A találkozó másnap folytatódik a római olimpiai stadionban.

Szívből jövő imádságok hangzottak el, a püspökök, pátriárkák, bíborosok egymás kezét fogva fohászkodtak. Andrea Bocelli, Noa, Don Moen és más nemzetközi hírű művészek dalai és a világ minden tájáról érkező hívek imádságai váltogatták egymást a Szent Péter téren, és ez az imádságos koncert a közel-keleti, ázsiai és a világ más részein zajló keresztényüldözés drámájának témája körül forgott. 

Salvatore Martinez, a Szentlélekben való megújulás mozgalmának olasz elnöke beszédében rávilágított arra, hogy a római Szent Péter tér a világ azon kevés tere közé tartozik, ahol az ember megvallhatja hitét anélkül, hogy elfognák, vagy akár megtorlásban, erőszakos bánásmódban részesüljön.

Ferenc pápa azt kérte az Úrtól, küldje el Szentlelkét, hogy megtanítsa mindazt, amit Jézus tanított nekünk; segítsen, hogy emlékezzünk mindarra, amit Jézus mondott. Hangsúlyozta,hogy a Szentlélek adja a karizmákat, a különbözőségeket az egyházban, és Ő adja meg az egységet is. „Urunk, Jézus, te az egység kegyelmét kérted mindannyiunk számára, az egységet ebben az egyházban, amely a Tiéd, nem a miénk… A történelem megosztott minket. Jézus, segíts, hogy az egység útján járjunk, vagy ennek a kiengesztelődött különbözőségnek az útján. Urunk, te mindig megteszed, amit megígértél: add meg nekünk minden keresztény egységét.”

Felhívta a figyelmet arra, hogy a keresztények egysége a Szentlélek műve, együtt kell imádkoznunk érte. Lelki ökumenizmus, az imádság ökumenizmusa ez. „Atyám, imádkozhatok én egy evangéliumi kereszténnyel, egy ortodox kereszténnyel, egy evangélikussal együtt?” „Imádkoznod kell, szükséges: ugyanazt a keresztséget kaptátok meg!” – buzdított a Szentatya.

Más részről – folytatta a pápa – napjaink valósága, a mártírjaink a vér ökumenizmusában egyesítenek minket. Felidézte, hogy néhány hónappal ezelőtt 23 egyiptomi kopt keresztényt fejeztek le egy líbiai tengerparton. „Ha az ellenség egyesít minket a halálban, kik vagyunk mi, hogy megosztottak legyünk az életben?– tette fel a kérdést. – Engedjük be a Szentlelket, imádkozzunk, hogy mindannyian együtt menjünk előre az úton.”

A Szentlélekben való megújulás mozgalmának tagjaihoz intézett beszédében Ferenc pápa az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításának egyik kulcsfontosságú metaforáját idézte: a poliéder alakzata az egység a különbözőségben metaforája. Mert amikor egységről beszélünk – mondta a pápa –, nem egyformaságról beszélünk, mint a gömb esetében, ahol minden pont egyenlő távolságra van a középponttól. Az eszmény a poliéder, amely visszatükrözi minden egyes részlet összetartását.

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy minden a Szentlélek műve, nem a miénk. A Lélek pedig ott fúj, ahol akar, ahogyan akar és amikor akar – tette hozzá. Leon-Joseph Suenens bíboros szavaira utalt vissza – aki a mozgalom kezdeményezői között volt, és akinek ezért 1975-ben VI. Pál pápa is köszönetet mondott –, amikor cselekvésre buzdította hallgatóit: „A folyónak el kell vesznie az óceánban, ha megáll, beszennyeződik… Ha a kegyelemnek ez a forrása nem Isten óceánjában végzi az útját, akkor önmaga számára munkálkodik, és ez a gonosz műve, a hazugság atyjának a műve. Csakúgy, mint a hiúság, amely megkísérti azt, akinek hatalma van. Hány olyan vezető van, aki páváskodik! A hatalom hiúsághoz vezet! És ahhoz, hogy úgy érzed, bármit megtehetsz, kétes üzletekbe keveredhetsz, mert az ördög mindig a pénztárcáján keresztül férkőzik az emberbe. Az a bejárat.” 

A Szentatya szólt a vezetőkhöz, akiket jobban szeret szolgáknak hívni. Óva intette őket attól a kísértéstől, hogy nélkülözhetetlennek gondolják magukat. Ez a kísértés a gonosztól ered, aki arra ösztönzi őket, hogy parancsolni akarjanak, a középpontban akarjanak lenni, és akkor önkényessé válnak, nem engedik, hogy közösségeik valóban a Lélekben megújult közösségek legyenek. Ráadásul azt szeretnék, hogy pozíciójuk örökre megmaradjon, pedig senki nem nélkülözhetetlen, kivéve a Szentlélek és Jézus, aki az egyetlen Úr. 

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy az egyházban is célszerű, ha minden szolgálatnak van szavatossága, lejárati ideje. Az egyházban nincsenek olyanok, akik egész életükben vezetők lesznek, az ilyenek azokban az országokban vannak, ahol diktatúra van. A laikus vezetők feladata, hogy segítsék növekedni a hitben azokat, akik szolgálatuk végeztével majd átveszik a helyüket. Óvott a kísértéstől, hogy a vezetők szolgákból urakká váljanak, vagyis kisajátítsák a közösségeket, megakadályozzák, hogy jót tegyenek, civil szervezetté formálják őket. A titok – mondta a pápa – megmaradni Krisztusban és az alapítók karizmájában, amelyet a Szentlélektől kaptak. Fontosnak nevezte továbbá a püspökökkel való, bizalommal teli együttműködést.

Arra buzdította a jelenlévőket, hogy a hétköznapokban fektessenek energiát az emberi kapcsolatok kézműves munkájába, ne pedig a nagy összejövetelekbe, amelyeknek gyakran nincs folytatása. 

A kihallgatás végén a pápa megáldotta a hívek Bibliáit. Felhívta a jelenlévők figyelmét arra is, hogy menjenek és hirdessék az evangéliumot a szegényeknek, a kirekesztetteknek, a betegeknek és minden embernek, és arra buzdította őket, hogy mindig legyen a zsebükben az evangélium. Végül újabb találkozót hirdetett meg velük 2017-re, amikor a mozgalom ötvenéves jubileumát ünneplik.

A Szentlélekben való megújulás nemzetközi mozgalom a katolikus egyházon belül, melynek középpontjában a Szentlélek áll, s gyakran ismertetőjele a liturgián kívüli imádás, a nyelveken való beszéd, és a hit általi gyógyítás. A karizmatikus közösséget az olasz Salvatore Martinez vezeti, aki a mozgalom első laikus elnöke.

Forrás: Magyar Kurir

Képek: Reuters, Hivatalos Vatikáni Hálózat


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése