2012. január 4., szerda

Közösségek bemutatása 7.


A Nyolc Boldogság Katolikus Közösség 2.

A Nyolc Boldogság Közösséget két házaspár alapította 1973-ban, Franciaországban „Júda Oroszlánja és Áldozati Bárány Közösség” néven. A Közösség első egyházi elismerését Albi érsekétől, Mgr Coffytól kapta, aki 1979-ben Jámbor Társulássá nyilvánította azt.

1991-ben a Közösség úgy döntött, hogy a „Nyolc Boldogság Közösség” nevet veszi fel. Néhány hónappal később Mgr. Meindre, Albi érseke jóváhagyta a Nyolc Boldogság Közösség szabályzatát, egyházmegyei jogú Krisztushívők Magántársulásává nyilvánítva a Közösséget.

2002. december 8-án a Laikusok Pápai Tanácsa öt évre jóváhagyta a Nyolc Boldogság Közösség Szabályzatát, majd meghosszabbította azt, a Közösség jelenlegi Szabályzatának jóváhagyásáig.

2011. június 29-én Mgr Le Gall, Toulouse érseke jóváhagyta a Nyolc Boldogság Közösség Szabályzatát, a Társult Laikusok Szabályzatával együtt, így a Közösség Egyházmegyei jogú Krisztushívők Hivatalos Társulásaként alakult újjá, azzal a céllal, hogy a Megszentelt Élet Új Lelki Családjává váljon.

1. Szervezeti felépítés:
1. A Férfi Szerzetesi Ág Tagjaiból, akik között vannak papok, diakónusok is.
2. A Női Szerzetesi Ág tagjaiból.
3. A Laikus Ág tagjaiból, akik házasok, vagy egyedülállók.

Versegi Beáta Mária nővér
A Közösséget a megszentelt életű tagok közül választott Elnök vezeti, ugyanakkor minden Ágnak saját elöljárója van.

A Közösség nemzetközi, jelen van az öt kontinensen, Magyarországon 1988-ban telepedett le.

2. Alapító karizma, célok:
A pünkösdi tapasztalat és az eszkatológikus dimenzió kezdettől a Közösség alapító karizmájának központját képezi. Ez a karizma a Lélekben való élet és az életállapotok kommuniója változatos formáiban nyilvánul meg, a belőlük fakadó apostoli kisugárzással.
A Közösség tagjainak hivatása, hogy a Nyolc Boldogság útján járva válaszoljanak az egyetemes életszentségre való hívásra. Ahhoz, hogy az eljövendő élet öröméről és reményéről tanúskodjanak, a tagok törekszenek rá, hogy életüket átjárja a Nyolc Boldogság lelkülete.
Közösség apostoli és missziós tevékenységével aktívan részt kíván venni az új evangelizációban, az irgalmasság cselekedetei és az Ige hirdetése által.


3 . A lelkiség elemei:
-  Istennel egyesült élet, a keleti kereszténység iskolája és a Kármel tanítása szerint,
-  rendszeres szentségi élet,
-  a liturgia ünneplése, dicsőítő imádság és a karizmák gyakorlása,
-  máriás lelkiség, merítve Monfort-i Grignon Szent Lajos tanításából,
-  az első szövetség népért – Izrael népért – végzett imádság,
-  közbenjárás a keresztények egységért.
Elérhetőségek Magyarországon:
1094 Budapest, Bokréta u. 35., Örökimádás Lelkészség
8777 Homokkomárom, Ady E. u. 2.

Nemzetközi Központ:
Communauté des Beatitudes, 60 Avenue du Général Compans - 31700 Blagnac, France

Forrás: OLI

Liturgikus táncok

További írások a közösségről:


 

Fra Angelico: Hegyi beszéd

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése