Gondolatok a szent
liturgia zenei szépségéhez…
Mielőtt bármire is figyelnénk, fontos
kihangsúlyoznunk, hogy a liturgiában a zene nem kísérő elem – egyfajta díszítő
forma vagy hozzátoldás, hanem „az ünnepélyes liturgiának szükségszerű és a
teljes egészhez hozzátartozó alkotó része” (LK 112). Célja, hogy „minden
énekkel kísért szent cselekményben a jelenlevő hívek közössége tevékenyen
vegyen részt” (LK114). Ezek figyelembevételével fel szabad tenni a kérdést,
hogy van-e létjogosultsága a mai, új keletű zenei áramlatoknak. Rövid
egyházzenei sétánk után könnyű lesz a kérdésre feleletet találni.
Tudni kell, hogy a zenében nem köti magát az
egyház „egy bizonyos korszakhoz vagy formához, még ha «a latinul énekelt
liturgikus cselekményben a gregorián korálisnak, mint a római liturgia
sajátságos énekének kell megadni az első helyet (azonos feltételek mellett)
(de) elismerve más dallamok egyenjogúságát» (ÁRZS274).” /Várnagy A.: Liturgika/
Ajánlatos tehát legalább „egy-egy Gloriát, Credót, Sanctust, Agnus Deit, a
Páter nostert” latinul ismerni! Arra is figyelni kell, más az egyházi vagy az
úgynevezett vallásos zene, amely inkább „egyházzenei áhítatok” alkalmaira
valók.
Az egyházi zenének különféle megnyilvánulásai voltak az idők folyamán - /énekes
egyszólamúság: a gregorián korális (egyházi ókor), énekes többszólamúság:
klasszikus polifónia (keresztény középkor), énekes-hangszeres többszólamúság
(keresztény újkor): a barokk egyházzenéje, a bécsi klasszicizmus egyházzenéje,
a romantika egyházzenéje, a modern egyházi zene/ - írja Várnagy Antal. Bár a
keresztény nép szereplője volt mindig a liturgiának, mégis, túlnyomó
többségében a műzene története tárulhat fel előttünk. Az egyház nem zárkózik el
semmilyen művészi megnyilatkozás elől, „így a modern idők ritmikus zenéjét és
dallamvilágát sem rekeszti ki az istentiszteletből, ha megfelel a liturgia
szellemének (LK 116), és nem akadályozza a nép szükséges cselekvő részvételét
(Musicam sacram instrukció, 9.p.)”. Ez a hangszerek vonatkozásában is értendő,
amennyiben „alkalmasak vagy alkalmassá tehetők az Isten háza méltóságához, és
hívek épülését valóban előmozdítják” (LK 120). /Ismert tény, hogy az orgonát
kezdetben világi ünnepségek, vigadozások, a pogány, görög-római mitológia
megnyilatkozásaiban (tivornyáiban) használták, és csak a Karoling-kor kezdetén
került nyugatra…/
Az igazi problémát a népénekek torzult teológiai szövegezése és giccses
dallamvilága mellett (melynek kijavítását már megkezdték, csak a püspöki
tekintély figyelemfelkeltése szükséges!) az úgynevezett könnyű műfaj
jelentheti. Nem egyedi jelenség, hogy a szövegek, melyek néha nagyon
„ízetlenek”, máskor biblikusak és „imádságízűek”, nem csengenek egybe a
dallamokkal, melyek hol „túl primitívek” hol pedig ritmikusak vagy meditatívak,
olykor gregoriánra emlékeztető hangzásúak. Gyakori a külföldi szerzésű melódia,
amely a magyarítás során kárt szenvedett…
Tagadhatatlan, hogy az ún. „könnyű” műfaj használati értéke kimagaslik és
gyümölcsöző az evangelizációs gyakorlatban. Minden fogyatékossága mellett,
bibliaórák és hittanórák sokaságát emeli a meghitt ima mélységeibe és
magaslataiba. Mi tehát a teendő?
Először is külön kellene választani azokat az énekeket, amelyek csak a vallásos
érzelem megjelenítésére elegendők, azoktól, melyek biblikusak: zsoltárok vagy
más szentírási idézetek, esetleg szentek imái vagy más, „őszinte és mély”
imádságok! (Az utóbbiak közé sorolható nem kizárólagosan a karizmatikus
megújulás énekeinek bizonyos része és a taizéi énekek sokasága.)
Másodszor revideálni kellene a használatos gyűjtemények szövegét, zeneiségét, a
kettő összhangját, a sok-sok magyarítást és a kiadványok korrektségét (dallam
eredete, szerzője, a szöveg szerzője, fordítója stb.) „Legalább kétféle
kötetben érdemes gondolkozni.” Az egyik lehet a divatosabb, egyszerűbb énekek
gyűjteménye. „A másiknak, a maradandóbb dalok kötetének már igényes
válogatásnak kellene lennie. Ebbe azoknak az örökzöldeknek kellene bekerülnie,
melyek rendbe szedett szövegűek, és egyfajta szűrőn túljutva érdemesek arra,
hogy huzamosabban szolgálják egyházunkat” – tanácsolja Gyorgyovics Miklós a Távlatok
34. Számában.
Összegzésül ki kell mondani, hogy a liturgia anyanyelve a gregorián, de más
(liturgikus-biblikus) szövegezésű és „méltó” zeneiségű, de különféle műfajú
egyházi zene is alkalmas lehet az istentisztelet szolgálatára.
Tapolca, 1998.
Hidász György Izrael
Forrás: karizmatikus.hu