2013. március 25., hétfő

Az Emmánuel Közösség lelkigyakorlatos tábora



„Tudom, kinek hiszek!”– címmel lelkigyakorlatos táborba hívja az Emmánuel Közösség a családokat, az egyedülállókat, korhatár nélkül.

Sok szülő szeretné, ha már a kicsi, de főleg a serdülőkorú gyermeke élményszerűen megtapasztalná az Isten szeretetét. Sok fiatal vágyik arra, hogy hasonló korúakkal és gondolkodásúakkal ismerkedhessen meg. Sok egyedülálló felnőtt örül, ha a szabadságát nem egyedül kell eltöltenie. Sok elvált férfi és nő szeretne néhány napot olyan helyen lenni, ahol nem érzi magát fekete báránynak. Sok idős ember osztja meg szívesen tapasztalatait másokkal. Sokan jó társaságban jól akarják érezni magukat a szabadságuk idején. Ezért jönnek minden évben el az Emmánuel Közösség híressé vált lelkigyakorlatos táborába.

Te kiben hiszel?-Van biztos pont az életedben?-Tudod, mit ér egy mustármagnyi hit? - Tapasztaljuk meg együtt, mit jelent az egy élő Istenhez tartozni és feltételek nélkül Rábízni az egész életünket!” – hívják a hit évében a szervezők azokat, akik nyaralásukat pihenéssel, lelki töltődéssel, vidám programokkal, előadások meghallgatásával, beszélgetéssel, Isten közelségének megtapasztalásával, hitük felélesztésével vagy megerősítésével akarják tölteni.

Téged is szeretettel várnak Kaposváron 2013. július 3-7-ig.

Érdeklődés-jelentkezés: www.emmanuel.hu , vagy 30/724-5301 (15.30 és 20 óra között)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése