Az utóbbi időben különböző
vélemények és írások jelentek meg, amelyek kritikával illetik a
családfagyógyítást. Ezek megtévesztők lehetnek, mert bizonyos fogalmakat
összekevernek, vagy az egyes irányzatokat egymásba mossák. Ezért néhány
fogalmat szeretnék tisztázni, hogy világosan lássuk, miről van szó.
A
Szentírás tekintélye:
A Katolikus Katekizmus azt írja: „Az Ószövetség a Szentírás elengedhetetlen része, könyvei Istentől
sugalmazottak és örök érvényűek.” (Dei Verbum – II. Vatikáni Zsinat). Ezt azért
kell hangsúlyozni, mert elhangzott egy olyan vélemény, mely szerint az
ószövetség a „természetes vallást mutatja be, és ennél fogva nincs számunkra
kötelező ereje”. Ez egy teljesen hamis beállítás, mert a tíz parancs is az
ószövetségben olvasható, és kötelező érvényű. (Nyilván, hogy az állat-áldozatok
bemutatása érvényét veszítette, mert helyette Jézus áldozata van érvényben,
ahogy ezt szent Pál írja a zsidókhoz írt levelében, a 9. fejezetben.). Amikor
az Ószövetségből idézünk, akkor Isten kinyilatkoztatásából idézünk. Az Egyház a
tisztítótűz bizonyítására először a Makkabeusok könyvét idézi (II. Makkabeus
12,43), mert ez arról szól. Ez a módszer nem „szelektív” eljárás - ahogy
egyesek állítják, - hanem ez a természetes, hogy egy állítást az azzal
összefüggő szentírási igével támasztunk alá.
Büntető
istenkép: A családfagyógyítás
fontosságára a következő Igét idézik: „Az atyák vétkét számon kérem a fiaktól…
negyedíziglen” (Kiv 34,6-7) Ez a helyes értelmezés szerint nem a büntető Isten
képét akarja elénk állítani, hanem azt a felelősségünket, hogy tetteinknek van
következménye. Aki rosszat tesz, az meg fogja tapasztalni rossz tettének
következményeit. Ez a mondat nem szünteti meg a szabad akarat létezését, sem a
saját felelősségünket, hanem éppen megerősíti. Minden gondolkodó ember –
nemcsak a pszichiáterek – jól tudja, hogy a szabad akaratot több tényező
befolyásolja: a környezet, a neveltetés, a félelmek, az öröklött hajlamok, a
lelki sérülések stb. De ezek nem szüntetik meg a szabad akaratot, csupán
befolyásolják. Ezek közé a befolyásoló tényezők közé került az a felismerés,
hogy elődeink bűnei és rossz szokásai is hatással lehetnek szabad akartunkra.
Szentmise
keretében: Az egyenesen nevetséges
állítás, - amit egyesek mondanak - hogy mágikus formának tekintik azt a
gyakorlatot, hogy a szentmise keretében imádkozunk a családfa gyógyulásáért.
Hiszen az egyház szándéka pontosan az a II. Vatikáni Zsinat reformja után, hogy
a szent cselekményeket vigyük bele a szentmise keretébe: ezért van nászmise,
gyászmise, keresztelési szentmise… és családfa-gyógyító szentmise.
A tisztítótűzben való
tartózkodás egyáltalán nem olyan, mint egy vasúti váróteremben való várakozás.
Itt bizony komoly szenvedés vár ránk, amely megtisztítja önző szívünket,
meggyógyítja a bűnök okozta sebeinket. Ahogy a fájdalmas operáció után a beteg
még szenved, de reménykedik a biztos gyógyulásban, itt is hasonlót élünk át.
Szenvedünk, de remélünk az Úr mielőbbi színelátásában.
Cantalmessa
atya azt írja, hogy a családfagyógyításnak nincs szentírási alapja. Nem tudom
milyen összefüggésben írta ezt az atya, de éppen hogy az ellenkezője igaz, mert
nemcsak „az atyák vétkét számon kérem” (Kiv 34,6) idézetről van szó, hanem a
tisztítótűz egyházi tanításáról is, mely szerint közbenjárhatunk elhunyt
rokonainkért. A családfagyógyítás katolikus formája beletartozik a karizmatikus
gyógyító szolgálat keretébe. (Arról talán nem kell írni, hogy II. János Pál
pápa a Christifidéles Laici című apostoli buzdításában azt írja, hogy a „Világi
hívek részesültek Krisztus papi, prófétai és királyi méltóságában”. Tehát a
gyógyító és szabadító szolgálat feladata az egyháznak és a híveknek egyaránt,
nem hobbi.
Belső
képek: Közösségünkben hét testvérről tudok, aki rendszeresen kap közbenjáró ima
és magánima közben belső képeket. Ez az Úr ajándéka, ami segít az emberek
szolgálatában.
Előfordulhat
ez bárkinél egy örömteli vagy fájdalmas eseménnyel kapcsolatban. Egy
édesanyáról jegyezték fel 1943-ban, hogy napközben, amikor dolgozott, a
szívéhez kapott és felkiáltott: „jaj, kisfiam!” Belső képben látta fiát, hogy a
harctéren lövést kapott és elesett. Később megtudta fia bajtársától, hogy
távol, Oroszországban, tehát 4-5 ezer kilométerre, ugyanazon a napon és abban
az órában esett el a fia, amikor azt a képet látta. Ő egy vidéki asszony volt,
aki állatokat nevelt, földet művelt – de nagy szeretet volt benne. Később nem
kapott belső képet. Ezt azért hoztam fel, hogy illusztráljam, alkalomszerűen
bárki kaphat belső képet, ami eligazítja.
Hogy ez
hogyan jön létre, hogy a lelki-szellemi képességeinknek hol van a határa, ezt
nem tudjuk. Nem kell álmodozónak lennünk ahhoz, hogy az Úr megajándékozzon
bennünket rendszeresen, vagy alkalomszerűen ezzel a képességgel.
Vannak
pszichiáterek, akik összekeverik a karizmákat az ezoteriával. Mivel nincs tapasztalatuk
ezen a téren, nem látnak tisztán. A belső kép, a belső látomás, az ismeret
szava – ezek mind a Szentlélek adományai közé tartoznak. Ezek olyan karizmák,
amelyek segítik az imádkozót – aki közbenjár mások gyógyulásáért –, hogy
meglássa a betegség, vagy lelki sérülés gyökereit.
Olvastam
egy protestáns lelkész írását, aki Avilai Szent Teréz levitációját ördögi
működésnek tekintette. Nem tudta, hogy ez olyan misztikus jelenség, amely
Istentől származik. Aki nem tiszteli a Szentlelket, az a legszebb adományokat
is képes bemocskolni, mert félreérti a dolgokat.
A
kisbaba ártatlansága: A katolikus Egyház a
„gonoszlélek hatalmának megtöréséért” imádkozik a hivatalos keresztelési
szertartás könyve szerint. (A gyermekkeresztelés szertartása, Bp. 110. oldal)
Ez pedig azt jelenti, hogy a szó szoros értelmében a kisbaba nem ártatlan. A
gyermeknek nincs személyes bűne, de lelkében ott van az áteredő bűn bélyege (Zs
51,7 „Lásd, én vétekben születtem, már akkor bűnös voltam, mikor anyám
fogant.”). Emiatt a lelke nem tiszta. Ezen a szálon kapcsolatban áll a gonosz
lélekkel. Ezért imádkozik az Egyház szabadulásért a keresztelés alkalmával,
hogy ez a csatorna megszűnjön, és a gyermekben „a Szentlélek lakozzon”.
Jóllehet a keresztelés után is megmarad a gyermekben a bűnre való hajlam, de a
lélek már megkapta Jézus pecsétjét, az Ő védelme alatt áll. Éppen ezért a
generációs gyógyítás kiemeli a keresztség szentségének a fontosságát, és
tanácsolja, hogy a születés után minél előbb részesüljön a gyermek Krisztus
védelmében. (Az egyetlen teljesen ártatlanul született gyermek a Boldogságos
Szűz volt, akit a mennyei Atya megőrzött az áteredő bűntől, hogy Szent Fia ne
kerüljön kapcsolatba a gonoszlélekkel az áteredő bűn által.)
Hogy
mennyire komoly ez a probléma, - mármint az őseinktől kapott gonoszság fertőzése
- arra utal egy Puerto Rico-i eset. Egy édesanya – aki sátánista és
szellemidéző médium volt – gyermekét még születése előtt megfertőzte ezzel a
démonizáltsággal. (Valószínűleg fel is ajánlotta őt a sátánnak.) A gyermek már
első éveiben kinyilvánította a gonoszság jeleit. Ahogy növekedett, egyre
kibírhatatlanabb lett. Egy alkalommal anyja transzba esett és azt mondta
gyermekének, „te az ördög fia vagy, takarodj ki a lakásból”. (Repülj kicsim,
repülj, Bp. 7. oldal) Elment New Yorkba, ahol több gyilkosságot követett el,
bandát szervezett, verekedett, rabolt és drogozott. Amikor egyszer találkozott
Wilkerson lelkésszel - aki imádkozott érte, – akkor szabadult meg a gonosztól.
Ha tehát
egy édesanya okkult élete ilyen tragikus lehet, akkor nem nehéz feltételezni,
hogy a családfában érvényesülő átkok, rossz kívánságok és az áteredő bűn milyen
csatornát hoz létre a gonosz lélek felé. Az öröklött rossz tulajdonságok
nemcsak a géneken keresztül, hanem a gonosz lélek működésén keresztül is
érvényesülnek. Ebből érthető, hogy akinek az ősei között öngyilkos,
alkoholista, gyűlölködő egyének voltak, azok a jelenben élők gondolataiban és
hajlamaiban is felfedezhetők. (Hangsúlyozni kell, hogy a szabad akarat mellett,
mert ezek nem legyőzhetetlen hajlamok.)
Ebből
érthető, hogy milyen fontos a generációs gyógyításban imádkozni elhuny
hozzátartozóinkért, és szentmisét kérni érettük. A szentmise, amely Jézus
keresztáldozatának megújítása a katolikus tanítás szerint, ezért a
leghatékonyabb gyógyító és szabadító forrás. Mivel a II. Vatikáni Zsinat
liturgiai reformja ajánlja, hogy a szent cselekményeket a szentmisében éljük
át, ezért vannak nászmisék, gyászmisék, - és miért ne lehetne családfa-gyógyító
szentmise is, ahol a most élő rokonság az Úr előtt esedezik a elhunyt hozzátartozók
gyógyulásáért, és a jelenben élőkért. Ez szerintem teljesen az Egyház
tanításának megfelelő gondolkodás.
A
keresztség jelentősége: Az teljesen téves álltás, hogy a generációs gyógyítás
elutasítja az egyház tanítását a keresztségről – mert éppen az ellenkezője
igaz, - megerősíti azt.
A
megtapasztalás ereje: A megtapasztalás felülmúlja az elméletet. Tamás apostol,
amikor megérintette a feltámadt Jézus sebeit, akkor a hit bizonyosságát élte
át. Ettől kezdve neki mondhattak százféle elméletet arról, hogy nem lehetséges
a feltámadás, ő abszolút biztos volt a hitében.
Emmánuel
nővér írja legújabb könyvében (A rejtőzködő Medjugorjei Gyermek), hogy amikor
részt vett Párizsban egy ima-összejövetelen, akkor a Szentlélek arra
ösztönözte, hogy lépjen oda a mikrofonhoz és imádkozzon nyelveken. Nem tudta,
hogy a hátsó sorokban ül egy nyelvész professzor, aki nagyon ellenséges volt a
karizmatikus megújulással szemben, de most eljött egy barátja kedvéért. Ez a
professzor az alkalom végén odament a nővérhez és megkérdezte tőle, hol tanult
szír nyelven ilyen szép kiejtéssel. A nővér mosolyogva válaszolta, hogy azt sem
tudta, hogy ő szírül imádkozik, csak elmondta, amire a Szentlélek indította. A
professzor nagyon meglepődött, és attól kezdve ő lett a karizmatikus megújulás
legfőbb védelmezője az egyetemen.
Egyetlen
tapasztalat többet ér, mint száz elmélet. Hiába készít valaki elméleteket
arról, hogy a halál után senki nem jöhet vissza, amikor Mária Simma (1915-2004)
osztrák asszony évtizedeken keresztül (50 éven át) fogadta a tisztítótűzből
jövőket, akik imádságot kértek tőle.
Tisztítótűz: Hiába mondja valaki, hogy a tisztítótűz nem más, mint fájdalmas
vágy Isten után, ez is csak egy elgondolás. Emellett a szentek (Szent Gertrud,
Bosco Szent János, Szent Fausztina és még sokan mások) arról számolnak be, hogy
ott nagy szenvedések várnak ránk. Ezek a szenvedések egyrészt az elkövetett
bűneink következményeinek felismeréséből fakadnak, továbbá abból a fájdalomból,
hogy elmulasztottuk Istent szeretni és szolgálni. Az önvád, és a bűnök súlyának
felismerése úgy égeti az ott szenvedőket, mint a tűz. Ezért írja Pál apostol,
hogy „félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségteket…” (Fil 2,12) Vagy
lehetne idézni a Galata levelet is: „Isten nem hagy magából gúnyt űzni! Amit az
ember vet, azt le is aratja. Aki tehát testébe vet, testéből arat majd romlást;
aki pedig lelkébe vet, lelkéből arat örök életet.” (Gal 6,8)
Ez nem
azt jelenti, hogy a büntető Isten képét akarnánk előtérbe helyezni. Inkább azt
jelenti, hogy felelősséggel kell élnünk. Ahogy Pál írja: „Értsd meg Isten
jóságát és szigorúságát: szigorúságát a vétkesek iránt, irántad pedig Isten
jóságát, föltéve ha megmaradsz a jóban.” (Róm 11,22) Jézus maga is világosan
megfogalmazta: „Aki hisz …az üdvözül, aki nem hisz elkárhozik”. (Mk 16,16)
Ahogy a fizikai világnak, úgy a lelki- erkölcsi életnek is vannak szabályai. Az
ember értelmes mivoltánál fogva felismeri, hogyha kiugrik a harmadik emeletről,
akkor meghal, jobb esetben összetöri magát. Ezért nem hibáztathatja Istent,
hanem csak saját magát. Ugyanígy ha valaki tönkreteszi a saját maga és családja
életét, testét, lelkét, akkor ennek súlyos következményei lesznek. Ezekért nem
Isten a hibás, hanem az, aki önpusztító életet élt, és kegyetlen volt saját
magához és családjához (sőt az utódaihoz is).
C.
Lombrozó (1836-1909) olasz pszichiáter felkutatta egy család történetét száz
évre visszamenőleg. M. Dunks ateista, alkoholista egyén 560 utódjából 150
bűnöző lett, 17 gyilkos, 100 alkoholista, 90 prostituált, a többi komoly
betegségben szenvedett, vagy korán meghalt. Megdöbbentőek ezek az adatok, mert
a számok mögött ott rejlik a még megdöbbentőbb felelőtlenség, önpusztítás, és
az eltékozolt élet félelmetes következménye. „Az atyák vétkét számon kérem a
fiakon” – mondja az Úr. (Kiv 34,6)
Ez a
családfa is bizonyítja, hogy a kisgyermek nem „ártatlanul” születik, mert
hordozza magában az eredeti bűn és az elődök személyes bűneiből fakadó negatív
hajlamokat. Ezeket a hajlamokat lehetett volna gyógyítani, - az előbbi esetben
- ha valaki ezt a bűnös folyamatot megállítja, és Istenhez fordul gyógyulásért.
Ha elhanyagoljuk a belső gyógyítás feladatát, akkor társadalmunk egyre inkább
lefelé süllyed a totális anarchia felé.
Az ősök
hatásai: Linn jezsuita atya a következő
esetről számol be egyik könyvében (Imaszeminárium az élet sebeinek
gyógyítására, Bp. Marana Tha, 128. old.). Az elmegyógyintézetben (Angliában)
élt egy fiatalember, aki 21 év óta skizofréniában szenvedett. Amikor új orvos
jött arra a osztályra, az orvosnak feltűnt a fiatalember neve, és utána nézett
a lexikonban. Kiderült, hogy az egyik őse, aki 450 évvel azelőtt élt,
kalózkodással foglalkozott, és egy tengeri csatában halt meg. (Rajta kívül még
nyolc kalóz volt a családban.) Az orvos hitt a családfa-gyógyítás fontosságában
és összehívta barátait, hogy imádkozzanak a kalóz ős megtisztulásáért, és a
tőle származó gonosz erők megszűnéséért. Az ima után a fiatalember jobban lett,
és egy hét múlva teljesen meggyógyult. Nemsokára munkát vállalt és
megházasodott.
Mi
történt itt? Erre nincs tudományos magyarázat. Ez egy kő-kemény valóság, ami
aláhúzza a családfa-gyógyítás létjogosultságát és fontosságát. A gonosz-lélek
bilincsei ebben az esetben összetörtek, amelyek fogva tartották a családot és
annak leszármazottait évszázadokon át.
A generációs
gyógyítás elősegíti, illetve erősíti a katolikus tanítást, hogy fontos a
tisztítótűzben szenvedőkért imádkozni, és a kisbabákat születésük után
mihamarabb megkeresztelni. A keresztelést nem szabad halogatni, vagy későbbi
évekre kitolni.
„Amikor
úgy beszélünk (mi keresztények) magunkról, mint az eucharisztikus kenyér egyik
darabkájáról, és mint Jézus misztikus testéről, akkor lényegében a szentek
évszázadokon átnyúló közösségéről beszélünk. A zsidó emberek ezzel a
létértelmezéssel kapcsolódtak őseikhez, amit mindannyiszor kifejezésre
juttattak, valahányszor önmagukról, mint Ábrahám, Izsák és Jákob
leszármazottairól beszéltek. - Mi megtanultuk, hogy milyen nagy befolyással
lehet ránk a múlt. (…) Krisztus misztikus testében kapcsolatban vagyunk
egymással téren és időn át. Ezért fontos, hogy imádkozzunk a teljes
családfáért, azt kérve, hogy a szentmise Jézus kereszten kiontott Véréből nyert
hatalma által visszatérhessünk az összes egykori nemzedékhez, és
megtisztíthassuk őket mindattól a sötétségtől, amelyet ott találunk.” (Linn:
Imaszeminárium az élet sebeinek gyógyítására, 129. oldal)
Ezoterikus
gyakorlat: Hogy a családfa-gyógyításról beszélnek ezoterikus körökben is, ez az
ő dolguk. Ez semmit nem von le a katolikus családfa-gyógyítás értékéből. (Ahogy
egy Mária-kegyhelyre is elment egy ezoterikus csoport, és beszámolt az ott
tapasztalható erős energiákról….- ez egyáltalán nem von le semmit a
Mária-kegyhely katolikus értékéből.)
B.
Hellinger osztrák pszichiáter is felismerte, hogy a családfa élő és elhunyt
tagjai között lehetnek energiák, amelyek vonzó, vagy taszító módon áramolnak az
élő személyek felé. Az ő véleménye szerint a negatív energiákat megbocsátással
és a tisztelet kifejezésével meg lehet szüntetni. De nekünk katolikusoknak nem
a Hellinger-féle családfelállítás az utunk. Mi is gyakoroljuk a megbocsátást,
de számunkra a gyógyulás és szabadítás forrása a mi Urunk, Jézus Krisztus
keresztáldozata. Mi az Ő kegyelmének áradását kérjük. Az Ő szent nevének
erejével parancsolunk a gonosz lelkeknek, hogy távozzanak családfánk vonalából
és szűnjék meg a megkötöző és pusztító erejük.
Jung
szerepe: Van olyan is, aki a családfa-gyógyítás katolikus formáját azzal
vádolja, hogy a jungi szemlélet (kollektív tudattalan) nyer teret benne.
Álljunk meg itt egy szóra! Gyökössy Endre pasztorál-pszichológus, református
lelkész, jungiánus volt. Jung tanításából felhasználta azt, amit be tudott
építeni lelkigondozói munkájába. Az elmúl húsz évben nagyon sok katolikus
testvérnek elmélyítette a hitét „Bandi bácsi” könyveinek olvasása. Az ő
könyveinek értékeiből semmit nem vont le az, hogy Jung tanításából kivette azt,
ami segítette a munkáját. Azért mert Jung foglalkozott egy időben
spiritizmussal, ez nem azt jelenti, hogy egész életművét tűzbe kellene dobni.
Ez naív szemlélet lenne, amely nem akar különbséget tenni a jó és a rossz
között. Pedig Pál apostol megmondta: „Mindent vizsgáljatok meg, a jót tartsátok
meg…” (1Tessz 5,21) Egyébként teljesen téves az a megállapítás, hogy a jungi
kollektív tudattalan szerepelne a családfa-gyógyításban, hiszen az egészen mást
jelent.
A Jung
féle kollektív tudattalan azt jelenti, hogy a különböző kultúrákban és
népcsoportokban vannak olyan ősképek, mítoszok, mesék, amelyek nagy
hasonlóságot mutatnak egymással. (Ebből arra következtetett, hogy az emberiség
tudattalan tartalma közös.) De ennek semmi köze sincs a családfagyógyításhoz,
ahogy azt egyesek állítják.
A
katolikus családfa-gyógyítás azt tanítja, hogy minden mélyebb érzelmi
állapotnak, vagy szenvedélynek vannak biokémiai hatásai. (Ez orvosilag
bizonyítható: „Az embert ért különféle pozitív és negatív hatások azért
befolyásolják maradandóan a lelki életet, mert biokémiai és neurális
változásokat idéznek elő.” – dr. Szendi Gábor) Ezek a hatások a genetikai
láncon illetve a vérvonalon keresztül az utódokban is érvényesülnek. Az
ezoterikus, vagy súlyosan bűnös élet emellett hordozhat démoni kötődéseket is,
amelyek szintén továbbadódnak. Ezektől kell megszabadulni, ezeket kell
meggyógyítani a mi Urunk, Jézus megváltásának kegyelméből.
Hangsúlyozni
kell, hogy a személy felelős a tetteiért, és a szabad akaratot is vallják azok,
akik katolikus módon imádkoznak családfájuk gyógyulásáért. Az ősöktől örökölt
rossz hajlamok, vagy a gonosz lélek kísértése az ősök bűnein keresztül nem
veszi el az akarat szabadságát, csak befolyásolja, ahogy azt már sok
pszichiáter is megfogalmazta.
A
betegség oka: Egyik kritikus azt írja a családfa-gyógyítással kapcsolatban,
hogy mivel nem akarjuk vállalni bűneinket, ezért inkább az őseinkre toljuk a
felelősséget. De ez nem igaz! - Minden gyógyítani akaró személy először a
betegség oka iránt kutat. Azért veszi fel az orvos az anamnézist a betegnél
(különösen a rákbetegeknél), hogy kiderítse a betegség hátterét. Jóllehet
minden ember más, és nagyon sok tényező közrejátszhat egy betegség
kialakulásában, mégis vannak alapproblémák, amelyek dominánsan közreműködnek a
betegség létrejötténél. A családfagyógyítás katolikus formája egyáltalán nem
akar visszavezetni minden betegséget a családfa sérüléseire, hanem mint egy lehetséges
okot, vagy erősen befolyásoló tényezőt akarja kideríteni az öröklött negatív
hajlamokat, vagy a gonosz lélek hatását. Nem akarja mindenáron megmagyarázni a
betegséget, hanem keresi annak lehetséges forrását.
Ebben is
megmutatkozik a karizmatikus megújulás pozitív istenképe, mert hisszük, hogy
Isten az Ő végtelen szeretetében gyógyítani akar bennünket. A megváltás
hatékonyságát hirdeti ebben a kérdésben is, ahogy a próféta mondta: „Az Ő sebei
szereztek nekünk gyógyulást.” (Iz 53,5). „Jézus azért jött, hogy lerontsa az
ördög műveit” (1Ján 3,8) – írja szent János apostol. Természetesen elfogadjuk a
szenvedést, mint Krisztus keresztjében való részesedést, mert hisszük, hogy
Urunk javunkra fordítja mindazt, amit elhordozunk.
DE
hisszük azt is, hogy Isten gyógyítani akar bennünket, ahogy ezt Jézus élete
példázza és ahogy a karizmatikus gyógyítók: Tardif atya, McNutt, McKenna nővér
és még sokan mások a gyógyítás karizmájával ezt bizonyították. Jézus missziós
parancsa: „gyógyítsátok a betegeket” (Mt 10,8), erre is vonatkozik, hogy a
családfa-gyógyítást vegyük komolyan, de ez azt is jelenti, hogy kerüljük a
bűnöket, éljünk szeretetben és megbocsátásban.
„Nyitottság”
a karizmatikus működés iránt: A katolikus családfagyógyításnál a mi Urunk Jézus
megváltása áll a középpontban. Hozzá visszük szenvedő őseinket, Tőle kérjük a
szabadítást, és az élő családtagok gyógyulását. Ebben nincs semmi pszichikai
veszély, ahogy egyesek mondják. Az ősegyházban a prófétai karizmával rendelkező
személyek irányító szerepet töltöttek be egy egy közösség életében. Minden
prófécia, minden gyógyító szolgálat ott tud hatékony lenni, ahol ezt hittel
fogadják. Ez teljesen evangéliumi igazság. Márk evangélista megjegyezte, hogy
amikor Jézus Názáretben járt, az emberek megbotránkoztak benne. „Nem tudott
csodát tenni, …maga is csodálkozott hitetlenségükön.” (Mk 6,6) Ezt a hitbeli
elfogadást „nyitottságnak” is nevezhetjük, mert a lélek ilyenkor készséges a
kegyelem működésére. Míg az az ember, aki tele van haraggal, elutasítással,
hitetlenséggel, az éppen ellenkezőleg, blokkolja az imádság kegyelmi hatását,
és nem tudja befogadni a kegyelmi működést. Ezt a Linn atyák és McNutt is
hangsúlyozza könyveiben.
A
jelenkori különféle szellemi áramlatok többféle formáját gyakorolják a
családfagyógyításnak. Ha valaki ezeket összekeveri, akkor elveszíti a
tisztánlátását, és másokat is tévedésbe visz. Különbséget kell tenni a
katolikus és a protestáns látásmód között, továbbá a katolikus és az ezoterikus
szemlélet között.
De
különbséget kell tenni a katolikus karizmatikus és a katolikus racionális
szemlélet között is. A racionális szemlélet szeretné a véleményét tudományosnak
feltüntetni, holott sok esetben nem más, mint tapasztalanság, illetve
hitetlenség. (Ez a „tudományosság” odáig is elment, hogy némely katolikus
teológus tagadja a személyes gonosz létezését, és a kárhozat örök voltát. Ezért
a most szentté avatott II. János Pál pápa figyelmeztette a teológusokat, hogy
ne felejtsék el, az Egyház tanító tekintélye a pápát illeti, és nem őket. Az
alázat a legfontosabb erény kell, hogy legyen minden teológusnál.)
Talán
elegendő megemlítenem, Soubirous Bernadettet, aki Lourdesban látta a Szűzanyát.
Ezért világi és egyházi oldalról is üldözést szenvedett az első években, mert
nem akarták elfogadni, hogy a Szent Szűz egy tudatlan, szegény pásztorlányhoz
szólt, és őt választotta ki, hogy közvetítse kegyelmeit.
Végül
egy példázattal szeretném zárni mondanivalómat. A következő történt egy
óvodában! Két kisfiú verekedni kezdett. Az óvónő odasietett és megkérdezte mi a
baj? Kiderült, hogy a hit miatt verekedtek össze. Az egyik így szólt: az én
apukám azt mondta, hogy van Isten, de Lacika apukája azt mondta, hogy nincs
Isten, ezért verekedtünk össze. Az óvónő kis gondolkodás után így szólt: ezért
nem kell verekedni, Pistikének van Istene, Lacikának nincs Istene. A gyerekek
szeme elkerekedett az egyszerű megoldáson, kezet fogtak és szent volt a béke.
Aki
elfogadja a családfagyógyítás katolikus változatát, az kérje Isten gyógyító
szeretetét a családfa élő és elhunyt tagjaiért. Aki nem fogadja el, az ne
kérje. DE emiatt ne veszekedjenek, ne kritizálják a testvérüket, hanem
maradjanak meg békességben. Pál apostol írja: „Ki vagy te, hogy más szolgája
fölött ítélkezel?....Mindnyájan megjelenünk Isten előtt…mindegyikünk magáról ad
számot Istennek. (Róm 14, 4;11 „Törekedjék mindegyikünk felebarátja kedvére,
javára és épülésére.” (Róm 15,2)
(Egyébként
a napokban számolt be valaki arról, hogy a családfa-gyógyító szentmise után a
26 éves fia kibékült az apjával, akivel nyolc év óta nem beszélt, mert az apa
elhagyta a családot.)
Mindenek
fölött az a fontos, hogy megmaradjon bennünk a szeretet, mert erről fog az Úr
megítélni bennünket, amikor eléje járulunk.
2011.
április 26.
Katona
István atya
Forrás: Emmausz Közösség
Két könyvajánlat a témához:
„Tudom, kinek hiszek!”– címmel lelkigyakorlatos táborba hívja
az Emmánuel Közösség a családokat, az egyedülállókat, korhatár nélkül.
