2015. szeptember 18., péntek

AVE hétvége házaspároknak

AVE - Szeretet, szerelem & igazság

Az Emmánuel Közösség házaspárok számára rendezett összejövetele, a francia "AMOUR et VÉRITÉ" (AVE) mintájára.


Célja a házaspárok és a család emberi és lelki fejlődésének támogatása.

A tematika az Egyház tanítására és a modern élet problémáival küzdő családok tapasztalataira támaszkodik.

A rendezvény része a Katolikus Egyház családpasztorációs munkájának.

A három hétvégén, melyek között 3-4 hét telik el, a résztvevők tanításokat hallhatnak, a hallottakat kisebb csoportokban illetve kettesben megbeszélhetik, megoszthatják egymással tapasztalataikat, és minden alkalommal szentmisén is részt vehetnek.
A hétvégéken a gyermekeket is várjuk, nekik külön programot szervezünk.

Ha szeretnétek hallani arról,

    mi Isten terve a házassággal,

    hogyan lehetünk boldogok és szentek a házasság által,

    hogyan neveljünk boldog gyerekeket,

    ha szívesen beszélgetnétek más házaspárokkal,

    ha jól esne egy kicsit kettesben lenni,

GYERTEK EL!

"Életünk legszebb pillanata: az Úr szerelmet teremtő halk szava"
"Családfőnek lenni nagy feladat és még nagyobb hitbeli felelősség"
"Ha meg akarod érteni gyermekeidet ne feledd, hogy fiatalkorodban te is megérthetetlen voltál."

A következő hétvégesorozat időpontja és helyszíne:

2015. szeptember 26-27.,
október 17-18.,
november 21-22.

helyszín:   Halásztelek

A programot szombatonként 14 – 19 óra között (gyülekezés 13.30-tól), vasárnaponként 10 – 17 óra között tartjuk.

Örömmel megyünk azokra a helyekre, ahol igény van a szolgálatunkra. Várjuk a meghívásokat!

Jelentkezés és felvilágosítás: Keller Szandra, 20/4811-024
Email: keller.szandra3@gmail.com
www.emmanuel.hu

Témák:

1. hétvége:

    A házasság Isten teremtő tervében ("Újuljatok meg szüntelen..." Szt. Pál)
    Isten szereti házasságotokat, Ő az, aki mélyíti és erősíti egymás iránti szereteteteket és hűségeteket.
    A házasság szentsége - Kegyelem a mindennapokra
    A Lélek ajándékai

2. hétvége:

    Szerelmünk egyik alapja: másságunk elfogadása
    Nehézségeink feltárása: imádságban, beszélgetésben, szeretetben
    Megértés, elfogadás, kiengesztelődés

3. hétvége:

    Szülő és gyermek kapcsolata
    Hogyan segítsük gyermekeinket, hogy önálló és felelős tagjai legyenek társadalmunknak
    Hogyan hozzuk összhangba a családi élet bensőségességét a világra való nyitottsággal

A három hétvége együtt teljes. A programban rövid tanítások szerepelnek a házassággal kapcsolatos kérdésekről, van idő az egymással való beszélgetésre és imádságra is. Gyónási lehetőség és szentmise minden alkalommal van.

Forrás: Emmánuel Közösség


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése