A Lateráni Bazilika felszentelésének ünnepe
A legtöbb vallásban létezik egy a világtól elkülönített szent vagy felszentelt hely, ahol a túlvilági erőkkel, az égiekkel kapcsolatot létesíthetnek az evilágiak, a földiek. Ezt a többnyire megszentelt és elkülönített helyet hívjuk templomnak, ahol megtapasztaljuk Isten létét és jóságát nemcsak szellemi, spirituális értelemben, hanem kézzelfogható módon, hiszen Krisztus értünk adott valódi testét vesszük ott magunkhoz. Ezért számunkra igen fontos kell legyen a templom, melyet őseink nagy buzgalommal építettek. Gondolhatjuk, hogy Jézus számára mennyit jelentett a Jeruzsálemi Templom, hogy mennyire bántotta az, hogy zsibvásárt tartottak körülötte, jelentéktelenné téve szentségét és méltóságát. Pedig az Úr már régen megmondta: „egészen elégő áldozatott és véres áldozatott akar-e az Úr, s nem inkább azt, hogy engedelmeskedjenek szavának?” (1Sám 15,22) Ezzel azt kívánja Isten hangsúlyozni, hogy amíg az áldozatbemutatás az imádság helye és ideje volt, láthatjuk ezt Ábrahám áldozata esetében, addig az megfelelt szándékának és üdvös volt, ám mikor formalitássá, megszokássá, netalán hagyománnyá vált, akkor ha látszatra nem is, de lélekben eltávolodtunk tőle. Hogy szentáldozásunk valóban Jézussal való igaz találkozás legyen, ne pedig csak megszokás. Miért is lényeges ez? Mert mi is Isten temploma vagyunk! Mi módon lehetséges ez? A világban minden Isten teremtménye, melynek célja a Teremtő dicsőítése, az ő teremtő akaratának visszatükrözése, így mi emberek nagyon is hasonlatosak vagyunk a kövekhez, téglákhoz, melyből a templom épült. Ám Jézus emberi testben megjelent, halálával és feltámadásával pedig ezt a testet is megdicsőítette, felmagasztalta. Így minket arra tett méltóvá, hogy Isten hajléka legyünk, vagy ahogy Pál hangsúlyozza: a Szentlélek temploma. (ld. 1Kor 3, 16) Így többre vagyunk hivatottak a kőből épült szentélyeknél, feltéve, ha Isten kegyelmét nem utasítjuk vissza, melyet a keresztségben, mint az Isten gyermekévé válásban megkaptunk, mint alapot, melyre építhetünk, úgy, ahogy egy templomot vagy házat is előbb megalapoznak, és csak ha az már biztos, akkor húzzák fel a falakat, raknak tetőt, állítanak tornyot. Lelkünk templomát így kell építenünk mind addig a napig, míg a mennyei Tervező által szabott idő, melyet e munkára szánt, le nem telik. A mennyei jutalmat pedig annak mértéke szerint adja meg, hogy mennyire kész, mennyire szép és csinos e templom, hogy az már elérte az Isteni teljességet és a mennyországra hivatott, vagy még rászorul egy kis renoválásra, a tisztító tűzre, hogy teljessé legyen.
Törekedjünk arra, hogy buzgón építsük lelkünk templomát imádságainkkal, jó cselekedeteinkkel, szenvedéseink felajánlásával, hogy a többi ember ezt látva dicsőítsék Atyánkat, (vö. Mt 5, 16) hiszen ahogy Jézus maga is buzdít minket „aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom Atyám előtt.” (Mt 10, 32) Így haladhatunk Isten útján, amely az üdvösséghez vezet el minket.
Kormányos Zoltán atya
Forrás: Keresztény Értelmiségi Kör
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése