„A Szentlélek az evangelizáció igazi hajtóereje”

Ferenc pápa katekézise a szerda délelőtti általános kihallgatáson

„Kedves Testvérek! Jó napot kívánok!” – köszöntötte a híveket a pápa, majd megkezdte tanítását a Szentlélek működéséről.

A Hiszekegyben, miután megvallottuk hitünket a Szentlélekben, ezt mondjuk: „Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban.” Mély kapcsolat áll fenn a hitnek e két valósága között. A Szentlélek az, aki életet ad az Egyháznak és vezeti lépteit. A Szentlélek jelenléte és szüntelen működése nélkül az Egyház nem élhetne, és nem valósíthatná meg azt a feladatot, amelyet a feltámadt Jézus bízott rá: Menjetek, és tegyetek tanítványommá minden népet! (vö. Mt 28,18).

Az evangelizáció az Egyház küldetése. Nemcsak egyeseké, hanem minden tagjáé. Pál apostol így kiáltott fel: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!” (1Kor 9,16). Mindenki feladata, hogy hirdesse az evangéliumot, főleg életével.

VI. Pál hangsúlyozta Evangelii nuntiandi k. apostoli buzdításában: „Az evangelizáció tehát az Egyház különleges isteni ajándéka és hivatása; benne maga az Egyház tükröződik vissza. Az Egyház létjogosultságát éppen az evangelizáció adja” (14. pont).

Ki életünkben és az Egyházban az evangelizáció valódi hajtóereje? VI. Pál világosan kifejti buzdításában a Szentlélekről szólva: „Mint az Egyház kezdetén, ma is ő munkálkodik mindazokban, akik az evangéliumot továbbadják: ha hagyják, hogy a Szentlélek birtokba vegye és vezesse őket. A Szentlélek ad ajkukra oly szavakat, amelyek nem tőlük maguktól valók – és ugyanakkor a Szentlélek készíti fel a hallgatók lelkét is, hogy megnyíljanak az Örömhír és az Isten Országának hirdetése előtt” (75. pont).

Ahhoz tehát, hogy evangelizáljunk, szükséges, hogy ismét megnyíljunk Isten Lelke működésének, nem félve attól, hogy mit kér tőlünk és hová vezet el bennünket. Bízzuk rá magunkat! A Szentlélek képessé tesz bennünket arra, hogy megéljük hitünket és tanúságot tegyünk róla, megvilágosítja azok szívét, akikkel találkozunk.

Ez volt Pünkösd tapasztalata: az apostolok Máriával együtt összegyűltek a Cenákulumban, majd „tüzes nyelvek lobbantak föl előttük és leereszkedtek mindegyikükre. Valamennyien elteltek a Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, amint a Szentlélek szólásra indította őket” (ApCsel 2,3-4).

A Szentlélek leszállt az apostolokra, és arra késztette őket, hogy lépjenek ki önmagukból. Átalakítja őket, hogy hirdessék „Isten csodás tetteit” (11), és tanúságot tegyenek azokról.

A Szentlélek átalakító ereje visszatükröződik a tömegen is, amely a helyszínen „összeverődött” „az ég alatt található mindenféle nemzetből” (5), mert ki-ki tulajdon nyelvén hallotta beszélni az apostolokat. (6).

Itt látjuk az evangélium hirdetését vezető és éltető Szentlélek működésének első jelentős hatását: megteremti az egységet, a szeretetközösséget. Bábelben a bibliai elbeszélés szerint a népek szétszóródása, a nyelvek összezavarodása kezdődött el az emberi gőg, büszkeség gyümölcseként. Az ember ugyanis saját erejével, Isten nélkül akart „építeni olyan várost és tornyot, amelynek a teteje az égig ér” (Ter 11,4).

Pünkösdkor megszűntek ezek a megosztottságok. Felszámolták az Istennel szembeni büszkeséget, az egymással szembeni bezárkózást. Megnyíltak Istennek, és elindultak, hogy hirdessék szavát: egy új nyelvet, a Szentlélek szeretetének nyelvét, amely „kiáradt szívükbe” (vö. Róm 5,5). Olyan nyelv ez, amelyet mindenki megért, és ha befogadják, akkor minden létben, minden kultúrában kifejeződésre juthat.

A Szentlélek nyelve, az evangélium nyelve a szeretetközösség nyelve, amely arra szólít fel, hogy jussunk túl minden bezártságon és közömbösségen, megosztottságon és szembeálláson. Mindnyájan tegyük fel a kérdést: hagyom-e, hogy a Szentlélek vezessen, hogy a hitről tett tanúságom az egységet és a szeretetközösséget szolgálja? Elviszem-e az evangéliumi kiengesztelődés és szeretet szavát környezetembe, ahol élek? Olykor úgy tűnik, hogy ma is megismétlődik az, ami Bábelben történt: megosztottságok, képtelenség egymás megértésére, versengés, irigység, önzés.

„Én mit teszek az életemmel? Egységet teremtek magam körül, vagy megosztok, megosztok, megosztok, a bírálatokkal, az irigységgel? Mit teszek? Gondolkozzunk el róla” – tette hozzá nyomatékosan a pápa rögtönzött szavakkal.

Elvinni az evangéliumot annyit jelent, hogy hirdetjük és mi magunk elsőként éljük meg a kiengesztelődést, a megbocsátást, a békét, az egységet, a szeretetet, amelyet a Szentlélektől kapunk. Emlékezzünk Jézus szavaira: „Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretetettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,34-35).

A pápa ezután a Szentlélek működésének másik fontos hatására hívta fel a hívek figyelmét: Pünkösd napján, Péter, a Szentlélektől eltelve „előlépett” a „többi tizenegy közül” és „emelt hangon” (vö. ApCsel 2,14) „nyíltan” (29) hirdeti Jézus örömhírét, aki életét adta üdvösségünkért és akit Isten feltámasztott a halottak közül.

Ez a Szentlélek működésének másik hatása: bátran és nyíltan hirdetjük Jézus evangéliumának újdonságát, emelt hangon, minden időben és minden helyen. Ez ma is megtörténik az Egyházban és mindnyájunkkal: Pünkösd tüzéből, a Szentlélek működéséből a misszió mindig új energiái szabadulnak fel, új utak, amelyeken hirdetjük az üdvösség üzenetét, új bátorsággal evangelizálunk.

Soha ne zárkózzunk be a Szentlélek e működése előtt!- hangzott a pápa buzdítása. Éljük meg alázattal és bátorsággal az evangéliumot! Tegyünk tanúságot arról az újdonságról, reményről és örömről, amit az Úr hoz életünkbe! Érezzük magunkban az „evangelizáció édes és vigasztaló örömét” – utalt Ferenc pápa VI. Pál szavaira. Evangelizálni, Jézust hirdetni ugyanis örömet nyújt, míg az önzés keserűséget, szomorúságot okoz, levertté tesz. Az evangelizálás azonban jókedvre derít.

Végül a pápa a Szentlélek működésének harmadik elemére mutatott rá, amely különösen fontos: az új evangelizáció, az evangelizáló Egyház mindig az imából induljon ki. Mint az apostolok a Cenákulumban, kérjük a Szentlélek tüzét! Csakis az Istennel való hűséges és intenzív kapcsolat teszi lehetővé, hogy kilépjünk bezártságunkból és nyíltan hirdessük az evangéliumot. Ima nélkül cselekvésünk üressé válik, hirdetésünk lélektelen, ha nem a Szentlélek hatja át.

Végül Ferenc pápa elődje, XVI. Benedek tanítását idézte. 2012. október 27-én, az új evangelizáció témájában megrendezett püspöki szinóduson mondta: ma az Egyház „különösen érzi a Szentlélek fuvallatát, aki segít nekünk, megmutatja a helyes utat; és így, új lelkesedéssel haladunk előre, és hálát adunk az Úrnak”.

Mindennap újítsuk meg a Szentlélek működésébe vetett bizalmunkat! Bízzunk abban, hogy Ő működik bennünk, Ő bennünk van. Ő adja nekünk az apostoli buzgóságot, a békét, az örömet. Újítsuk meg ezt a bizalmat, engedjük, hogy Ő vezessen bennünket, legyünk az ima emberei, akik bátran tesznek tanúságot az evangéliumról! Váljunk világunkban az egység és az Istennel való szeretetközösség eszközeivé! – mondta a szerda délelőtti általános kihallgatáson Ferenc pápa.

Forrás:Vatikáni Rádió

Pünkösd 2013 Pécs

2013. május 18-án került megrendezésre a Pécsi Bazilikában az egyházmegyéhez tartozó katolikus karizmatikus közösségek közös pünkösdi virrasztása. Ezen az alkalmon volt hallható Csóka János pálos szerzetes atya buzdítása.

Imádságos hétvége a Nyolc Boldogság Közösséggel

Szent Illés hétvége és Irgalmas szamaritánus imaest Homokkomáromban:

Egy hétvége mindazoknak, akik szeretnének kiszakadni a mindennapokból, hogy ezt az időt Istennel és a Közösséggel töltsék.

Mindazoknak, akik szeretnének időt szentelni az egyéni imára és a közös liturgiákra, kirándulásra és alvásra. Mindazoknak, akik vágynak a természet szépségére, a vidék csöndjére és Isten szavára.

Vendégeink részt vehetnek a Közösség liturgiáin, szentségimádáson, illetve a szervezett programokon. Lehetőségük van személyes beszélgetésre is a Közösség valamelyik tagjával. Szombat este „Irgalmas szamaritánus” imaestet tartunk.

Időpont: 2013. máj. 24-26. 

Jelentkezési határidő: május 22.

Helyszín: Nyolc Boldogság Közösség, 8777 Homokkomárom, Ady E. u. 2. 

Bővebb információ és jelentkezés:

Tel.: +3630 520 5171

E-mail.: hk.vendeg@gmail.com

Erdő Péter bíboros szentbeszéde a Karizmák ünnepén Máriaremetén

Annak a tiszteletreméltó madárnak a jelentőségét képtelen vagyok felfedezni...

Az egyik missziós atya (Anthony Bloom) meséli: „Egy japán fordult egyszer hozzám: Úgy gondolom, hogy amit a keresztény vallás az Atyáról és a Fiúról mond, azt megértem, de annak a tiszteletreméltó madárnak a jelentőségét képtelen vagyok felfedezni”.

Azt hiszem nagyon sok, magát kereszténynek valló ember számára ez a „tiszteletreméltó madár” a nagy ismeretlen. Ez volt a korai efezusi egyházban is, amikor Pál megkérdezte tőlük: „Megkaptátok a Szentlelket, amikor megtértetek? - Ezt felelték: Nem is hallottuk, hogy van Szentlélek”(ApCsel 19,2).

Krisztus Urunk búcsúbeszédében sokat beszél a Szentlélekről. Azt mondja, hogy jobb nekünk, ha ö elmegy, mert ha elmegy, akkor elküldi a Vigasztalót, nekünk ajándékozza a Szentlelket. A Szentlélek az egyetlen, igazi „ajándék”, végtelen, amint Isten is végtelen. Bár

aki hisz Krisztusban, illetve akit megkereszteltek, az már megkapta, mégis egyre teljesebben befogadhatja. Krisztus, aki az emberek megváltásáért halt meg és támadt fel, rendelkezik azzal a joggal, hogy ezt a legnagyobb ajándékot megadja követőinek. Így a húsvéti misztérium csúcspontját nemcsak a Feltámadás és a Mennybemenetel jelenti, hanem annak záróaktusa, a Pünkösd, a Szentlélek kiáradása is. 

Mivel a Lélek Isten ajándéka, ezért törekednünk kell arra, hogy jobban megismerjük, megértsük Öt, és így bizalommal fordulhassunk hozzá, igénybe vehessük isteni segítségét.

Ki a Szentlélek? A Szentlélek, a Háromszemélyű egy Isten harmadik személye.

Nekünk, embereknek a szeretet olyan hatalom, amely a hihetetlent is megoldja. A szeretet a legnagyobb hatalom a földön. De Istenben a szeretet több mint külön valami. Istenben a Szeretet Valaki, Személy, a harmadik személye a Legszentebb Háromságnak. Ö az a csodálatos szeretet, amely az Atyát és a Fiút tökéletes egységbe fűzi. Ö kapcsolja össze az Atyát a Fiúval és a Fiút az Atyával.

Ugyanezt a szeretetet kaptuk mi is ajándékba: „A nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete” (Róm 5,5) - mondja Szt. Pál apostol. Minden titok legnagyobbját kaptuk a Szentlélek által ajándékba, aki Isten szeretete egy Személyben. Bizonyos módon ugyanazt a csodát műveli az emberek között, mint amit művel az Atya és a Fiú között. Itt is közösséget teremt. Példa erre az Egyház születése az első Pünkösd alkalmával.

Amikor az apostolok várták a Szentlelket, állhatatos, egyetértő imádságban voltak összekapcsolódva. És amint pünkösdkor ténylegesen megérkezett, hatalmas csodát művelt bennük. A ház előtti téren, ahol összegyűltek az emberek a szokatlan jelenség láttán, hirtelen mindenki megértette a másik beszédét. Olyan emberek, akik eddig el voltak szakítva egymástól, közelebb kerültek egymáshoz, megértették egymást. Ez a Szentlélek csodája. Ö sohasem csak egy személynek adott ajándék, hanem mindig közösséget akar teremteni, népeket, nemzeteket, egyes embereket akar egymáshoz közelebb vinni. Azért árad ki a szívekbe, hogy a különböző emberekből és népekből egyetlen népet kovácsoljon össze: Isten népét, amelyet a szeretet tart össze.

Ki a Szentlélek? – Krisztus Lelke, Krisztus mentalitása, érzülete: „én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad... Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok”(Jn 14,16-18). Pünkösd, a Lélek kiáradása, az Egyház és a szentségek születése volt Krisztusnak hatalommal való visszatérése, melyben végleg kinyilvánult, hogy Ö a mindenható Isten, az Atya jobbján ül, s vele egylényegű. S ezután már nem csak az örök, második isteni személyként, hanem emberségében is velünk van.

Mikor van két ember egymáshoz igazán közel? Ha testileg érintik egymást? Ez nem elég, Júdás nem volt közel Jézushoz, amikor a Getsemani kertben megcsókolta, pedig testileg érintette, éppen akkor állt lelkileg tőle a legtávolabb. Két ember csak akkor van igazán közel egymáshoz, ha érzületben egyek. Így van Krisztus is Lelke által és Lelkében közel hozzánk. „Akiben nem lakik Krisztus Lelke, az nem az övé”(Róm 8,9).

Krisztus Lelkének bírása azt jelenti, hogy valóban úgy kezdünk gondolkodni, ahogyan Krisztus gondolkodik, és úgy kezdünk érezni, ahogyan Krisztus érez. Az ö érzülete, magatartása éltet minket. Csak egy út van az Atyához, éspedig az, amely Krisztuson átvezet. És csak egy út van Krisztushoz, éspedig Szentlelkén keresztül. A Szentlélek Krisztus küldetésének beteljesítője a földön és ugyanakkor a mi keresztény életünk kezdete is.

Nyíljunk meg a Szentlélek kiáradása előtt és akkor Ő életünk három fontos területén fog átalakítani, megújítani bennünket.

Először is Krisztus Lelke megtanít bennünket arra, hogy Istenről helyesen gondolkodjunk: „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya!”(Róm 8,14-15) Az Isten előtti bénító félelmet elveszi szívünkből, ami egyébként az Ószövetség emberét jellemezte. Istent Atyánknak nevezhetjük, Krisztus tanítása szerint. Ha teljesen eltölt bennünket a Lélek, imánkban semmi sem tud összezavarni. Erőlködés, feszültség nélkül adhatjuk át magunkat Istennek. Mivel szilárdan meg vagyunk győződve arról, hogy az Isten szeretet, és az élet ősforrása, jelenlétét nem tapasztaljuk sem tehernek, sem fenyegetésnek. Amint Krisztus számára, úgy a mi számunkra is világos, hogy Isten akarata az a mű, amelyet végbe kell vinnünk és az a táplálék, amelyből élünk.

Másodszor Krisztus Lelke nemcsak az Istenhez való viszonyunkat alakítja, hanem a többi emberhez való kapcsolatunkat is képes formálni. Krisztus mindenkivel szemben tiszteletet tanúsított. Finomsága és nyitottsága mindenkivel szemben, akivel csak találkozott, azt erősítette meg, hogy minden ember, testvér és mindenki az Atya gyermeke. El tudott fogadni mindenkit, a bűnöst is annak ellenére, hogy a bűnt elítélte. Krisztus Lelkében és Lelke által vagyunk mi is képesek valódi megbecsüléssel elfogadni mindenkit, akikkel együtt élünk a családban, a munkahelyen, az utcán – és ez a szeretet magja. 

Harmadszor Krisztus Lelke képes befolyásolni a dolgokhoz való viszonyunkat is. Krisztus az igazság szellemében élt és ez tette öt szabaddá. Ez a belső szabadság adja meg nekünk is azt a képességet, hogy helyesen használjuk a világ dolgait, anélkül hogy rabszolgáikká válnánk. Szent Ferenc atyánk túláradó örömmel élvezte a világ dolgait, mert nem törekedet azokat magáévá tenni, birtokba venni. Ezért tökéletesen szabad volt. De ha csüngünk a dolgokon, ha rendetlenül ragaszkodunk hozzájuk, akkor azok gondot jelentenek. „Inkább Isten országát keressétek, és ezeket megkapjátok ráadásképpen” (Lk 12,31) – figyelmeztet az Úr Jézus.

Végül, amikor újra föltesszük a kérdést, hogy „Ki a Szentlélek?” Inkább azt kellene megkérdeznünk: Hogy mit művel a Szentlélek, miből ismerhető fel életünkben? 
Először is tanúkká tesz bennünket a föld végső határáig, olvassuk az Apostolok Cselekedeteiben (1,8). Mint Krisztus, úgy mi is az igazságnak, vagyis Isten megbízhatóságának, az emberek iránti szeretetének és irgalmának kell, hogy a tanúi legyünk. És erről olyan mértékben tudunk tanúságot tenni, amilyen mértékben befogadtuk a Szentlelket, amennyire Krisztus az életünk és létünk középpontja. 
Az igazságot, a bölcsességet, a tudást különböző fokon és módon adhatjuk tovább. Azonban a hitigazságok átadása egészen más módon történik, mint az előbbieknél. Itt az egyetlen érvényes eljárás annak a személyes tanúsága, aki beszél: legyen szülő vagy tanár, pap vagy szerzetes, jó barát vagy az utca embere. A kioktatás, rábeszélés, a vita nem elégít ki. Aki vallásos igazságról tanúskodik, inkább igyekezzék kevesebbet beszélni, többet tanúskodni magatartásával, életvitelével, kevesebbet vitatkozni, „rágni a másik oldalát” és több személyes beszélgetést folytatni, és inkább támaszkodjon a Szentlélekre, mint saját bölcsességére. 
A tanúságtétel sokkal többet követel tőlünk, mint bármilyen szellemi műveltség, amit az ész produkálhat. Ugyanis a tanúságtétel nem csupán a tanúságtevő illetékességét és tudását, képzetségét kívánja meg, hanem öt magát, öt, mint személyt, és ez sokkal több. Ebből arra következtethetünk, hogy tanúságot tenni nem puszta közlés, nem is valamifajta tudás tovább adása, hanem meggyőződés és életvitel a Szentlélekben. 
A keresztény életnek tanúságtételnek kell lennie. A keresztény élet mellett tanúskodni annyi, mint megmutatni, hogy ez az élet magában érték a mi számunkra, hogy a hitből fakadó élet derűt, békét és boldogságot ajándékoz nekünk. Nem azért éljük ezt az életformát, hogy másokat meggyőzünk. Ez nem lenne tanúságtétel, csupán látszat. A keresztény életben tanúságot tenni azt jelenti, hogy akkor is telve vagyunk reménnyel, ha mások nem értik vagy nem helyeslik életmódunkat. Minden tanúságtételben ez a legalapvetőbb: 
Ne feledjük, a Szentlélek tesz bennünket tanúkká, ha készek vagyunk Öt befogadni, és vele együtt működni, mint az első pünkösd alkalmával tették az apostolok. A Lélek gyümölcsei formálják azt az embert, aki Krisztus valódi tanúja, még a szenvedés vagy a nehézségek között is: „A Lélek gyümölcsei: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás”(Gal 5,22). 

A szentlélek kiáradása az Egyházban most is tart, egészen a világ végezetéig. A pap szavára minden nap leszáll a kenyérre és borra, hogy erejéből Krisztus teste és vére legyen. A hét szentségen keresztül szüntelen árad a Lélek, közénk hozva a Feltámadt Krisztust. S Ő ébreszti bennünk a hitet is, Ő emel fel a felfoghatatlan, csodálatos misztériumok magasságába. A kenyér és bor átlényegülése, amely a látás és ízlelés elöl rejtve marad, nagyobb csoda, mint a víz borrá változása a kánai menyegzőn, mert mindenestül a hit világába tartozik, s az örök életet, Isten életét közvetíti. 
A Szentlélek ezt az örök jövendőt hirdeti: nem szóval, hanem csendes, szinte észrevétlen érintéssel, sokszor életünk sötét, kilátástalan perceiben is. A Lélek a végső idők nagy Teremtője, az Atya benne alkot újjá mindent, hogy Krisztus legyen minden mindenben. Engedjük hát, hogy bennünket is alakítson, formáljon tetszése szerint, s tegyen alkalmassá az örökélet elnyerésére! Ámen!

Forrás: Szilveszter Barát blogja

Pünkösd két percben

Az első Pünkösd

A Szentlélek elküldése

Az Úr megadta az Istenben való újjászületés hatalmát tanítványainak, amikor így szólt hozzájuk: Menjetek, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében! 
Azt ígérte ugyanis már a próféták által, hogy a végső időkben majd kiárasztja magát szolgáira és szolgálóira, hogy prófétáljanak. Ezért leszállott az Isten Fiára, miután az az ember Fiává lett, és általa kedve telt abban, hogy az emberi nemben lakjék, az emberek között maradjon, és szállást vegyen Isten teremtményeiben, teljesítse bennük az Atya akaratát, és megújítsa őket az elöregedésből Krisztus újdonságára. 
Lukács írja, hogy a Szentlélek az Úr mennybemenetele után Pünkösdkor leszállt az apostolokra. Ő az, akinek hatalma van arra, hogy az összes népet elvezesse az életre, és megnyissa számukra az új szövetséget. Ezért minden nyelven egybehangzóan dicsőítették az Istent, mert a Szentlélek hozta egységre a különálló törzseket, és ő ajánlotta fel őket az Atyának, mint az összes nép zsengeáldozatát. 
Az Úr is megígérte már előre, hogy elküldi a Vigasztalót, aki bennünket előkészít Istennek. Amint ugyanis a száraz búzaliszt víz nélkül nem lehet egy tésztává és egy kenyérré, úgy mi sem lehetünk Krisztus Jézusban egyek a mennyből származó víz nélkül. S ahogy a száraz föld képtelen termést hozni, ha nem jut nedvességhez, úgy mi is, akik előzőleg száraz fák voltunk, soha nem teremhetnénk az élet gyümölcseit a magától jövő isteni eső nélkül. 
Testünk ugyanis a fürdő által nyeri el az egységet a romolhatatlansággal, lelkünk pedig a Lélek által. 
Isten Lelke leszállt az Úrra, a bölcsesség és az értelem Lelke, a tanács és az erősség Lelke, a tudás és a jámborság Lelke és Isten félelmének Lelke (vö. Iz 11, 2), akit azután az Úr továbbadott Egyházának, amikor elküldte a Vigasztalót az egész földre, ahová az Úr szava szerint a sátán: mint a villám, bukott le az égből (Lk 10, 18). Éppen ezért van szükségünk az Isten harmatára, hogy meg ne égjünk, és terméketlenné ne váljunk, s ahol vádlónk van, legyen ott a Védelmezőnk is. Hiszen az Úr a Szentlélekre bízta emberét, aki rablók kezébe esett, akin ő maga megkönyörült, és bekötözte sebeit, aztán két királyi dénárt adott, hogy a Szentlélek által az Atya és a Fiú képét és belénk írt jelét magunkba fogadva gyümölcsöztessük a ránk bízott dénárokat, és megsokszorozva számoljuk le az Úrnak.

Forrás: Szent Iréneusz püspök és vértanú „Az eretnekségek ellen” című értekezéséből (Lib. 3, 17, 1-3: SCh 34, 302-306)

„Újdonság, összhang, küldetés” – ez a három szó foglalja össze a Szentlélek működését

Ferenc pápa homíliája Pünkösdvasárnap ünnepén

A Szentatya szentbeszédében nemet mondott a partikularizmusokra, az egyházzal párhuzamos utakra, amelyek megosztottságot okoznak. A pünkösdvasárnapi szentmisét a pápa a Szent Péter téren mutatta be, amelyet ismét zsúfolásig megtöltöttek a világ minden részét képviselő mozgalmak, új közösségek, világi társulások tagjai, akik a Hit éve alkalmából zarándokoltak el az Örök Városba. A Szentatyával együtt misézett 70 bíboros és püspök, valamint 400 pap.

Homíliájában Ferenc pápa a Szentlélek kiáradásáról elmélkedett, amelyet a feltámadt Krisztus vitt véghez az egyházban. Kegyelmi esemény volt, amely betöltötte a jeruzsálemi Cenákulumot, hogy azután elterjedjen az egész világon. A jeruzsálemi Cenákulumban az apostolok értelmét és szívét pontosan meghatározható, konkrét jelek ejtették ámulatba: mint az égből támadt zaj, a heves szélvész, a fellobbanó tüzes nyelvek, amelyek mindegyikükre leereszkedtek és eltöltötték őket a Szentlélekkel.

A Szentlélek szólásra indította őket: a magukétól eltérő nyelveken beszéltek a tömeghez Isten nagy tetteiről. Mindnyájan új tapasztalatban részesültek. De mi készen állunk erre az újdonságra? – tette fel a kérdést a pápa. Az újdonság mindig kissé félelemmel tölt el bennünket. Nagyobb biztonságban érezzük magunkat, ha mindent ellenőrzésünk alá vonhatunk, ha mi tervezzük meg életünket saját koncepcióink, bizonyosságaink, ízlésünk szerint. Ez történik Istenhez fűződő kapcsolatunkban is. Követjük és befogadjuk őt egy bizonyos pontig; azonban nehezünkre esik, hogy maradéktalan bizalommal ráhagyatkozzunk, hogy a Szentlélek legyen életünk lelke, vezére minden választásunkban – mondta a pápa.

Félünk attól, hogy Isten új utakra vezessen bennünket, hogy ki kelljen lépnünk gyakran korlátolt, bezárt, önző látóhatárunkból, és megnyíljunk Isten horizontjainak.

Az újdonság, amit Isten életünkbe hoz, nem önmagáért való, nem arra szolgál, hogy leküzdje az unalmat, mint ahogy ez gyakran történik napjainkban. Isten újdonsága adja meg számunkra a valódi örömet, lelkünk békéjét, mert Isten szeret minket és csak javunkat akarja.

Nyitottak vagyunk-e Isten „meglepetéseire”? – hangzott a pápa újabb kérdése. Vagy bezárkózunk félelemmel telve a Szentlélek újdonsága előtt? Bátrak vagyunk-e, hogy új utakra lépjünk, amelyeket Isten újdonsága kínál fel, vagy védekezünk mulandó struktúrákba zárkózva, amelyek elveszítették a befogadás képességét?

Ha a Szentlélek látszólag felfordulást kelt az egyházban a karizmák és ajándékok különbözőségeivel, mindez az ő működésével nagy gazdagságot okoz, mert a Szentlélek az egység Lelke, ami nem uniformizálást, hanem összhangot jelent. De csak a Szentlélek tud ilyen módon működni.

Amikor a különbözőségekre törekszünk és bezárkózunk saját partikularizmusunkba, exkluzív csoportunkba, megosztottságot okozunk; amikor mi akarunk egységet teremteni emberi terveink szerint, végül uniformizálunk, mindent egyformává teszünk.

Ha együtt haladunk lelkipásztoraink vezetésével, akik sajátos karizmával és szolgálattal rendelkeznek, ez a Szentlélek működésének a jele. Az egyház az, aki elhozza Krisztust és elvezet Krisztushoz; a párhuzamos utak veszélyesek – fejtette ki homíliájában Ferenc pápa, arra figyelmeztetve a mozgalmakat és közösségeket, hogy ne lépjenek túl az egyház tanításán és az egyházi közösségen.

Tegyük fel a kérdést: nyitott vagyok a Szentlélek összhangjára, leküzdve az exkluzívizmus, az elkülönülés minden formáját? Hagyom, hogy Ő vezessen az egyházban és az egyházzal? A Szentlélek révén lépünk be az élő Isten misztériumába. Megment bennünket egy gnosztikus  egyháztól, amely bezárkózik saját korlátai közé.

A jeruzsálemi Cenákulum Pünkösdje olyan kezdet, amely tovább folytatódik – mondta a pápa, majd feltette az utolsó kérdést: Vizsgáljuk meg: hajlamosak vagyunk-e arra, hogy magunkba, csoportunkba zárkózzunk, vagy pedig hagyjuk, hogy a Szentlélek megnyisson bennünket a küldetésnek?

Forrás: Vatikáni Rádió

Jöjj Szentlélek, jöjj