Egyre-másra ütközöm bele a
Hillsong dicsőítő dalaiba, így elő kell vennem a dicsőítés témát újra. A
Hillsonggal kapcsolatban úgy érzem két fenntartás is megemlíthető: egyrészt egy
világhíres ausztrál együttes egy neoprotestáns gyülekezet színeiben fut,
másrészt a kereszténység a rockos elemekkel szerintem nehezen
összeegyeztethető. Az első probléma valószínű nem olyan nehezen áthidalható,
mint a második.
A protestáns eredetű/szövegezésű
dalokkal kapcsolatban szerintem jó katolikus módon átültetni őket, a Katolikus
Egyház tanítását is figyelembe venni a fordításnál, ha átvesszük.
A „keresztény rock” témában a korábbiakban
már leírtam a véleményem a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás hitvédelmi
oldalán megjelent cikkekkel kiegészítve, itt olvasható:
A dicsőítéssel kapcsolatban
szeretettel ajánlom Merlin Carothers: A dicsőítésben rejlő erő című könyvét. Egy részlet olvasható belőle itt:
A könyv megrendelhető a Marana Tha kiadónál itt: http://www.maranatha.hu/konyv.htm
Hogy számomra mit jelent az igazi
dicsőítés? Ezt talán egy Szent Ferencről készült írás szavaival tudnám
leginkább összefoglalni, ami Szent Ferenc tanítását tartalmazza Leó testvér
számára, aki a szív tisztaságának eléréséről kérdezi. Ez az írás szerintem
megragadja a dicsőítés lényegét.
„- Fordítsd tekinteted Istenre!
Csodáld! Örvendezzél azon, hogy van! Ő, aki maga a szentség, a tisztaság! Adj
hálát neki önmaga miatt! Elmerülni Isten dicsőségének szemléletében, testvérem,
Leó, felfedezni, hogy Isten valóban Isten, örökké Isten, mindazok felett, amik
mi vagyunk és lehetünk, és örvendezni azon, hogy ő van, elragadtatásba esni
örök ifjúsága előtt, hálát adni neki önmaga miatt; ezt követeli leginkább az Úr
szerelme tőlünk, melyet a nekünk adott Lélek kiáraszt szívünkbe. Ebben áll a
szív tisztasága. Ezt a tisztaságot nem lehet elérni ökölbe szorított kézzel és
megfeszülve.
- Hát akkor hogyan? - kérdezte
Leó.
- Egyszerűen nem szabad semmit
sem megtartani önmagunkból. Mindent ki kell seperni. Még szorongásainkat is.
Tiszta helyet kell készíteni. El kell fogadni azt, hogy szegények vagyunk. Le
kell vetni mindent, ami nyomaszt bennünket, még hibáink súlyát is. És csak az
Úr dicsőségét kell már szemlélni, s engedni, hogy az minket átjárjon. Isten él,
s ez egyedül elég. Akkor a szív könnyűvé válik. Többé nem érzi önmaga súlyát;
mintha kicserélték volna. Mint a pacsirta, megrészegül a tér tágasságától, s az
ég azúrjától. Elhagy minden gondot és aggodalmat. A tökéletesség utáni vágy is
megváltozik. Egyszerűen tisztán Istent akarja, Istent magát.”
 |
| A mezei pacsirta (Alauda arvensis) |
A teljes bejegyzés itt olvasható:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése