A Jézus Krisztusba vetett hit nem
magától értődő, hanem Isten erőnket meghaladó ajándéka.
Azt sem mondhatja senki: “Jézus az Úr”, csak a Szentlélek által (1Kor 12,3).
Jézus megígérte tanítványainak a Szentlélek elküldését, és föltámadása után meghagyta tanítványainak, hogy várjanak rá, mielőtt hirdetni kezdik a hitet.
A Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek (Jn 14,26).
Megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, “amelyről úgymond tőlem hallottatok: mert János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.” (ApCsel 1,45)
Maga Jézus is a Szentlélek erejében kezdte meg működését.
Eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkereszteltette magát Jánossal a Jordánban. Amikor feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek galamb alakjában leszáll rá (Mk 1,910).
Jézus emberi lénye is a Szentlélek erejéből fogantatott Szűz Mária méhében.
József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! (Mt 1,20)
A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni (Lk 1,35).
Már a világ teremtésekor is a Lélek működött (Ter 1,2). Amikor pedig az ószövetség prófétái előre megjövendölték, hogy eljön a Fölkent (héberül Messiás, görögül Krisztus), ez a Szentlélek műve volt.
Ő szólt a próféták szavával. (Nikaiakonstantinápolyi hitvallás, 381.)
A próféták töprengtek rajta, vajon milyen időpontra vagy milyen korra mutat Krisztusnak bennük működő Lelke, előre megmondva a Krisztusra váró szenvedéseket és az azutáni dicsőséget (1Pt 1,1011).
A Szentlélek mutatta meg, hogy Jézusban eljött Izrael várvavárt Messiása.
Egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, karjába vette és áldotta az Istent (Lk 2,2528).
Jézusra leszállt a Szentlélek, mikor a Jordán folyóban fölvette Keresztelő János bűnbánati mozgalmának külső jelét, a vízben való alámerülést.
Amikor feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek galamb alakjában leszáll rá (Mk 1,10).
Jézus nyilvános működését is a Szentlélek működése kísérte: ő vitte Jézust a pusztába (Lk 4,1), majd Galileába (Lk 4,14), az ő segítségével űzte ki Jézus a démonokat (Mt 12,28), benne ujjongott föl Jézus, amikor imádkozott (Lk 10,21). Jézus a kereszten a Lélek által adta önmagát áldozatul (Zsid 9,14), és a Lélekben támadt föl a halálból (1Pt 3,18). Pünkösdkor nagy erővel áradt ki a Szentlélek Jézus tanítványaira, s ezt Péter úgy magyarázta, hogy maga Jézus árasztotta ki az Atyától megígért Szentlelket (ApCsel 2,33). A Lélek erejében aztán a hallgatóság is hitt a föltámadt Jézusban, mint Úrban és Messiásban.
“Tudja meg Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Krisztussá tette! Térjetek meg, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára: és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Meneküljetek ki ebből a romlott nemzedékből!” Akik megfogadták szavát, megkeresztelkedtek. Aznap mintegy háromezer lélek megtért (ApCsel 2,36. 38. 4041).
Mit gondoljunk erről a titokzatos Szentlélekről? A héber ruah és a görög pneuma jelentése: “szél”, “lehelet”, “lélegzet”. Az Ószövetségben YHWH lelke gyakran annyit jelent, hogy Isten saját erejét leheli az emberbe. Így Sámsonra “rászállt az Úr lelke, és Sámson puszta kézzel széttépte az oroszlánt” (Bír 14,6). Máshol viszont YHWH Lelke maga Isten, személyes mivoltában: “Lázongtak ellene, és megszomorították szent Lelkét” (Iz 63,10). Az Újszövetség is ott beszél a Szentlélekről, ahol Isten beavatkozik a teremtésbe. János evangéliumában azonban a Szentlélek személyként szerepel (a pneuma szó a görögben nyelvtanilag semleges, mégis a hímnemű ekeinosz névmás vonatkozik rá: Jn 14,26; 15,26; 16,14). Az unitáriusok és Jehova tanúi ma is azt vallják, hogy a Szentlélek személytelen isteni erő. Az Egyház már 381ben, a II. egyetemes (1. konstantinápolyi) zsinaton szembesült azzal a nézettel, hogy a Szentlélek nem Isten, és elutasította azt. Akkor toldották be a nikaiai hitvallásba a Szentlélekről szóló részletesebb szakaszt, amely szerint őt éppúgy imádjuk és dicsőítjük, mint az Atyát és a Fiút. Jézus valóságos Isten, akit teremtmény nem mutathat meg isteni mivoltában. “Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya” (Mt 11,27), viszont “ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam” (Jn 15,26). A Szentlélek az Atya és a Fiú élő szeretetközösségéből jön, és kinyilvánítja a Fiú dicsőségét.
Amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall. Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek. Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek (Jn 16,1315).
Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik. Nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által. A Lélek ugyanis mindent átlát, még Isten mélységeit is (1Kor 2,910).
A Szentlélek valóságos isteni személy voltát azért nem mindig ismerik föl, mert ő más módon személy, mint a Fiú, aki emberi arccal tekint ránk. A Szentléleknek nincsen “arca”. Ő az a teremtetlen világosság, amelyben Jézus arcán fölismerjük Isten dicsőségét. Ő az az isteni “közeg”, amelyben az Ige fölhangzik számunkra. Ugyanakkor a Szentírás világosan megkülönbözteti mind az Atyától, mind a Fiútól (pl. 2Kor 13,13), vagyis külön alanyként kezeli.
A Szentlélek az Atyától és a Fiútól különböző harmadik isteni személy, akinek működése nélkül Istennek Jézus Krisztusban megvalósuló önkinyilvánítását nem tudjuk befogadni.
Szentlélek, te nem maradsz meg a változatlan Atyában és Igében, mégis állandóan ott vagy az Atyában és az Igében, és ott vagy ugyanakkor saját magadban és az összes boldog lélekben és teremtményben is. Azokban a teremtményekben találod meg helyedet, akik úgy készülnek fel fogadásodra, hogy ajándékaidban részesülve hozzád hasonló tiszta lelkületre kötelezik el magukat. Jöjj el, Szentlélek! Jöjjön el az Atya egyesítő ereje, az Ige szeretete! Te vagy az igazság Lelke és a szentek jutalma, a lelkek nyugodalma, világosság a sötétségben, te vagy a szegények gazdagsága, a szerető lelkek kincse, az éhezők kielégítője, az égi haza felé vándorlók vigasztalása, és te vagy minden kincsek foglalata. Jöjj el, aki Máriára leszállva őt alkalmassá tetted, hogy az Ige testet öltsön benne. Működj bennünk is azzal a kegyelemmel, amellyel a kegyelem és a természet csodáját őbenne véghezvitted! (Pazzi Szent Mária Magdolna, XVIXVII. sz.)
Forrás: Hagiosz
Azt sem mondhatja senki: “Jézus az Úr”, csak a Szentlélek által (1Kor 12,3).
Jézus megígérte tanítványainak a Szentlélek elküldését, és föltámadása után meghagyta tanítványainak, hogy várjanak rá, mielőtt hirdetni kezdik a hitet.
A Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek (Jn 14,26).
Megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, “amelyről úgymond tőlem hallottatok: mert János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.” (ApCsel 1,45)
Maga Jézus is a Szentlélek erejében kezdte meg működését.
Eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkereszteltette magát Jánossal a Jordánban. Amikor feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek galamb alakjában leszáll rá (Mk 1,910).
Jézus emberi lénye is a Szentlélek erejéből fogantatott Szűz Mária méhében.
József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! (Mt 1,20)
A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni (Lk 1,35).
Már a világ teremtésekor is a Lélek működött (Ter 1,2). Amikor pedig az ószövetség prófétái előre megjövendölték, hogy eljön a Fölkent (héberül Messiás, görögül Krisztus), ez a Szentlélek műve volt.
Ő szólt a próféták szavával. (Nikaiakonstantinápolyi hitvallás, 381.)
A próféták töprengtek rajta, vajon milyen időpontra vagy milyen korra mutat Krisztusnak bennük működő Lelke, előre megmondva a Krisztusra váró szenvedéseket és az azutáni dicsőséget (1Pt 1,1011).
A Szentlélek mutatta meg, hogy Jézusban eljött Izrael várvavárt Messiása.
Egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, karjába vette és áldotta az Istent (Lk 2,2528).
Jézusra leszállt a Szentlélek, mikor a Jordán folyóban fölvette Keresztelő János bűnbánati mozgalmának külső jelét, a vízben való alámerülést.
Amikor feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek galamb alakjában leszáll rá (Mk 1,10).
Jézus nyilvános működését is a Szentlélek működése kísérte: ő vitte Jézust a pusztába (Lk 4,1), majd Galileába (Lk 4,14), az ő segítségével űzte ki Jézus a démonokat (Mt 12,28), benne ujjongott föl Jézus, amikor imádkozott (Lk 10,21). Jézus a kereszten a Lélek által adta önmagát áldozatul (Zsid 9,14), és a Lélekben támadt föl a halálból (1Pt 3,18). Pünkösdkor nagy erővel áradt ki a Szentlélek Jézus tanítványaira, s ezt Péter úgy magyarázta, hogy maga Jézus árasztotta ki az Atyától megígért Szentlelket (ApCsel 2,33). A Lélek erejében aztán a hallgatóság is hitt a föltámadt Jézusban, mint Úrban és Messiásban.
“Tudja meg Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Krisztussá tette! Térjetek meg, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára: és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Meneküljetek ki ebből a romlott nemzedékből!” Akik megfogadták szavát, megkeresztelkedtek. Aznap mintegy háromezer lélek megtért (ApCsel 2,36. 38. 4041).
Mit gondoljunk erről a titokzatos Szentlélekről? A héber ruah és a görög pneuma jelentése: “szél”, “lehelet”, “lélegzet”. Az Ószövetségben YHWH lelke gyakran annyit jelent, hogy Isten saját erejét leheli az emberbe. Így Sámsonra “rászállt az Úr lelke, és Sámson puszta kézzel széttépte az oroszlánt” (Bír 14,6). Máshol viszont YHWH Lelke maga Isten, személyes mivoltában: “Lázongtak ellene, és megszomorították szent Lelkét” (Iz 63,10). Az Újszövetség is ott beszél a Szentlélekről, ahol Isten beavatkozik a teremtésbe. János evangéliumában azonban a Szentlélek személyként szerepel (a pneuma szó a görögben nyelvtanilag semleges, mégis a hímnemű ekeinosz névmás vonatkozik rá: Jn 14,26; 15,26; 16,14). Az unitáriusok és Jehova tanúi ma is azt vallják, hogy a Szentlélek személytelen isteni erő. Az Egyház már 381ben, a II. egyetemes (1. konstantinápolyi) zsinaton szembesült azzal a nézettel, hogy a Szentlélek nem Isten, és elutasította azt. Akkor toldották be a nikaiai hitvallásba a Szentlélekről szóló részletesebb szakaszt, amely szerint őt éppúgy imádjuk és dicsőítjük, mint az Atyát és a Fiút. Jézus valóságos Isten, akit teremtmény nem mutathat meg isteni mivoltában. “Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya” (Mt 11,27), viszont “ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam” (Jn 15,26). A Szentlélek az Atya és a Fiú élő szeretetközösségéből jön, és kinyilvánítja a Fiú dicsőségét.
Amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall. Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek. Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek (Jn 16,1315).
Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik. Nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által. A Lélek ugyanis mindent átlát, még Isten mélységeit is (1Kor 2,910).
A Szentlélek valóságos isteni személy voltát azért nem mindig ismerik föl, mert ő más módon személy, mint a Fiú, aki emberi arccal tekint ránk. A Szentléleknek nincsen “arca”. Ő az a teremtetlen világosság, amelyben Jézus arcán fölismerjük Isten dicsőségét. Ő az az isteni “közeg”, amelyben az Ige fölhangzik számunkra. Ugyanakkor a Szentírás világosan megkülönbözteti mind az Atyától, mind a Fiútól (pl. 2Kor 13,13), vagyis külön alanyként kezeli.
A Szentlélek az Atyától és a Fiútól különböző harmadik isteni személy, akinek működése nélkül Istennek Jézus Krisztusban megvalósuló önkinyilvánítását nem tudjuk befogadni.
Szentlélek, te nem maradsz meg a változatlan Atyában és Igében, mégis állandóan ott vagy az Atyában és az Igében, és ott vagy ugyanakkor saját magadban és az összes boldog lélekben és teremtményben is. Azokban a teremtményekben találod meg helyedet, akik úgy készülnek fel fogadásodra, hogy ajándékaidban részesülve hozzád hasonló tiszta lelkületre kötelezik el magukat. Jöjj el, Szentlélek! Jöjjön el az Atya egyesítő ereje, az Ige szeretete! Te vagy az igazság Lelke és a szentek jutalma, a lelkek nyugodalma, világosság a sötétségben, te vagy a szegények gazdagsága, a szerető lelkek kincse, az éhezők kielégítője, az égi haza felé vándorlók vigasztalása, és te vagy minden kincsek foglalata. Jöjj el, aki Máriára leszállva őt alkalmassá tetted, hogy az Ige testet öltsön benne. Működj bennünk is azzal a kegyelemmel, amellyel a kegyelem és a természet csodáját őbenne véghezvitted! (Pazzi Szent Mária Magdolna, XVIXVII. sz.)
Forrás: Hagiosz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése