A misztikus tapasztalat

Fiatal nő jött hozzám egy alkalommal, s elmondta, hogy szentmise közben, főképpen szentáldozás után, sajátos, édes, égető érzést tapasztalt a szíve táján. Nem volt biztos benne, hogy ez az élménye Istentől van, de a külső szemlélő számára ez nyilvánvaló volt. Ne gondolja senki, hogy az ilyesmihez különösen szentnek kell lenni, vagy hosszú előkészület szükséges hozzá. Isten szuverén módon osztogatja az efféle tapasztalatokat – és tette ezt az Egyház történelmének egész folyamán. Az idők során ezt nevezték el misztikának. A Szentlélek megtapasztalásáról mondottak meggyőző illusztrációt kapnak, ha a misztikus tapasztalatot – legalább röviden – szemügyre vesszük.

„Nézetem szerint – írja Avilai Szent Teréz, aki a misztikáról a legközérthetőbb és legáttekinthetőbb tanítást adta – itt a Szentlélek a közvetítő a lélek és Isten között; ő az, aki olyan lángoló vágyakat kelt, és mivel oly közel van hozzá, hatalmas tüzet gyújt benne. Ó, Uram, milyen végtelenül irgalmas vagy Te itt a lélekkel szemben! Áldjon és dicsőítsen minden teremtmény azért, hogy olyan hűséges Kedves vagy! Ó, én Uram és én Teremtőm! Lehetséges-e az, hogy van ember, aki Téged nem szeret?! Ó, jaj nekem, hiszen éppen én vagyok az, aki oly hosszú időn át nem szerettelek! Ó, miért nem ismertelek akkor?!” [AVILAI SZENT TERÉZ: Gondolatok az Énekek Énekéről (5. fejezet). In: Jézusról nevezett Szent Terézia Összes Művei III., Pesti Könyvnyomda RT., 1928. 373. o.]

Ha szent Teréz nyomán rövid áttekintést akarunk adni a misztikus élmény fokozatairól és módjairól, talán a következőkben tehetjük:

1.) Az összeszedettség imája. Az összeszedettség természetesen saját erőfeszítésünk révén is létrejöhet, amennyiben igyekszünk tudatosítani, hogy Isten jelenlétében vagyunk. Ez „a mi akaratunktól függ s meg tudjuk tenni Isten kegyelmével” [AVILAI SZENT TERÉZ: A tökéletesség útja 29. fejezet]. De Isten is beavatkozhat, tőle függő módon, amennyiben megszánja lelki tehetségeinket s „mint egy jó pásztor, füttyent nekik... S a pásztor füttye oly hatással van rájuk, hogy azonnal otthagyják azokat a külső dolgokat, amelyeknek bilincseiben sínylődtek... Ekkor azután az ember nagyon is határozottan érez valami édes benső áhítatot, amint ezt jól fogja tudni, akivel megtörténik” [AVILAI SZENT TERÉZ: A belső várkastély. IV. lakás, 3. fejezet.] „Ez az ima nem egyéb, mint valami sajátos összeszedettség, amelyet a lélek bensejében érez, s amelynek folyamán úgy látszik, mintha neki ott bent éppúgy volnának érzékei, amint a testnek vannak.” [AVILAI SZENT TERÉZ: Ötödik lelki számadás. In: Jézusról nevezett Szent Terézia Összes Művei III., Pesti Könyvnyomda RT., 1928. 421. o.]

2.) A nyugalmi ima. Az az „édes benső áhítat”, amellyel az előző pontban találkoztunk, halványabb vagy erősebb mértékben úrrá is lehet a lelken, s ilyenkor beszélünk Teréz szavával nyugalmi imáról. „A léleknek ez a nyugalma és összeszedettsége igen erősen érezhető; nagy elégültséggel és békével jár, rendkívüli boldogságot okoz, elcsitítja a lelki tehetségeket és nagyon édes gyönyörűséget vált ki az emberben.” [AVILAI SZENT TERÉZ: Önéletrajz. Pesti Könyvnyomda Rt, 1928. 140. o.] „Az ember úgy érzi, mintha mindene megvolna, amit csak kívánni képes. (Igaz ugyan, hogy olykor, amikor a lélek nincs annyira belemerülve ebbe az édességbe, a dolog nem egészen van így.) Azt lehetne mondani. hogy ez az édesség megerősíti az embert belsőleg is, külsőleg is, olyanféleképpen, mintha csontjainak velejébe valami rendkívül édes és illatos balzsamot öntenének.” [Jézusról nevezett Szent Terézia Összes Művei III., Pesti Könyvnyomda RT., 1928. 365. o.] Fontos itt Teréznek ez a megjegyzése: „Sok lélek van, aki feljut erre a fokra, de kevés, aki tovább emelkedik.” [AVILAI SZENT TERÉZ: Önéletrajz. Pesti Könyvnyomda Rt, 1928. 141. o.]

3.) Az egyesülés imája. A nyugalmi imánál az akarat Istenbe merül ugyan, de a képzelet és az értelem nincs megkötve, hanem szabadon kószálhat. Amikor Isten ezeket is fokozatosan magához bilincseli, a misztikus ima újabb szintje születik meg. „Addig a rövid ideig, ameddig tart, az ember nem érez semmit és nem képes semmire sem gondolni. Itt nem kell azon mesterkednünk, hogy felfüggesszük értelmünk működését. A lélek, ha ugyan szeret, még csak azt sem tudja, hogyan szeret, ki az, akit szeret, sem azt, hogy mit akar. Egyszóval úgy van, mint aki teljesen meghalt a világ számára, hogy annál jobban éljen Istennek. Nem képzelhető édesebb halál. A lélek mintegy el van szakítva mindazon működésektől, amelyeket testben szokott végezni. Édes halál, mert bár a lélek látszólag elválik a testtől, annál jobban érzi magát Istenben.” [AVILAI SZENT TERÉZ: A tökéletesség útja és A belső várkastély, Szent István Társulat, Budapest, 1979. 334. o.] Ez a teljes elmerülés elragadtatásig is fokozódhat, amikor az imádkozó teljesen (vagy majdnem teljesen) elveszíti kapcsolatát a külvilággal, s olykor szinte halottnak tűnik.

4.) A lelki eljegyzés. Ha a misztikus lélek hűséges a kegyelemhez és igazán elszakad a világtól és a rendetlen önszeretettől, Isten mélységes éjszakába meríti és iszonyú szenvedéseket bocsit rá, hogy megtisztítsa. Ezek nyomán elkezd gyöngéd és édesen fájó vágyakat ébreszteni benne, amelyek a Jegyesével való teljes egybeolvadásra, isteni nászra szólítják, anélkül azonban, hogy e vágyak kielégülést találnának; a lélek mégse mondana Ie róluk a világ minden kincséért sem. „A Jegyes ... rendkívül finom és gyöngéd ösztönöket ébreszt a lélek legmélyén... A lélek ugyan nem hall semmi hangot, de egészen jól megérti, hogy Isten hívta... Úgy érzi, mintha megsebezték volna, de kellemes módon, azt azonban nem érti, hogyan történt és hogy ki sebezte meg. Viszont érzi, hogy nagyon értékes kegyelmet kapott, s azt kívánja, bárha soha se gyógyulna ki ebből a sebből. Szerelmes szavakkal panaszkodik emiatt – olykor fennhangon is – az ő Jegyesének. Mást nem tud tenni. Érzi ugyanis jelenlétét s fáj neki, miért nem akarja magát oly módon kinyilatkoztatni, hogy élvezhetné. Ez pedig nagy fájdalom, habár mindamellett élvezetes és édes.” [AVILAI SZENT TERÉZ: A belső várkastély. VI. lakás, 2. fejezet]

5.) A lelki házasság. A misztikus élet csúcsa az Istennel való egyesülés olyan állapota, amelyben a lélek már a mennyei boldogság előízét élvezi, mert nincs távol Isten színről-színre való látásától. „Mint valami lángtenger, mint valami ragyogó fényességű köd, úgy jelenik meg szelleme előtt külön-külön a három isteni Személy... Ekkor érti csak meg a lélek igazában, amit az Úr mond az evangéliumban, hogy ha valaki szereti őt és megtartja parancsolatait, akkor az Atyával és a Szentlélekkel együtt eljön hozzá és nála fog lakni.” [AVILAI SZENT TERÉZ: A belső várkastély. VII. lakás, 1. fejezet.] „A lélek, illetve annak szellemi része eggyé lesz Istennel. Isten, aki maga is szellem, ily módon akarja megmutatni irántunk való szeretetét, s egyesekkel így akarja megértetni, hogy mire nem képes Ő szeretetből irántunk, s azt akarja, hogy dicsőítsük ezért nagyságát. Ugyanis oly szoros frigyre lép teremtményével, hogy amint e földön az ember nem válhat el házastársától, úgy Ő sem akar többé attól a lélektől elválni.” [Uo. 2. fejezet]

A misztikus jelenségek annyira nehezen írhatók le, s olyan gyakori bennük a félreérthetőség, hogy az itt közölt vázlatos ismertetés nem tekinthető többnek, mint halvány jelzésnek arról, amit Isten az őt szeretőknek szánt. Ne essék azonban tévedés: a misztikus ima örömeit drágán kell megfizetni, súlyos szenvedésekkel, amelyek nagylelkű vállalása nélkül semmit se használnak az embernek. Azt se gondoljuk, hogy a misztikus tapasztalat az erények fokmérője! A lelki eljegyzés és a lelki házasság kétségtelenül nem lehetséges hősies erénygyakorlat nélkül, de az előző három misztikus imaélmény – bármilyen meglepő is – még a halálos bűn állapotában is létrejöhet. „Isten néha halálos bűn állapotában levő embereknek is megadja azt a nagy kegyelmet, hogy felemeli őket a szemlélődés magaslatára. Ily módon akarja őket kiragadni az ördög karmai közül.” [AVILAI SZENT TERÉZ: A tökéletesség útja 16. fejezet.] A misztikus élmény az eszköz, a bűn legyőzése és az erények megszerzése a cél.

Ez utóbbi megállapítás viszont arra is figyelmeztet bennünket, hogy a misztikus élmény korántsem annyira ritka és nincs olyan távol tőlünk, mint gondolnánk. Igaz, vita folyik a teológusok között arról, hogy a contemplatio infusa (belénk öntött szemlélődés), vagyis az itt tárgyalt első három misztikus állapot hozzátartozik-e a keresztény lelki élet rendes útjához. Elméleti síkon az igenlő, gyakorlati szempontból a tagadó válasz látszik valószínűbbnek. Mindazonáltal szívleljük meg Szent Teréz figyelmeztetését:

„Nap-nap után tapasztalhatjuk, hogy a mi mennyei Királyunk bőkezűen és sokféleképpen adja békéjét és barátságát a lelkeknek, éspedig úgy a benső imában, mint azon kívül. E tekintetben csak mi tartjuk Ő Szent Felségét, mint mondani szokás, három lépésnyi távolságban.” [AVILAI SZENT TERÉZ: Gondolatok az Énekek Énekéről. In: Jézusról nevezett Szent Terézia Összes Művei III., Pesti Könyvnyomda RT., 1928. 346. o.]

A Szentlélek megtapasztalása egyáltalán nem áll olyan messze a hétköznapi keresztény élettől, mint kishitűségünkben képzeljük!

Kovács Gábor

Forrás: Hagiosz