Október 1-én, szerdán délelőtt a Szent Péter téren Ferenc pápa az egyház karizmáiról tartotta katekézisét.
Kedves Testvérek! Az Úr a kezdetektől fogva elhalmozta az egyházat Szentlelke ajándékaival, élővé és termékennyé téve ezáltal egyházát. Ezek között az ajándékok között néhány különösen értékes a keresztén közösség építése és előrehaladása szempontjából: a karizmákról van szó. Ebben a mai katekézisben erre a kérdésre keressük a választ: mi is pontosan a karizma? Hogyan tudjuk felismerni és befogadni? Azt a tényt, hogy az egyházban különböző és sokféle karizmák vannak jelen, pozitív módon kell értelmezni, mint egy szép dolgot, vagy problémát jelent?- tette fel a kérdést Ferenc pápa.
A köznyelvben, amikor „karizmáról” beszélünk, gyakran tehetségre, természetes adottságra gondolunk. Így, egy különösen briliáns és magával ragadó személlyel szemben ezt szoktuk mondani: „karizmatikus személy”. A keresztény távlatokban azonban a karizma sokkal több, mint személyes képesség: a karizma kegyelem, az Atya Isten által adományozott ajándék a Szentlélek cselekvése által. Olyan ajándék, amelyet nem azért kap valaki, mert ügyesebb másoknál, vagy, mert jobban megérdemelte: Isten azért adja számára az ajándékot, hogy ugyanazzal az ingyenességgel és szeretettel azt az egész közösség szolgálatára, mindenki javára használja fel.
Ferenc pápa ezután rögtönzött szavakkal hozzátette: „Kissé emberibb módon beszélve, ezt mondhatnánk: Isten ezzel a karizmával ajándékozza meg ezt a személyt, de nem önmaga számára: azért, hogy szolgálja az egész közösséget. Ma, mielőtt a térre jöttem volna, sok-sok fogyatékkal élő gyermekkel találkoztam a VI. Pál teremben. Nagyon sokan voltak. Egy társulat, amely ezeknek a gyermekeknek a gondozásával foglalkozik, micsoda? Ez a társulat, ezek az emberek, ezek a férfiak és nők, azzal a karizmával rendelkeznek, hogy gondozzák ezeket a fogyatékkal élő gyermekeket. Ez egy karizma” – mondta a pápa, majd így folytatta katekézisét:
Fontos, hogy azonnal hangsúlyozzuk: senki sem értheti meg saját magától, hogy van-e karizmája, és ha van, milyen karizmája van. Hányszor halljuk, hogy valaki azt mondja: „Nagyon szépen tudok énekelni!” – és senkinek sincs bátorsága, hogy megmondja neki: „Jobb, ha csöndben maradsz, mert mindnyájunkat kínzol, ha énekelsz”. Senki sem mondhatja: nekem ez és ez a karizmám.
A közösségen belül rügyeznek ki és virágoznak az ajándékok, amelyekkel az Atya elhalmoz bennünket; a közösségen belül tanuljuk meg felismerni őket, mint Isten minden gyermeke iránti szeretetének jelét. Akkor mindnyájan tegyük fel a kérdést: „Van valamilyen karizma, amelyet az Úr felébresztett bennem, Szentlelke kegyelmével, és amelyet testvéreim, a keresztény közösségben felismertek és bátorítottak? És hogyan viselkedem ezzel az ajándékkal szemben: nagylelkűen élem-e meg, mindenki szolgálatába állítva, vagy elhanyagolom, és végül megfeledkezem róla? Vagy esetleg büszkeség okává válik, olyannyira, hogy mindig másokról panaszkodok, és azt akarom, hogy a közösségben mindent az én elképzelésem szerint hajtsanak végre?” Fel kell tennünk ezeket a kérdéseket: van-e bennem karizma, elismeri-e ezt a karizmát az egyház, meg vagyok-e elégedve ezzel a karizmával, vagy egy kicsit féltékeny vagyok mások karizmájára és azokat szeretném. Nem, a karizma ajándék. Csak Isten adhatja számunkra.
A legszebb tapasztalat pedig az, hogy felfedezzük: Szentlelke milyen sok különféle karizmájával és ajándékával halmozza el egyházát az Atya! Ezt nem úgy kell tekinteni, mint egyfajta zűrzavar, rossz érzés okát: mindezek ajándékok, amelyeket Isten ad a keresztény közösségnek, hogy összhangban, hitben és szeretetben növekedhessen, mint Krisztus egyetlen teste. A karizmák sokféleségével szemben tehát szívünk nyíljon meg az örömnek és gondoljunk rá: „Milyen szép dolog ez! Annyi különféle adomány, mert mindnyájan Isten gyermekei vagyunk, és mindnyájunkat egyedüli módon szeret”. Nagy baj, ha ezek az ajándékok irigység, megosztottság, féltékenység okává válnak! Amint Pál apostol emlékeztet rá a Korinthusiakhoz írt első levelének 12. fejezetében, minden karizma fontos isten szemében, ugyanakkor egyik sem pótolhatatlan. Ez azt jelenti, hogy a keresztény közösségben szükségünk van egymásra, és minden kapott ajándék akkor valósul meg teljesen, amikor osztozunk bennük testvéreinkkel, mindenki javára. Ez az egyház! Amikor az egyház, karizmái változatosságában egy közösségként fejezi ki magát, nem tévedhet: ez a „sensus fidei” szépsége és ereje, annak a természetfeletti hitnek az értéke, amelyet a Szentlélek ajándékoz, hogy közösen, mindnyájan beléphessünk az evangélium szívébe és megtanuljuk Jézus követését életünkben.
A pápa rögtönzött szavakkal zárta katekézisét: „Ma a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz liturgikus emléknapja van. Ez a szent 24 éves korában halt meg és annyira szerette az egyházat, misszionárius szeretett volna lenni, de minden karizmával rendelkezni akart. Imába merült és akkor megérezte, hogy karizmája a szeretet és ezt a szép mondatot mondta: „Az egyház szívében én leszek a szeretet”. Kérjük ma a Gyermek Jézusról nevezett Teréztől ezt a képességet, hogy olyan nagyon szeressük az egyházat, hogy elfogadjuk mindezeket a karizmákat, az egyház, a hierarchikus Anyaszentegyházunk gyermekeinek szeretetével” – fejezte be szerda délelőtti katekézisét Ferenc pápa.
Forrás: Vatikáni Rádió
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése