A Szentatya szentbeszédében nemet mondott a partikularizmusokra, az
egyházzal párhuzamos utakra, amelyek megosztottságot okoznak. A
pünkösdvasárnapi szentmisét a pápa a Szent Péter téren mutatta be, amelyet
ismét zsúfolásig megtöltöttek a világ minden részét képviselő mozgalmak, új
közösségek, világi társulások tagjai, akik a Hit éve alkalmából zarándokoltak
el az Örök Városba. A Szentatyával együtt misézett 70 bíboros és püspök,
valamint 400 pap.
Homíliájában Ferenc pápa a
Szentlélek kiáradásáról elmélkedett, amelyet a feltámadt Krisztus vitt véghez
az egyházban. Kegyelmi esemény volt,
amely betöltötte a jeruzsálemi Cenákulumot, hogy azután elterjedjen az egész
világon. A jeruzsálemi Cenákulumban az apostolok értelmét és szívét pontosan
meghatározható, konkrét jelek ejtették ámulatba: mint az égből támadt zaj, a
heves szélvész, a fellobbanó tüzes nyelvek, amelyek mindegyikükre leereszkedtek
és eltöltötték őket a Szentlélekkel.
A Szentlélek szólásra indította őket: a magukétól eltérő nyelveken beszéltek a
tömeghez Isten nagy tetteiről. Mindnyájan új tapasztalatban részesültek. De mi
készen állunk erre az újdonságra? – tette fel a kérdést a pápa. Az újdonság
mindig kissé félelemmel tölt el bennünket. Nagyobb biztonságban érezzük
magunkat, ha mindent ellenőrzésünk alá vonhatunk, ha mi tervezzük meg életünket
saját koncepcióink, bizonyosságaink, ízlésünk szerint. Ez történik Istenhez
fűződő kapcsolatunkban is. Követjük és befogadjuk őt egy bizonyos pontig;
azonban nehezünkre esik, hogy maradéktalan bizalommal ráhagyatkozzunk, hogy a
Szentlélek legyen életünk lelke, vezére minden választásunkban – mondta a pápa.
Félünk attól, hogy Isten új utakra vezessen bennünket, hogy ki kelljen lépnünk
gyakran korlátolt, bezárt, önző látóhatárunkból, és megnyíljunk Isten
horizontjainak.
Az újdonság, amit Isten életünkbe hoz, nem önmagáért való, nem arra szolgál,
hogy leküzdje az unalmat, mint ahogy ez gyakran történik napjainkban. Isten
újdonsága adja meg számunkra a valódi örömet, lelkünk békéjét, mert Isten
szeret minket és csak javunkat akarja.
Nyitottak vagyunk-e Isten „meglepetéseire”? – hangzott a pápa újabb kérdése.
Vagy bezárkózunk félelemmel telve a Szentlélek újdonsága előtt? Bátrak
vagyunk-e, hogy új utakra lépjünk, amelyeket Isten újdonsága kínál fel, vagy
védekezünk mulandó struktúrákba zárkózva, amelyek elveszítették a befogadás
képességét?
Ha a Szentlélek látszólag felfordulást kelt az egyházban a karizmák és
ajándékok különbözőségeivel, mindez az ő működésével nagy gazdagságot okoz,
mert a Szentlélek az egység Lelke, ami nem uniformizálást, hanem összhangot
jelent. De csak a Szentlélek tud ilyen módon működni.
Amikor a különbözőségekre törekszünk és bezárkózunk saját partikularizmusunkba,
exkluzív csoportunkba, megosztottságot okozunk; amikor mi akarunk egységet
teremteni emberi terveink szerint, végül uniformizálunk, mindent egyformává
teszünk.
Ha együtt haladunk lelkipásztoraink vezetésével, akik sajátos karizmával és
szolgálattal rendelkeznek, ez a Szentlélek működésének a jele. Az egyház az,
aki elhozza Krisztust és elvezet Krisztushoz; a párhuzamos utak veszélyesek –
fejtette ki homíliájában Ferenc pápa, arra figyelmeztetve a mozgalmakat és
közösségeket, hogy ne lépjenek túl az egyház tanításán és az egyházi
közösségen.
Tegyük fel a kérdést: nyitott vagyok a Szentlélek összhangjára, leküzdve az
exkluzívizmus, az elkülönülés minden formáját? Hagyom, hogy Ő vezessen az
egyházban és az egyházzal? A Szentlélek révén lépünk be az élő Isten
misztériumába. Megment bennünket egy gnosztikus egyháztól, amely
bezárkózik saját korlátai közé.
A jeruzsálemi Cenákulum Pünkösdje olyan kezdet, amely tovább folytatódik –
mondta a pápa, majd feltette az utolsó kérdést: Vizsgáljuk meg: hajlamosak
vagyunk-e arra, hogy magunkba, csoportunkba zárkózzunk, vagy pedig hagyjuk,
hogy a Szentlélek megnyisson bennünket a küldetésnek?
Forrás: Vatikáni Rádió
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése