Annak a tiszteletreméltó madárnak a jelentőségét képtelen vagyok felfedezni...

Az egyik missziós atya (Anthony Bloom) meséli: „Egy japán fordult egyszer hozzám: Úgy gondolom, hogy amit a keresztény vallás az Atyáról és a Fiúról mond, azt megértem, de annak a tiszteletreméltó madárnak a jelentőségét képtelen vagyok felfedezni”.

Azt hiszem nagyon sok, magát kereszténynek valló ember számára ez a „tiszteletreméltó madár” a nagy ismeretlen. Ez volt a korai efezusi egyházban is, amikor Pál megkérdezte tőlük: „Megkaptátok a Szentlelket, amikor megtértetek? - Ezt felelték: Nem is hallottuk, hogy van Szentlélek”(ApCsel 19,2).

Krisztus Urunk búcsúbeszédében sokat beszél a Szentlélekről. Azt mondja, hogy jobb nekünk, ha ö elmegy, mert ha elmegy, akkor elküldi a Vigasztalót, nekünk ajándékozza a Szentlelket. A Szentlélek az egyetlen, igazi „ajándék”, végtelen, amint Isten is végtelen. Bár

aki hisz Krisztusban, illetve akit megkereszteltek, az már megkapta, mégis egyre teljesebben befogadhatja. Krisztus, aki az emberek megváltásáért halt meg és támadt fel, rendelkezik azzal a joggal, hogy ezt a legnagyobb ajándékot megadja követőinek. Így a húsvéti misztérium csúcspontját nemcsak a Feltámadás és a Mennybemenetel jelenti, hanem annak záróaktusa, a Pünkösd, a Szentlélek kiáradása is. 

Mivel a Lélek Isten ajándéka, ezért törekednünk kell arra, hogy jobban megismerjük, megértsük Öt, és így bizalommal fordulhassunk hozzá, igénybe vehessük isteni segítségét.

Ki a Szentlélek? A Szentlélek, a Háromszemélyű egy Isten harmadik személye.

Nekünk, embereknek a szeretet olyan hatalom, amely a hihetetlent is megoldja. A szeretet a legnagyobb hatalom a földön. De Istenben a szeretet több mint külön valami. Istenben a Szeretet Valaki, Személy, a harmadik személye a Legszentebb Háromságnak. Ö az a csodálatos szeretet, amely az Atyát és a Fiút tökéletes egységbe fűzi. Ö kapcsolja össze az Atyát a Fiúval és a Fiút az Atyával.

Ugyanezt a szeretetet kaptuk mi is ajándékba: „A nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete” (Róm 5,5) - mondja Szt. Pál apostol. Minden titok legnagyobbját kaptuk a Szentlélek által ajándékba, aki Isten szeretete egy Személyben. Bizonyos módon ugyanazt a csodát műveli az emberek között, mint amit művel az Atya és a Fiú között. Itt is közösséget teremt. Példa erre az Egyház születése az első Pünkösd alkalmával.

Amikor az apostolok várták a Szentlelket, állhatatos, egyetértő imádságban voltak összekapcsolódva. És amint pünkösdkor ténylegesen megérkezett, hatalmas csodát művelt bennük. A ház előtti téren, ahol összegyűltek az emberek a szokatlan jelenség láttán, hirtelen mindenki megértette a másik beszédét. Olyan emberek, akik eddig el voltak szakítva egymástól, közelebb kerültek egymáshoz, megértették egymást. Ez a Szentlélek csodája. Ö sohasem csak egy személynek adott ajándék, hanem mindig közösséget akar teremteni, népeket, nemzeteket, egyes embereket akar egymáshoz közelebb vinni. Azért árad ki a szívekbe, hogy a különböző emberekből és népekből egyetlen népet kovácsoljon össze: Isten népét, amelyet a szeretet tart össze.

Ki a Szentlélek? – Krisztus Lelke, Krisztus mentalitása, érzülete: „én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad... Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok”(Jn 14,16-18). Pünkösd, a Lélek kiáradása, az Egyház és a szentségek születése volt Krisztusnak hatalommal való visszatérése, melyben végleg kinyilvánult, hogy Ö a mindenható Isten, az Atya jobbján ül, s vele egylényegű. S ezután már nem csak az örök, második isteni személyként, hanem emberségében is velünk van.

Mikor van két ember egymáshoz igazán közel? Ha testileg érintik egymást? Ez nem elég, Júdás nem volt közel Jézushoz, amikor a Getsemani kertben megcsókolta, pedig testileg érintette, éppen akkor állt lelkileg tőle a legtávolabb. Két ember csak akkor van igazán közel egymáshoz, ha érzületben egyek. Így van Krisztus is Lelke által és Lelkében közel hozzánk. „Akiben nem lakik Krisztus Lelke, az nem az övé”(Róm 8,9).

Krisztus Lelkének bírása azt jelenti, hogy valóban úgy kezdünk gondolkodni, ahogyan Krisztus gondolkodik, és úgy kezdünk érezni, ahogyan Krisztus érez. Az ö érzülete, magatartása éltet minket. Csak egy út van az Atyához, éspedig az, amely Krisztuson átvezet. És csak egy út van Krisztushoz, éspedig Szentlelkén keresztül. A Szentlélek Krisztus küldetésének beteljesítője a földön és ugyanakkor a mi keresztény életünk kezdete is.

Nyíljunk meg a Szentlélek kiáradása előtt és akkor Ő életünk három fontos területén fog átalakítani, megújítani bennünket.

Először is Krisztus Lelke megtanít bennünket arra, hogy Istenről helyesen gondolkodjunk: „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya!”(Róm 8,14-15) Az Isten előtti bénító félelmet elveszi szívünkből, ami egyébként az Ószövetség emberét jellemezte. Istent Atyánknak nevezhetjük, Krisztus tanítása szerint. Ha teljesen eltölt bennünket a Lélek, imánkban semmi sem tud összezavarni. Erőlködés, feszültség nélkül adhatjuk át magunkat Istennek. Mivel szilárdan meg vagyunk győződve arról, hogy az Isten szeretet, és az élet ősforrása, jelenlétét nem tapasztaljuk sem tehernek, sem fenyegetésnek. Amint Krisztus számára, úgy a mi számunkra is világos, hogy Isten akarata az a mű, amelyet végbe kell vinnünk és az a táplálék, amelyből élünk.

Másodszor Krisztus Lelke nemcsak az Istenhez való viszonyunkat alakítja, hanem a többi emberhez való kapcsolatunkat is képes formálni. Krisztus mindenkivel szemben tiszteletet tanúsított. Finomsága és nyitottsága mindenkivel szemben, akivel csak találkozott, azt erősítette meg, hogy minden ember, testvér és mindenki az Atya gyermeke. El tudott fogadni mindenkit, a bűnöst is annak ellenére, hogy a bűnt elítélte. Krisztus Lelkében és Lelke által vagyunk mi is képesek valódi megbecsüléssel elfogadni mindenkit, akikkel együtt élünk a családban, a munkahelyen, az utcán – és ez a szeretet magja. 

Harmadszor Krisztus Lelke képes befolyásolni a dolgokhoz való viszonyunkat is. Krisztus az igazság szellemében élt és ez tette öt szabaddá. Ez a belső szabadság adja meg nekünk is azt a képességet, hogy helyesen használjuk a világ dolgait, anélkül hogy rabszolgáikká válnánk. Szent Ferenc atyánk túláradó örömmel élvezte a világ dolgait, mert nem törekedet azokat magáévá tenni, birtokba venni. Ezért tökéletesen szabad volt. De ha csüngünk a dolgokon, ha rendetlenül ragaszkodunk hozzájuk, akkor azok gondot jelentenek. „Inkább Isten országát keressétek, és ezeket megkapjátok ráadásképpen” (Lk 12,31) – figyelmeztet az Úr Jézus.

Végül, amikor újra föltesszük a kérdést, hogy „Ki a Szentlélek?” Inkább azt kellene megkérdeznünk: Hogy mit művel a Szentlélek, miből ismerhető fel életünkben? 
Először is tanúkká tesz bennünket a föld végső határáig, olvassuk az Apostolok Cselekedeteiben (1,8). Mint Krisztus, úgy mi is az igazságnak, vagyis Isten megbízhatóságának, az emberek iránti szeretetének és irgalmának kell, hogy a tanúi legyünk. És erről olyan mértékben tudunk tanúságot tenni, amilyen mértékben befogadtuk a Szentlelket, amennyire Krisztus az életünk és létünk középpontja. 
Az igazságot, a bölcsességet, a tudást különböző fokon és módon adhatjuk tovább. Azonban a hitigazságok átadása egészen más módon történik, mint az előbbieknél. Itt az egyetlen érvényes eljárás annak a személyes tanúsága, aki beszél: legyen szülő vagy tanár, pap vagy szerzetes, jó barát vagy az utca embere. A kioktatás, rábeszélés, a vita nem elégít ki. Aki vallásos igazságról tanúskodik, inkább igyekezzék kevesebbet beszélni, többet tanúskodni magatartásával, életvitelével, kevesebbet vitatkozni, „rágni a másik oldalát” és több személyes beszélgetést folytatni, és inkább támaszkodjon a Szentlélekre, mint saját bölcsességére. 
A tanúságtétel sokkal többet követel tőlünk, mint bármilyen szellemi műveltség, amit az ész produkálhat. Ugyanis a tanúságtétel nem csupán a tanúságtevő illetékességét és tudását, képzetségét kívánja meg, hanem öt magát, öt, mint személyt, és ez sokkal több. Ebből arra következtethetünk, hogy tanúságot tenni nem puszta közlés, nem is valamifajta tudás tovább adása, hanem meggyőződés és életvitel a Szentlélekben. 
A keresztény életnek tanúságtételnek kell lennie. A keresztény élet mellett tanúskodni annyi, mint megmutatni, hogy ez az élet magában érték a mi számunkra, hogy a hitből fakadó élet derűt, békét és boldogságot ajándékoz nekünk. Nem azért éljük ezt az életformát, hogy másokat meggyőzünk. Ez nem lenne tanúságtétel, csupán látszat. A keresztény életben tanúságot tenni azt jelenti, hogy akkor is telve vagyunk reménnyel, ha mások nem értik vagy nem helyeslik életmódunkat. Minden tanúságtételben ez a legalapvetőbb: 
Ne feledjük, a Szentlélek tesz bennünket tanúkká, ha készek vagyunk Öt befogadni, és vele együtt működni, mint az első pünkösd alkalmával tették az apostolok. A Lélek gyümölcsei formálják azt az embert, aki Krisztus valódi tanúja, még a szenvedés vagy a nehézségek között is: „A Lélek gyümölcsei: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás”(Gal 5,22). 

A szentlélek kiáradása az Egyházban most is tart, egészen a világ végezetéig. A pap szavára minden nap leszáll a kenyérre és borra, hogy erejéből Krisztus teste és vére legyen. A hét szentségen keresztül szüntelen árad a Lélek, közénk hozva a Feltámadt Krisztust. S Ő ébreszti bennünk a hitet is, Ő emel fel a felfoghatatlan, csodálatos misztériumok magasságába. A kenyér és bor átlényegülése, amely a látás és ízlelés elöl rejtve marad, nagyobb csoda, mint a víz borrá változása a kánai menyegzőn, mert mindenestül a hit világába tartozik, s az örök életet, Isten életét közvetíti. 
A Szentlélek ezt az örök jövendőt hirdeti: nem szóval, hanem csendes, szinte észrevétlen érintéssel, sokszor életünk sötét, kilátástalan perceiben is. A Lélek a végső idők nagy Teremtője, az Atya benne alkot újjá mindent, hogy Krisztus legyen minden mindenben. Engedjük hát, hogy bennünket is alakítson, formáljon tetszése szerint, s tegyen alkalmassá az örökélet elnyerésére! Ámen!

Forrás: Szilveszter Barát blogja