25. országos találkozójukat
tartották a magyar karizmatikusok
Budapest legnagyobb templomává
alakult át a káposztásmegyeri jégpalota november 12-én. A Magyar Katolikus
Karizmatikus Megújulás 25. országos találkozóján, amelyet „Hirdessétek
csodatetteit” mottóval rendeztek meg, Erdő Péter bíboros mutatott be szentmisét.
A mintegy háromezer anyaországi
és határon túli magyar részvételével zajló találkozó ezúttal nem egy kiemelt
előadó gondolatai köré épült fel, hanem a negyvenéves magyar karizmatikus
mozgalom meghatározó alakjai tartottak tanúságtételt három blokkban. A
színpadra lépők igyekeztek elkerülni az öncélú múltba révedést, arról is
beszéltek, miként kell magának az egyik legfiatalabb lelkiségi mozgalomnak és
annak tagjainak is megújulnia.
Az Emmausz Közöséget vezető
Katona István atya, aki a karizmatikus mozgalom hazai megteremtőjének
tekinthető, nagy szerénységgel szólt arról, hogy az Úr erejéből miként
szervezett imacsoportokat, szentmiséket, gyógyító és szabadító szemináriumokat
még az előző rendszerben. Az első, 1992-es margitszigeti találkozón tízezer ember
magasztalta együtt az Urat. Katona atya szerint fontos, hogy a kezdeti tűz ne
haljon ki, és a hívők minél teljesebb szívvel tudják szeretni Istent és minél
teljesebb szívet tudjanak adni az embereknek. Jézus Krisztus elénk élte a
szabadságot: szabadon adta magát a kereszten és a mindennapi életben – mondta,
hozzátéve: ezt az igazi szabadságot, a lélek szabadságát kell megcéloznunk. A
szabadság nem luxus, hanem a boldogság forrása.
A kezdeti idők legfontosabb
háttérmunkása, Pintér Ilona a már ágyhoz kötött és a keresztre feszített Jézust
órákon át szemlélő Zselepszki Fábián atya üzenetét tolmácsolta: egy egész élet
sem elég, hogy megismerjük Krisztus életének létgazdagságát. Szeressétek
egymást, legyetek közbenjárók! – üzente még Zselep atya. Ilcsi maga többek
között az országunkért végzett imádság fontosságára hívta fel a figyelmet.
Hiszem, hogy Isten Mária országában maga akar csodás dolgokat cselekedni
rajtunk keresztül – mondta.
Az Emmanuel közösséget alapító
Marik házaspár 35–40 éves koruk körül, már négygyermekes szülőkként érezték
azt, hogy rendben, hogy hívő életet élnek, de ennél többet is lehetne adni
Istennek. Kemenes Gábor nagykovácsi plébános is amiatt lett „szentlelkes” pap,
mert egyre inkább érezte, hogy sokkal nagyobb tűzzel kellene tudnia élni. Az
első blokk utolsó megszólalói arról is beszéltek, mennyit számít a
lakóhelyünkért, közvetlen környezetünkért végzett imádság. Marik József szerint
a levegő is megváltozott Budapesten a 2007-es városmisszió után, amelynek egyik
gyümölcseként azóta is évről évre megtartják az Élő rózsafüzér zarándoklatot –
most már nemcsak a fővárosban. Másik jelentős ilyen ima a Pünkösd Európa
felett, amelynek keretében a Gellért-hegyen kiterjesztett karral könyörögnek a
városért.
Ki kell lépnünk a
komfortzónánkból, hogy evangelizálni tudjuk a szegényeket – mutatott rá Varga
László kaposvári plébános. Imában kell nyitni a testvérek felé, de nem elég
csak imádkozni, tenni is kell értük – fogalmazott. Varga László arról is
beszélt, hogy szellemi harcra, kihívásra lettünk felkérve, és életünket oda
kell adni Krisztusnak, vagy akár Krisztusért. A plébános nevéhez fűződik a
csendes szentségimádás megvalósítása, amely abból a megfontolásból született,
hogy nem az a fontos, mit mondunk Jézusnak, hanem hogy ő mit mond nekünk.
Gorove László, a Családok
Jézusban közösség alapítója videós üzenetet küldött, amelyben az egyházzal való
egységre helyezte a hangsúlyt. Arról beszélt, Ferenc pápát követve – aki
felvette a zászlót és elöl megy – menjünk ki az utcára akkor is, ha bepiszkolódunk.
Bartha Angéla szociális testvér
azt mesélte el, hogyan lett szinte zöldfülűként Gorove László után a
karizmatikus megújulást irányító Nemzeti Szolgálóbizottság elnöke. „Én nem
voltam erre felkészülve, de a Szentlélek igen. Isten benned is tehet nagy
dolgokat, ha bízol benne” – mondta. A karizmatikus mozgalmat 2014-ig elnöklő
szociális testvér öt ujjával szemléltette, mit üzen a lélek a Megújulásnak: a
szentlélekkeresztséget, vagyis az Istennel való személyes kapcsolat
megújítását; az imádságot, a dicsőítést; közösséget a testvérekkel és a
papokkal; a karizmák használatát és az evangelizációt.
A harmadik blokk első
megszólalója, Végh Zoltán, az ifjúságot megcélzó Lelkes Napok főszervezője
elmondta: jelenleg 15-20 karizmatikus ifjúsági közösség van Magyarországon,
ahol fiatalok szolgálnak fiatalokat, egyszerre gyökeret és szárnyakat adva.
Nagyon sok alulról jövő kezdeményezés született meg az utóbbi időben, például
az iskolai evangelizáció vagy a 777 keresztény blog.
A karizmatikus körökben Ifa atyaként
ismert Hodász András bátyja révén került közel a mozgalomhoz, amikor kamaszként
kellően távol tudott kerülni az egyháztól. A városmajori kistemplomban
imádkoztak érte egy pitiáner témában, amikor húsz perc múlva arra ébredt: a
földön fekszik, és egy ősz néni mosolyogva mondja neki: „Ugye, hogy van Isten?”
Hodász András úgy tartja: „Félre minden dumával, jöjjön a Szentlélek!”, vagyis
először is imádkozni kell a fiatalokért, akkor lélekben megnyugszanak, és jelen
lesz az életükben Jézus Krisztus.
Legvégül a mindössze 22 éves,
születésétől fogva karizmatikus Kunszabó Anna tett tanúságot, aki elmondta:
nemcsak neki, mindenkinek anyanyelve a dicsőítés. Anna már kiskorában csodás
gyógyuláson esett át: olyan szervi problémával született, amit csak egy kockázatos
műtéttel lehetett volna orvosolni, de miután szülei közössége kilencedet
mondott érte, csodálatosan meggyógyult, és nem volt szükség a műtétre.
Az eseményen Hugyecz János
gödöllői plébános, a Nemzeti Szolgálóbizottság papi tagja mondott összegzést,
azt hangsúlyozva, hogy az első szeretetkapcsolat valóságához kell visszatérni.
Három lépés megtételére invitálta a jelenlevőket: megújult imára, új pünkösdre
(azaz a Szentlélek hét ajándékának gyakorlására) és új evangelizációra.
Kiemelte, hogy senki nem tudja helyettük megvalósítani az élő istenkapcsolatot,
mindenki csak maga képes arra.
A jubileumi találkozón Erdő Péter
bíboros mutatott be szentmisét, akivel a találkozón gyóntató számtalan pap
mellett Székely János esztergom-budapesti segédpüspök is koncelebrált.
A főpásztor szentbeszédét teljes
terjedelmében közöljük.
Krisztusban Kedves Testvérek!
Jézus szavai az evangéliumban a
sátoros ünnep utolsó, nagy napján hangzanak el. Nem az ünneplés kezdetén, hanem
amikor már az emberek hazafelé készülnek. Mintha Jézus útravalót akarna adni.
Kinek is? A jeruzsálemi zarándokoknak, ott, a saját korában. A tanítványoknak a
későbbi időkre, amikor már nem lesz köztük. Az Egyháznak, vagyis nekünk, akik a
történelem útját járjuk az idők végezetéig.
Jézus nem osztogatja a
Szentlelket kéretlenül, hanem azt mondja, hogy aki szomjazik, jöjjön hozzám és
igyék. Nem kényszerít senkit, hogy tőle kérje a megvilágosítást, az erőt, a
kegyelmet, magát a Szentlelket élete problémáinak megoldásához. Hanem annak
adja meg ezt az ajándékot, aki ég a vágytól. Ugyanazt érezzük tehát a
János-evangélium sorainak mélyén, amit Jézus más és más formában,
példabeszédekben többször is tanított: hogy nem az egészségeseknek van
szükségük az orvosra, hanem a betegeknek. Hogy nem az önelégült farizeus kapja
meg a megigazulás ajándékát, hanem a bűnét beismerő vámos, aki könyörög Isten
irgalmáért. És ezért mondja Jézus, hogy nagyobb öröm van a mennyben egy megtérő
bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akik úgy érzik, hogy nincs szükségük
megtérésre. Gondoljuk hát át az életünket! Döbbenjünk rá, hogy szükségünk van
Isten irgalmára! Ha pedig elindultunk Krisztus követésének az útján, ha Isten
országának szolgálatába állítottuk az életünket, ha hivatásként elfogadtuk a
papságot, a szerzetességet, a családi életet, a rászoruló emberek szolgálatát,
vagy akár a kultúra és a tudomány előmozdítását az egész emberiség javára,
akkor fedezzük fel, hogy ehhez a saját erőnk nem elég! Kiáltsunk Istenhez és
kérjük a Szentlelket, hogy valósítsa meg rajtunk keresztül csodáit az emberek
boldogsága érdekében.
De nem elég szomjazni a
Szentlelket, hanem hinni is kell Krisztusban: „Aki hisz bennem, abban az élő
víz forrásai fakadnak” (Jn 7,38) – mondja Jézus. Ő maga hivatkozik ebben a
prófétai jövendölésre, hiszen így fogalmazza meg ígéretét: „Amint az Írás
mondja, az élő víz patakjai fakadnak belőle”. Ez az ígéret pedig Izaiás próféta
könyvében olvasható. A messiási kor és a fogságból való szabadulás képe egyesül
a prófétai vízióban: örömmel merítetek majd vizet az üdvösség forrásaiból (Iz
12,3). Tehát Jézusban kell felismernünk az Üdvözítőt, hozzá kell fordulnunk,
tőle kell kérnünk a Szentlélek ajándékát, általa kell könyörögnünk az Atyához.
Élő víznek nevezi Jézus a Szentlelket, mert a Szentlélek kegyelme mindig
működik, munkálkodik bennünk, ha egyszer lakást vesz a szívünkben. „Minden
forrásnál bővebben árad, és se meg nem szűnik, se meg nem állapodik, se el nem
apad” . Ha tehát néha úgy érezzük, hogy egyházunkon, közösségünkön a fáradtság
jelei mutatkoznak, hogy unalmasnak, nehéznek érezzük a hitben való kitartást,
akkor kérjük a Szentlelket, a bennünk lakó Szentlelket, akinek a keresztség óta
a templomai vagyunk, aki a bérmálásban eltörölhetetlen pecsétet hagyott a
lelkünkben, aki várja, hogy hozzá kiáltsunk. És akkor nem a puszta emberi
érzelmek szintjén, nem a közösségi hangulatok hullámzásában, hanem az ő
működésének problémákat megoldó és a körülményekben meg a szívünkben diszkréten
jelentkező hatalmával, vagy éppen szélvész módjára a nagy nyilvánosság előtt
elsöprően megmutatkozó erejével új életre kelt minket és megújítja körülöttünk
a világot. „Áraszd ki Lelkedet és minden éltre kel, és megújítod a föld színét”
– imádkozza az egyház a zsoltáros dicsőítése nyomán (vö. Zsolt 104,30).
Mindenható Isten a Szentlélek.
Kérjük őt bátran, kérjük ma is! Ha úgy érezzük, hogy nem találjuk a hangot a
szeretteinkkel, a családunk tagjaival, kérjük a Szentlelket!
Ha úgy érezzük, hogy elöregszik,
elfárad, érdektelenné válik körülöttünk a világ, kérjük a Szentlelket! És ő ad
fiatalságot és ő önt erőt a szívünkbe! Ha úgy érezzük, hogy anyanyelvünket már
egyre kevesebben beszélik, hogy gondolataink, szavaink haszontalanul porladnak
szét a tompaság és a feledés kozmikus ürességében, kérjük a Szentlelket! Ő ura
a jelennek, a múltnak és a jövőnek. Ha úgy érezzük, hogy a világ változása, a
környezet pusztulása és a népek hullámzása között nem találjuk a biztos pontot
és erőt vesz rajtunk a félelem, kérjük a Szentlelket! Mert Jézus a Szentlelket
adja nekünk, hogy menjünk el az egész világra és hirdessük az evangéliumot
minden népnek az idők végezetéig. Ehhez adja kiapadhatatlan erőforrásként a
Szentlelket. És ehhez adja eucharisztikus jelenlétét: testét és vérét, mely
számunkra az örök élet kenyere és az örök üdvösség kelyhe. Az Eucharisztiáról
pedig azt tanítja a II. vatikáni zsinat, hogy életünk és keresztény küldetésünk
csúcsa és forrása. Szentlélek és Eucharisztia: Isten jelenléte és működése
bennünk. Élet és szeretet forrása.
Hálát adunk a mai szentmisében a
Katolikus Karizmatikus Megújulás magyarországi működéséért. Köszönjük, hogy már
25. alkalommal találkozhatunk! Kérjük, hogy ez a megújulási mozgalom a
Szentlélek eszköze legyen egyházunk, népünk és a világ számára! Ámen.
Az eseményen Mohos Gábor, a
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára, a Karizmatikus Személyi Plébánia
plébánosa és Fábry Kornél, a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus
főszervezője vezettek szentségimádást. Evangelizációt Kunszabó Zoltán, a
Nemzeti Szolgáló Bizottság elnöke tartott, melynek végén – az állandó diakónus
felhívására – mintegy százan döntöttek úgy, hogy életükben először átadják
Istennek az életüket. Ennek jeleként a színpad előtt felemelt kereszt elé
vonultak, ahol a nap folyamán másokért is közbenjáró imát végző testvérek
köréjük álltak és imádkoztak értük. Magányos keresztény nincsen, ezért mindenki
keressen magának közösséget – mondta Kunszabó Zoltán.
Az eseményen nem maradhatott el a
dicsőítés: azzal kezdődött és azzal is zárult a találkozó.
A következő országos találkozót
2017. november 11-én fogják megrendezni, szintén Budapesten.
Fotó: Lambert Attila
Agonás Szonja
Forrás: Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése