Tanúságtételek családfa gyógyító imaalkalmakról

1. Ott volt előttem Jézus

Hallottam, hogy lesz egy ilyen gyógyító ima. Előtte nem sokkal kiújultak a műtét utáni derékfájdalmaim, ezért úgy gondoltam, elmegyek, veszteni valóm nincs. Talán titokban abban reménykedtem, hogy varázsütésre elmúlik a betegségem, és mehetek haza gyógyultan.

Amikor odaértem, a dicsőítő énekek alatt lecsendesedtem, lenyugodtam, sikerült megszabadulni az aktuális hétköznapi gondoktól, de amikor láttam, hogy milyen sokan várnak gyógyulásra, megijedtem, hogy nem biztos, hogy sorra kerülök. Azért beálltam a sorba, és vártam. Közben folyt tovább az ének, és én is énekeltem. Sokat kellett várni, ezért volt időm elgondolkodni, és jól kinevettem magam, hogy milyen buta, önző voltam, hogy azt hittem, hogy idejövök Isten elé, mint egy háziorvoshoz, Ő felírja a gyógyszert, beveszem, és meggyógyulok. Mire elfogyott a sor, arra jutottam, hogy elhagytam a saját elképzelésemet, és azt mondtam, hogy nyitott vagyok arra, amit Jézus szeretne nekem adni. És nem csak ezt gondoltam, hanem őszintén így is éreztem.

Ahhoz a párhoz kerültem, akik az oltár mellett voltak közvetlenül. Én voltam az utolsó, akiért aznap imádkoztak. Alighogy befejezték, megszólaltak a csengők, és ott állt Laci atya az oltárnál, a Szentséget magasba emelve. Ez volt az első kép, amit láttam, mert amíg imádkoztak értem, be volt hunyva a szemem, és észre se vettem, hogy valaki odajött. Ott volt előttem Jézus. Olyan erővel hatott rám, hogy földbe gyökerezett a lábam, jobban mondva a térdem, mert térdre hulltam, és békesség és szeretet öntött el. Aztán visszaültem a helyemre, és csak békességet, szeretetet, hálát éreztem és annak a bizonyosságát, hogy Isten meggyógyított. Azt még nem tudtam pontosan, hogy miből is gyógyított meg, de biztos voltam benne, hogy meggyógyított, sőt megszabadított. Azt is éreztem, hogy el kell mondanom másoknak is, hogy milyen gyógyító és felszabadító hatalma van Istennek, ha az ember hozzá fordul.

Egyébként azóta nem fáj a derekam se, bár úgy vagyok vele, hogy nem is ez a legfontosabb, hanem a lelki egészség, amit kaptam Istentől.

Miklós

2. Megígérte a gyógyulást

Jó pár hónapig lelki sötétségben voltam, ami valószínűleg abból adódott, hogy nem jól végeztem a szentgyónásomat. Sokat aggodalmaskodtam és vádoltam magam. Eléggé én-központú voltam.Ugyanakkor felléptek nálam súlyos dolgokra való késztetések, amik ellen harcoltam, de felmerült bennem, hogy mi van, ha ez a sok gonoszság belőlem jön, vagy ha valamelyest elfogadtam. Tehát a bűneim miatti aggodalmaskodás kibővült a vélhetően kísértések miatti aggodalmaskodással is. Május 8-án a gyógyító imaalkalmon közbenjáró imát kértem, az Úr megígérte a gyógyulást. Ekkor reményt kaptam, mert tudtam, hogy Ő megtartja a szavát. Lelki állapotom nem sokat változott az ima után, egy idő után megkeményedett a szívem. Embereket, szentmiséket kerültem. Pár hónap kihagyás után rávettem magam a gyónásra, ami sokat segített.

Rá nem sokkal később jött Laci atya lelkigyakorlata, ahol dicsőítések közben az Úr kijelentéseket adott. Egy gyermekén keresztül azt üzente, hogy van itt valaki, aki kislány korában lelki sebeket kapott, őt szeretné gyógyítani az Úr. És még azt üzeni, hogy a múlt eseményeinek is Ura.

Gyermek illetve serdülő koromban tényleg sok sebet kaptam illetve szereztem magamnak. Az Úr szépen, fokozatosan gyógyította be a sebeimet. Mostanában gyermek- ill. iskolás koromból jó néhány nosztalgikus dolog előkerült, és megfogalmazódott bennem, hogy de jó lenne visszamenni az időben. Gyógyításával megtapasztaltam nagy irgalmát, hogy lehajol a bűnös emberhez is és átöleli szeretetével, ami végtelen. Dicsőség Neki mindenért!

N. Tímea

3. Konkrét válasz az Úrtól

A nagyon apró részletek összeadódnak, és aktualizálódik az ige az életedben, ahogy Laci atya mondta aznap az evangéliumi részlettel kapcsolatban. Ezt éltem meg, amit már nagyon sokszor átélhettem az Úr kegyelméből, de ezt most meg szeretném osztani Veletek.

Az Érints meg engem! imaalkalmon háttér imaszolgálatot végeztem. Nagy szükség van rá, ezt nagyon éreztem, az ima tényleg a védelmet is jelenti, mert támadás van bőven. A háttérima alatt próbáltam nem a saját magam élethelyzete felé fordulni, hanem a közbenjárására koncentráltam. Végig azt éreztem, hogy álljak a sorba, és kérjek választ a kérdéseimre én is, még ha most nem is ezt szeretném. A másik oldal azonban mindent elkövetett, hogy ezt ne tegyem meg. Amikor végül mégis beálltam a sorba, eszembe jutott az, amit a dicsőítés alatt hallottam egy testvér szájából: úgy érezte, valakinek a combja, lába beteg, és az Úr azt üzeni neki, hogy Ő képes meggyógyítani. Amíg álltam ott, megláttam egy asszonyt, akinek nem régen volt csípőprotézis-műtétje, az jutott az eszembe, milyen jó neki, hogy ennyire konkrét jelet kapott, mert szerintem neki szólt. Azt is éreztem folyamatosan, hogy kihez fogok kerülni, de nem tudtam semmire sem figyelni normálisan, mert már nagyon kevés idő maradt. Egy gyors imára mégis belefértem.

Nagyon konkrét élethelyzetben konkrét döntésben kértem az Urat, a közbenjáróknak azt mondtam, azért imázzanak, hogy lássam meg, értsem meg az Úr akaratát, igaz, hogy nekem kell döntenem, de az Ő akarata szerint szeretnék. Őszintén szólva, szégyenkeztem az Úr előtt, mert nagyon konkrét jelet szerettem volna kérni (azt, hogy egyértelműen megértsem, és ne kombináljam agyon), de annyira kicsinyes kérésnek tartottam, hogy ilyeneket kérek. Nem tudom, konkrétan, hogy és mit imáztak értem. Az egyik testvér egy mondata hasított belém, ami segített abban, hogy újra érzékeljem a külvilágot, ekkor kezdte mondani a másik imádkozó azt a képet, amit kapott. Éreztem a hangján, hogy egy kicsit érthetetlennek tartja a képet, de próbálta leírni. Abban a pillanatban az Úr előtt megsemmisültem, és Ő felemelt. Amíg azt gondoltam, hogy nem kérhetek kicsinységeket, és miért „élek vissza a türelmével”, addig Ő a nagyon pitiánernek tűnő kérésemre, konkrét, egyértelmű választ adott. Csak azt kérdeztem a testvérektől aztán, létezik-e ilyen, hogy ilyen hamar, ilyen konkrétan válaszol, mire egyikőjük azt mondta: "mert ennyire szeret".

Igen, ahogy Laci atya mondta, úgy szeret bennünket, hogy „minden idegszálával ránk figyel”, és ha úgy látja, a lelkünknek éppen az kell, hogy a legkisebb, a világ megváltásához képest kicsinyes kéréseinkre azonnali, konkrét választ adjon, megteszi. Minden azon múlik, képes vagyok-e befogadni és elfogadni, hogy tényleg „minden idegszálával rám figyel”, úgy, ahogy nem vagyok soha képes figyelni másra, mert emberkorlátaim végesek. És akkor tényleg azt érzem, amilyen igét kaptam: „Az igaz reménye örömbe torkollik.”, és amit mondott Laci atya, hogy az Úr az Ő igéjét kifejti az adott élethelyzetünkben. Ez tényleg a csoda, és így valóban átélhetjük „az ugye lángolt a szívünk” csodáját.

A közbenjárással kapcsolatban ezen a napon arra is tanított az Úr, hogy bármennyire is legyen képtelen, tűnjön furcsának mindaz, amit kapok, látok, érzek a szívemben a közbenjárás alatt, mondjam ki, mert az eszköz nem mérlegel, hanem továbbít. Mindenkit bátorítok arra, hogy legyen eszköz valóban, a háttér ima pedig távol tart minden gonosz szándékot. Mert az a legnagyobb kísértése a Gonosznak, hogy megpróbálja elhitetni velünk, nem biztos, hogy jó eszközök vagyunk. Az Úr eszköze nyitott szívvel pedig csakis jó lehet.

Szilvia

4. Szabadulás a büntető Istenképtől

Már egy hete imában hordoztam a Családfa- gyógyító alkalmat. De mi egy hét ahhoz képest, hogy saját életemben felkutassam őseimet. Évszázadok. Mire eljött a nap, megöregedtem és meggörnyedtem az elfelejtett, könnyek és szabadulás nélkül maradt bűnök alatt. A "Ki is vagyok én valójában" kérdés súlyt kapott, Isteni nehezéket. Nagy út visszanézni, de még nagyobb bátorság egy kis lépést megtenni a templomig. Délután elmentem mise előtt a dicsőítésre.

Szorongó, görcsös ember vagyok, hova máshova menekülhetnék? Támaszra vágytam, a templom illatára, a falak biztonságára, az Isteni jelenlétre. Súlyos láncokat húztam végig a padban, a végük már kopott volt, rozsdás, de mindegyik mérge elevenen hatott. Bőrömön, kezemen, arcomon, lelkemen hordozom őseim képét, számot kellett hát adnom magamban a negatív lelki- és szellemi örökségeimmel. Ének közben Isten hatalmas szeretete rámutatott arra a kiindulási pontomra, ami összeroppantani látszott engem: "Előtted azonban semmi sem marad büntetlen, mert megtorlod az apák gonoszságát gyermekeiken, unokáikon, harmadik és negyedik nemzedékükön!" (Kiv. 34,7) - ez a büntető Istenkép és negatív énkép élt bennem rokonaim életén át bennem. Mindezek következtében sokszor feleslegesen hordozott bűntudat- és elégedetlenségérzés bélyegét sütötte rám. Szüleim, nagyszüleim istenképére irányulva Isten leleplezte a generációkon keresztül továbbadódott büntető, megbetegítő istenképet. Ez volt ott konkrétan az a csodálatos megtapasztalás, aminek fényében ezt írom: a kegyelem nem az ember fáradozásához társul (természetesen szükséges a fáradozás), hanem képessé teszi az embert az üdvösség felé vezető első lépésre, és ez minden további lépés feltétele, sőt a kegyelem maga az üdvösség. Megmutatta számomra, hogy ne csupán önmagam elítélése, az önmegvetés legyen jelen a bűnbánattartásban, a rokonok megbánatlan bűneinek sokaságában, hanem Isten jóságának fényében lássam magam reálisan, mégis elfogadottan. Valaki egy képet látott imában, és szíven talált. A láncait hordozó ember, aki így érkezett a templomba. Erre kaptam választ az ige folytatásában: "Ha kegyelmet találtam színed előtt, Uram, kérlek, járj velünk! Bár keménynyakú ez a nép, bocsásd meg gonoszságainkat és bűneinket, és fogadj tulajdonoddá minket!" (Kiv. 34,9)

Megkönnyebbülés volt hallani az imákban a bűnök, félelmek, vétkek sorát, amiket Isten a megigazulásnál elenged, és amit valóban meg is szüntet elszakító hatalmánál fogva.

A papírra vetett lelki sebeket Isten elé vihettem, s cserébe egy igét kaptam, reményt: "Napnyugta után hozzátartozóik elvitték hozzá a különféle bajokban szenvedő betegeket. egyenként rájuk tette kezét, s meggyógyította őket." (Lk 4, 40). Mise végén az Ámen százak szájából szólt. Istenem, köszönöm, hogy nem vagyok egyedül.

E.

5. Jézus állt velem szemben

Mikor beléptem a templomba, már akkor éreztem valamit, ami más volt, mint eddig.

A kezem általában hideg, most szinte egész idő alatt meleg volt. Így utólag belegondolva, nagyon nagy szeretet volt jelen, nagy szeretetet lehetett érezni.

Mikor sorban álltunk, ahogy álltam, egyszer csak elkezdett bizseregni a kezem (tenyerem).

Ott és akkor nem tudtam mire vélni a dolgot, de itthon rájöttem, hogy Jézus állt velem szemben. Ezután napokig, ha becsuktam a szemem, mindig Őt láttam. Így aludtam el és így keltem fel. Azóta nagy szeretetet és örömöt érzek Jézus iránt. Nagyon mélyen hatott ez rám, főleg mert eddig ezt nem tudtam átérezni, és most ez nagyon jó. Eddig, ha imádkoztam, mindig az Atyához vagy Máriához.

Mindezt csak elmélyítette a Szentlélek szeminárium.

A családfa-gyógyítás után megszűntek az alapvető félelmeim, amik előtte a napjaimat uralták.

Köszönöm mindezt, Jézus!

Andi

6. Szétszakítja a láncokat az Úr

A már több hete meghirdetett családfa-gyógyító alkalomra sokan készültünk a megadott szempontok szerint. Nagy várakozással tekintettünk erre a délutánra. Beléptem a templomba, viszonylag kevesen voltak, aztán csak jöttek-jöttek a kiengesztelődni vágyók, a bűneiket, megkötözöttségeiket az Úrnak átadni akarók. A templom megtelt, félhomály volt, csak az Úr ragyogott az Oltáriszentségben és várta, hogy megtört szíveinket gyógyítani tudja. Hosszan dicsőítettünk. Egyszer föltekintettem, s a szent Istvánt ábrázoló ablak mellett egy oszlop-darab árnyképe volt látható, melyen két láncszem helyezkedett el… Dicsőítés közben az egyik imádkozó társunk lelki szemei előtt egy kép jelent meg, s mondta: „valaki nehéz súlyt vonszol magával, az Úr megszabadítja…”. Ez a két kép összefonódott előttem.

A bűneink láncától, súlyától, megkötözöttségtől akar megszabadítani az Úr és átvágni az összekapcsolódó fonalukat.

Imáinkban átadtuk az Úrnak minden testi-lelki gondjainkat, bűneinket, őseink-rokonaink életén keresztül, bízva az Ő gyógyító kegyelmében.

A gyógyító szentmise kezdetekor a templom fények felerősödtek, az általam többször figyelt láncszemek elhalványodtak, az atya imái alatt eltűntek.

Még soha nem érintett meg ennyire a szentmisében a meg nem születettekért szóló ima. Az ő ártatlan, földi életük milyen rövid volt és méltatlanul végződött. Ha megszülettek volna, most keblünkre ölelhetnénk őket s mennyi fényt és örömet adhatnának nekünk.

Hálásan köszönjük az isteni kegyelem által adott gyógyító alkalmat! Isten áldását kérjük mindazoknak, akik hű szolgaként fáradoztak az Úr gyógyító kegyelméért.

Magdi

Forrás: Szent Imre Plébánia, Kaposvár