Ezt az interjút a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás hírlevelének szerkesztősége készítette velem.
Elsőként gyermekkorodról, hitéleted kezdeteiről mondj pár szót! Szüleid, családod hogyan alakították hivatásodat?
Gyerekkoromban eleven, rossz kölök voltam. Egyik évben három osztályfőnöki figyelmeztetést vittem haza. Sokat verekedtem. Ennek ellenére jó tanuló voltam. Szerettem a kihívásokat, mindig mindenben első akartam lenni. Tízéves koromtól húszéves koromig az volt minden vágyam, hogy én legyek a világ legnagyobb focistája. Reggel-este így imádkoztam: „Istenem, add, hogy nagy focista legyek.” Tehát húszéves koromig eszembe se jutott, hogy pap legyek. Ez nem azt jelenti, hogy tékozló fiúként távol jártam volna Istentől, hiszen gimnazistaként is rendszeres templombajáró voltam, tele filozófikus gondolatokkal, komoly imádságos időszakokkal. Bátyámmal együtt kerestük az igazságot, sokat köszönhetek a vele való beszélgetéseknek, amelyek, hála Istennek, mind a mai napig elkísérnek.
Mikor és milyen hatásra ébredt benned a vágy, hogy pap legyél?
Az igazi fordulatot a szegedi, magyar szakos egyetemi éveim alatt éltem át, amikor belecsöppentem a katolikus Egyetemi Lelkészség közösségébe. Mélyen hívő, igaz barátokra leltem ott. Kiemelem közülük név szerint Móré Danit, aki hihetetlen erős tanúságtételével rávezetett a szentségimádás felfedezésére. Rendkívüli éhséggel vetettem bele magam a tudatos istenkeresésbe. Sok-sok mély imaélmény hatására radikálisan átadtam az életemet Jézusnak. A legfontosabb az a tapasztalat volt, amit szinte teljesen váratlanul éltem át 2002. augusztus 7-én, Pécsen, egy imaesten. A Szentlélek keresztségben részesültem egy szentségimádáson, dicsőítésen, amit Hegyháti Tibor atya és Flach Ferenc vezettek. Én csak néztem az Oltáriszentséget… Itt gyökerezik minden, ami teljesen meghatározza ma is az életemet… Egyszer csak térdre estem a padban, leszállt rám a Szentlélek, betöltött jelenlétével, alig lehet szavakba önteni… Majd ezután fél évvel egy szilveszteri lelkigyakorlaton, az Országos Megtérési Imanapokon, Orfűn kaptam a papságra hívó szót egy közbenjáró ima alkalmával Kuti Szilárd barátom által. Ezt az Úr később sok szép jellel tovább erősítette bennem. Tehát a karizmatikus lelkiség és a papi hivatásom teljesen egyszerre indult el bennem.
Milyen volt az út a meghívástól a felszentelésig?
Nehéz, nagyon nehéz. A pécsi papnevelő intézet volt az első, amit a rendszerváltás után a magyar katolikus Egyház saját döntésével zárt be, nem pedig állami nyomásra, mint a kommunizmus kezdetén. Ez nagyon tanulságos… Én még éppen a végére értem a tanulmányaimnak, de az alsóbb évfolyamok már más szemináriumokban folytatták. A papi hivatások létszámának csökkenése miatt ez érthető döntés volt, de szomorú volt látni, hogy évről évre hogyan fogytunk el. A hitemet persze igyekeztem növelni, hogy van értelme kitartani, de sajnos, az emberek iránti szeretetem sokkal nehezebben bújt ki belőlem kispapi éveim alatt. Sokszor a kritizálás bűnébe estünk, mi kispapok, amit biztos, hogy le kell vetnie mindenkinek, aki üdvözülni akar. De azért nyilván nemcsak erről szólt ez az út, hanem arról is, hogy nagyon megszerettem a teológiát, szinte szerelmese lettem az Igazságnak.
Mi ragadott meg a Katolikus Karizmatikus Megújulás lelkiségében? Milyen küldetést látsz a Megújulásban?
A Szentlélek olyan tűzzel töltött be engem, ami nem aludt ki a Szentlélek-keresztségem óta, és azóta is egyre csak növekszik, hála Istennek. Egyszer a teológián, Dr. Kajtár Edvárd atya azt mondta a spiritualitás előadása közben: „Péter, magának megvan a kérdezés karizmája!”A jó kérdés jó választ szülhet. Aki mer kérdezni, az megváltoztatja a világot. Az interneten is aktívan evangelizálok például a „Péter atya kérdez” blogommal, de van weboldalam is: csepeticsapata.hu címen. Az első magyar katolikus televízió, a Bónum csapatával készítjük az Evangélium ábécéje videósorozatomat. Nézzétek és ajánljátok mindenkinek! Nem akarok egyszemélyes hadsereg lenni, ezért kisebb csapatokat igyekszek felépíteni, vagy már mások szolgálataiban alkalmanként részt veszek, amelyekben hiszem, hogy én is Jézus sok testvére között az egyik lehetek.
Meglátásom szerint a Karizmatikus Megújulás küldetése egészen pontosan az, amit a Szentlélek adott neki Ferenc pápa legutóbbi üzenete által: „Azt várom mindannyiótoktól, hogy mindenkivel az Egyházban, osszátok meg a Szentlélekben való keresztség kegyelmét. Azt várom tőletek, hogy evangelizáljatok Isten Igéjével, és hirdessétek, hogy Jézus él, és minden embert szeret.” (Róma, Olimpiai Stadion, Karizmatikus találkozó, 2014. június 1.)
Hogy érzed, mit keresve érdemes a karizmatikus lelkiséghez fordulni, mivel gazdagít, mi a lényege, hová mutat, mire nevel, és mire tesz alkalmassá?
Bölcs emberek mindig azt hangsúlyozzák, hogy a karizmatikus lelkiség nem is egy lelkiség, hanem a Szentlélek ajándéka mindenki számára. Jézus mindenkit mennyei tűzgolyóval akar megdobálni. Remélem, jól céloz az én kezemmel is! Szerintem azok forduljanak a karizmatikus lelkiséghez, akik egyszerűen többre vágynak, akik „intenzíven akarnak katolikusok lenni” Damian Stayne szavai szerint. Szenvedélyes tűzzel gazdagít a Szentlélek keresztség tapasztalata, és a Szentháromság örvénylő szeretetébe sodor, amiből nincs menekülés! Ez a tűz tesz alkalmassá arra, hogy Jézus feltámadásának élő tanúi legyünk.
Szólj pár szót jelenlegi életedről, és terveidről!
A pécsi egyházmegye papja vagyok. Nagyon szép ritmusban telik az életem. Hittanórák, bibliaórák, szentségimádások, imaestek, sportolás, és rengeteg, fontos, apró, emberi találkozás, Jézussal töltött minőségi idő. Gyertek el, és meglátjátok! Maximális teljesítményt akarok kihozni magamból és azokból, akikkel találkozok. Persze, a maximális teljesítmény nem azt jelenti ma már nekem, hogy én száz gólt rúgok, szó szerint vagy képletes értelemben. Inkább azt, hogy álompasszokat akarok adni a többieknek. Remélem, sikerül. Ki kéri a lasztit?
Folytatom az evangelizációt azáltal is, hogy stoppolok, és aki felvesz, azzal igyekszek úgy beszélgetni, magamban imádkozva őérte, együtt kilyukadjunk Istenhez. Legfontosabb célom az, hogy mindenki befogadja a Szentlelket, akivel valaha találkozok. A magam számára pedig az, hogy előbb tanítvány, majd apostol legyek a Szent András Evangelizációs Iskola alaptanítása szerint, hogy a Szentlélek bárhol, bármikor, bármit megtehessen általam, akár még halottfeltámasztásokat is, vagy éppen csak annyit, hogy közbevágás nélkül, szeretettel végighallgassam a másikat, mint Jézus engem a szentségimádáson.
De azért két nagyon fontos konkrétum is a terveimből. Szeretnék belépni a Pierre Goursat alapította Emmanuel közösségbe, és nagyon vágyok arra is, hogy az augsburgi mintára induló, de magyarországi, 24 órás dicsőítést folytató Imádás Háza tagja lehessek sok-sok testvéremmel együtt!
Megosztanál valamit velünk arról, mit cselekedett Isten a te életedben?
Egyszer a vásárosdombói iskolaudvaron több kis cigánykölök odajött hozzám, ezt mondva: „Péter atya! Emlékszünk ám arra, amit a hittanórán tanultunk: Jézus meghalt értünk, mert szeret minket!” Egy másik frissebb élmény, amikor Pécsen a pálos templomban egy idős néni sírva jött oda hozzám egy szentmise után, amelyen a szentáldozás utáni csöndben Jézus nevének erejével parancsoltam a betegségeknek, hogy távozzanak az emberek testéből. Mutatta a meggyógyult, kinyújtott kezét, ami a mise előtt még béna volt, mert az ujjai össze voltak gémberedve! Dicsőség az Úrnak!
Mi az, amire ma, itt Magyarországon fontosnak tartod felhívni a figyelmünket?
A radikális hitre! Persze, ehhez a naivitás sok-sok szintjén kell átvergődnünk. Isten egyszerű és csodálatosan szép. Ezért vágyakozom rá, hogy Őt dicsérjem. Teljes szívből imádjuk az irgalmas Istent, a többire majd ezáltal, úgyis meg tud már tanítani minket a Szentlélek! Amikor stoppolok, bizalmat szavazok annak is, aki felvesz, annak is, aki nem vesz fel. Mindenki felé kinyújtom a kezemet papi életigémhez hűen: „Nyújtsd ki a kezedet!” (Mk 3,5)
Forrás: Facebook - Cseh Péter Mihály atya oldala
Képek: Facebook, Pécsi Egyházmegye
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése