2012. január 19., csütörtök

AVE (Szeretet, szerelem és igazság) hétvége


Az Emmánuel Közösség házaspárok számára rendezett összejövetele, a francia "AMOUR et VÉRITÉ" (AVE) mintájára. Célja a házaspárok és a család emberi és lelki fejlődésének támogatása.A tematika az Egyház tanítására és a modern élet problémáival küzdő családok tapasztalataira támaszkodik. A rendezvény része a Katolikus Egyház családpasztorációs munkájának. A három hétvégén, melyek között 3-4 hét telik el, a résztvevők tanításokat hallhatnak, a hallottakat kisebb csoportokban illetve kettesben megbeszélhetik, megoszthatják egymással tapasztalataikat, és minden alkalommal szentmisén is részt vehetnek. A hétvégéken a gyermekeket is várjuk, nekik külön programot szervezünk.
Ha szeretnétek hallani arról,
·         mi Isten terve a házassággal,
·         hogyan lehetünk boldogok és szentek a házasság által,
·         hogyan neveljünk boldog gyerekeket,
·         ha szívesen beszélgetnétek más házaspárokkal,
·         ha jól esne egy kicsit kettesben lenni,
GYERTEK EL!

"Életünk legszebb pillanata: az Úr szerelmet teremtő halk szava"
"Családfőnek lenni nagy feladat és még nagyobb hitbeli felelősség"
"Ha meg akarod érteni gyermekeidet ne feledd, hogy fiatalkorodban te is megérthetetlen voltál."
Időpontok: 
I. 2012. január 28-29.
II. 2012. február 25-26.
III. 2012.március 17-18.
Helyszín: Székesfehérvár, Vasútvidéki Prohászka Plébánia, Kaszap István u.1.
A programot szombatonként 14 – 19 óra között (gyülekezés 13.30-tól), vasárnaponként 10 – 17 óra között tartjuk.
Jelentkezés és felvilágosítás:
Keller Szandra, 20/4811-024, Email: viragszandra@freemail.hu


Jelentkezési határidő: 2012. jan. 22!

Letölthető dokumentumok: jelentkezési lap, szórólap, plakát
Szeretettel várunk!

Emmánuel közösség - www.emmanuel.hu



Témák:
1. hétvége:
  • A házasság Isten teremtő tervében ("Újuljatok meg szüntelen..." Szt. Pál)
  • Isten szereti házasságotokat, Ő az, aki mélyíti és erősíti egymás iránti szereteteteket és hűségeteket.
  • A házasság szentsége - Kegyelem a mindennapokra
  • A Lélek ajándékai
2. hétvége:
  • Szerelmünk egyik alapja: másságunk elfogadása
  • Nehézségeink feltárása: imádságban, beszélgetésben, szeretetben
  • Megértés, elfogadás, kiengesztelődés
3. hétvége:
  • Szülő és gyermek kapcsolata
  • Hogyan segítsük gyermekeinket, hogy önálló és felelős tagjai legyenek társadalmunknak
  • Hogyan hozzuk összhangba a családi élet bensőségességét a világra való nyitottsággal
A három hétvége együtt teljes. A programban rövid tanítások szerepelnek a házassággal kapcsolatos kérdésekről, van idő az egymással való beszélgetésre és imádságra is. Gyónási lehetőség és szentmise minden alkalommal van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése