Alig
negyven éves a Franciaországban létrejött Nyolc Boldogság
Közösség, de már minden kontinensen megtalálható.
Hazánkban is egyre többen ismerik. Mikovics Krisztina nővért, a homokkomáromi
közösségi centrum koordinátorát kérdezzük a közösség történetéről, lelkiségéről
és feladatairól.
Hogyan és mikor alakult meg a közösség?
Ha azt mondom, hogy közösségünket egy pizzériában alapították, valószínűleg többen hitetlenül csóválják a fejüket. Pedig ez az igazság! Alapítónk – Efraim testvér – erről így ír a Kései esők című könyvében: „Jo születésnapja alkalmából mind a négyen összejöttünk a város egyik pizzériájában. Senki sem emlékszik, hogy ki ejtette ki ezeket a további életünkre nézve sorsdöntő szavakat: »Mi lenne, ha közösségben élnénk?«” Ez 1973. május 25-én, Franciaországban történt. A négy jelenlévő: Efraim és felesége Josette Croissant, Jean- Marc és felesége Mireille Hammel. Az alapító házaspárok megtapasztalták saját életükben az élő és cselekvő Krisztust, és arra éreztek indíttatást, hogy közösségben élve tegyenek tanúságot az isteni szeretetről. Számukra a „közösség nem emberi terv vagy vágy gyümölcse; máshonnan, messzebbről jövő bizonyosság volt és maradt.” (Efraim) Hamarosan más házaspárok és egyedülállók is csatlakoztak hozzájuk. Idővel néhányan az Isten Országáért vállalt szüzességre éreztek hívást, és a szegénység, tisztaság és engedelmesség evangéliumi tanácsai szerint magánfogadalmat tettek. Szintúgy akadtak olyan testvérek, akik a papi hivatást választották. Az első Franciaországon kívüli házaink Afrikában és Izraelben jöttek létre; ma már minden kontinensen jelen vagyunk, kb. 700 fővel.
Ha azt mondom, hogy közösségünket egy pizzériában alapították, valószínűleg többen hitetlenül csóválják a fejüket. Pedig ez az igazság! Alapítónk – Efraim testvér – erről így ír a Kései esők című könyvében: „Jo születésnapja alkalmából mind a négyen összejöttünk a város egyik pizzériájában. Senki sem emlékszik, hogy ki ejtette ki ezeket a további életünkre nézve sorsdöntő szavakat: »Mi lenne, ha közösségben élnénk?«” Ez 1973. május 25-én, Franciaországban történt. A négy jelenlévő: Efraim és felesége Josette Croissant, Jean- Marc és felesége Mireille Hammel. Az alapító házaspárok megtapasztalták saját életükben az élő és cselekvő Krisztust, és arra éreztek indíttatást, hogy közösségben élve tegyenek tanúságot az isteni szeretetről. Számukra a „közösség nem emberi terv vagy vágy gyümölcse; máshonnan, messzebbről jövő bizonyosság volt és maradt.” (Efraim) Hamarosan más házaspárok és egyedülállók is csatlakoztak hozzájuk. Idővel néhányan az Isten Országáért vállalt szüzességre éreztek hívást, és a szegénység, tisztaság és engedelmesség evangéliumi tanácsai szerint magánfogadalmat tettek. Szintúgy akadtak olyan testvérek, akik a papi hivatást választották. Az első Franciaországon kívüli házaink Afrikában és Izraelben jöttek létre; ma már minden kontinensen jelen vagyunk, kb. 700 fővel.
Magyarországon hány főt számlál a közösség, hol vagytok megtalálhatók?
Jelenleg Magyarországon tizenheten vagyunk (1 szerzetespap, 9 szerzetesnővér, 7 jelölt) és két helyen élünk, szolgálunk: Budapesten (Örökimádás Lelkészség) és Homokkomáromban. Ugyanakkor, ha közösségünket mint Lelki Családot tekintjük, ennél sokkal többen vagyunk: több házaspár és fiatal tartozik hozzánk, különböző kapcsolódási formákban.
Mit értesz ez alatt: lelki család?
A Nyolc Boldogság Közösség, mint Krisztushívők Hivatalos Társulása, jogi személyiséggel rendelkezik Toulouse érsekének jóváhagyása alapján, azzal a céllal, hogy a Megszentelt Élet Új Lelki Családjává váljon a 605. kánonnak megfelelően. Az 1983-as egyházi törvénykönyv lehetővé teszi a megszentelt élet új formáinak létrehozását. Ezek olyan lelki családok, amelyeket két-három ág alkot: egy szerzetesnői ág, egy szerzetes- papi ág, és a családok, egyedülállók részére egy laikus ág. Ezt láthatja a látogató akkor, ha közösségünk valamelyik házába érkezik. Több ilyen lelki család létezik már szerte a világon. Magyarországon rajtunk kívül két közösség működik még, a Verbum Dei és a Das Werk. Ez az egyházjogi struktúra lehetővé teszi, hogy szerzetesek és világiak közös missziókat, apostolkodásokat végezhessenek. Szorosabb kapcsolatok kiépítésére ad lehetőséget, mint a sokak által ismert harmadrendi kapcsolódási forma. A II. Vatikáni Zsinat új távlatot nyitott a világiak és szerzetesek együttműködése terén. A megszentelt élet új formája – vagyis a lelki család – ennek egy megvalósulási formája.
Minden új közösség
azt gondolja magáról, hogy úgy él és olyan módon cselekszik, ami még nem
fordult elő a világ- és az egyháztörténelemben. Hamar kiderül, hogy ez nem
egészen így van. Ugyanakkor a Szentlélek mindig a kor kihívásaira válaszolni
tudó szenteket és közösségeket formál.
Azon túl, hogy modern közösségi formában
éltek, milyen egyéb sajátossága van a közösségnek?
Minden új közösség azt gondolja magáról, hogy úgy él és olyan módon cselekszik, ami még nem fordult elő a világ- és az egyháztörténelemben. Hamar kiderül, hogy ez nem egészen így van. Ugyanakkor a Szentlélek mindig a kor kihívásaira válaszolni tudó szenteket és közösségeket formál. Ilyenek voltak a maguk idejében pl. a ferencesek vagy a jezsuiták, a 20. században a Szociális Testvérek Társasága. Nem tudom, eredetiségnek számít-e, de nekünk pl. nincs meghatározott apostoli feladatunk, mint pl. a tanító rendeknek. Ha szükséges, kórházat vezetünk, vagy árvaházat (pl. Afrikában); ha az egyházmegyének rádióra van szüksége, akkor abban kötelezzük el magunkat (pl. Franciaországban); ha vannak közöttünk művészek, akkor ők a festészeten, szobrászaton, építészeten keresztül hirdetik Krisztust; ha a fiatalok a nyarat a strandon töltik, akkor oda visszük nekik az evangéliumot. Foglalkozunk fiatalokkal és idősekkel, egyedülállókkal és házaspárokkal; vannak házaink, ahol a csendes ima és a kétkezi munka a hangsúlyos, és vannak lelkigyakorlatos házaink, ahol évente több száz ember is megfordul.
Karizmatikusság és hagyománytisztelet – megfér a kettő egymás mellett?
Miért ne férne meg? Ez jellemzi az egész Egyházat. Ha bármelyik is hiányzik egy közösség életéből, akkor – véleményem szerint – nem vár rá hosszú és gyümölcsöző élet. Azonban pontosítanám, hogy mit értek „karizmatikusság” alatt: a Szentlélekre nyitottan élni és cselekedni, és minden képességünket, tehetségünket Isten dicsőségére használni. Engedni, hogy Isten Lelke átjárjon, meglepjen bennünket és rajtunk keresztül az embereket. Több állandó imaszándékunk is van: csütörtökön például azért imádkozunk, hogy Isten erősítse meg jelekkel és csodákkal az evangélium hirdetését szerte a világon. A puszta emberi erő és okosság nem elegendő (de elengedhetetlen). A hagyomány pedig számunkra olyan kincs, amit az Egyház ad nekünk, és amiből meríthetünk. Nem nekünk kell mindent újonnan kitalálnunk.
A szerzetesközösségeknek van egy küldetése, és törekednek annak a gyakorlatban való megvalósítására. A ti hivatásotok mire szól?
Mint minden közösség, mi is próbáljuk megfogalmazni, hogy mi az alapító karizmánk: a Szentlélek megtapasztalása (személyes „pünkösdi tapasztalat”), a vágy Isten országának beteljesedése után. Mindez megmutatkozik az életállapotok kommuniójában és a változatos apostoli szolgálatokban. Az apostoli szolgálatokról fentebb már beszéltem. Ami még fontos számunkra, azt öt imaszándékban fogalmaztuk meg. Ezek: Isten Országának eljövetele; a keresztények egysége; hivatások az Egyházban (nemcsak papi és szerzetesi hivatásokért imádkozunk, hanem szent családokért is); jelek és csodák az evangélium hirdetésében; illetve, hogy a zsidó nép „növekedjék a szövetségéhez való szeretetben és hűségben”. Ezekért nem csak imádkozunk, hanem – különböző formákban – megjelennek a hétköznapi életünkben is, pl. közösségi házainkban sok ikon található.
Közösségetek tagjai tudomásom szerint legtöbben húszas, harmincas éveikben járnak. Miben más a mindennapi életetek, mint más fiataloknak, és miért választottátok ezt az életformát?
Már negyvenesek is vannak köztünk! Külföldön pedig még ennél idősebb közösségi taggal is találkozhatunk (hiszen van, aki a 70-es évek óta hűségesen szolgálja Istent!). Meghatározott napirend szerint élünk, amiben helye van a közös és egyéni imádságnak (kb. 3 óra naponta), az egyszerű házi munkáknak és az apostoli feladatoknak. Sőt, ezek mellett többen még tanulunk is! A Közösségben élő szerzetesek hármas fogadalmat tesznek (szegénység, engedelmesség és tisztaság). A fogadalmak pedig nem csupán elvek. Elengedhetetlen, hogy „megtestesüljenek” a hétköznapi életben is; pl. engedélyt kérünk az elöljárótól, ha moziba szeretnénk menni. Bár, teszem hozzá, ez nem olyan gyakori. A testvéri élet is nagyon hangsúlyos. Az imádságok mellett például a közös étkezés, sőt még a közös mosogatás is nagyon fontos. (Ez utóbbi kifejezetten közösségépítő.) Hogy miért választottuk ezt az életformát? Erre általánosságban nem tudok válaszolni. Mindenkinek megvan a személyes motivációja. Amit én látok a testvéreimben, az nagy vágy arra, hogy Istent az életük középpontjába helyezzék, és teljesen készségesek legyenek Isten és az emberek szolgálatára. Meghatározó szavak a „mindent”, „teljesen”, „szeretetből”.
Minden új közösség azt gondolja magáról, hogy úgy él és olyan módon cselekszik, ami még nem fordult elő a világ- és az egyháztörténelemben. Hamar kiderül, hogy ez nem egészen így van. Ugyanakkor a Szentlélek mindig a kor kihívásaira válaszolni tudó szenteket és közösségeket formál. Ilyenek voltak a maguk idejében pl. a ferencesek vagy a jezsuiták, a 20. században a Szociális Testvérek Társasága. Nem tudom, eredetiségnek számít-e, de nekünk pl. nincs meghatározott apostoli feladatunk, mint pl. a tanító rendeknek. Ha szükséges, kórházat vezetünk, vagy árvaházat (pl. Afrikában); ha az egyházmegyének rádióra van szüksége, akkor abban kötelezzük el magunkat (pl. Franciaországban); ha vannak közöttünk művészek, akkor ők a festészeten, szobrászaton, építészeten keresztül hirdetik Krisztust; ha a fiatalok a nyarat a strandon töltik, akkor oda visszük nekik az evangéliumot. Foglalkozunk fiatalokkal és idősekkel, egyedülállókkal és házaspárokkal; vannak házaink, ahol a csendes ima és a kétkezi munka a hangsúlyos, és vannak lelkigyakorlatos házaink, ahol évente több száz ember is megfordul.
Karizmatikusság és hagyománytisztelet – megfér a kettő egymás mellett?
Miért ne férne meg? Ez jellemzi az egész Egyházat. Ha bármelyik is hiányzik egy közösség életéből, akkor – véleményem szerint – nem vár rá hosszú és gyümölcsöző élet. Azonban pontosítanám, hogy mit értek „karizmatikusság” alatt: a Szentlélekre nyitottan élni és cselekedni, és minden képességünket, tehetségünket Isten dicsőségére használni. Engedni, hogy Isten Lelke átjárjon, meglepjen bennünket és rajtunk keresztül az embereket. Több állandó imaszándékunk is van: csütörtökön például azért imádkozunk, hogy Isten erősítse meg jelekkel és csodákkal az evangélium hirdetését szerte a világon. A puszta emberi erő és okosság nem elegendő (de elengedhetetlen). A hagyomány pedig számunkra olyan kincs, amit az Egyház ad nekünk, és amiből meríthetünk. Nem nekünk kell mindent újonnan kitalálnunk.
A szerzetesközösségeknek van egy küldetése, és törekednek annak a gyakorlatban való megvalósítására. A ti hivatásotok mire szól?
Mint minden közösség, mi is próbáljuk megfogalmazni, hogy mi az alapító karizmánk: a Szentlélek megtapasztalása (személyes „pünkösdi tapasztalat”), a vágy Isten országának beteljesedése után. Mindez megmutatkozik az életállapotok kommuniójában és a változatos apostoli szolgálatokban. Az apostoli szolgálatokról fentebb már beszéltem. Ami még fontos számunkra, azt öt imaszándékban fogalmaztuk meg. Ezek: Isten Országának eljövetele; a keresztények egysége; hivatások az Egyházban (nemcsak papi és szerzetesi hivatásokért imádkozunk, hanem szent családokért is); jelek és csodák az evangélium hirdetésében; illetve, hogy a zsidó nép „növekedjék a szövetségéhez való szeretetben és hűségben”. Ezekért nem csak imádkozunk, hanem – különböző formákban – megjelennek a hétköznapi életünkben is, pl. közösségi házainkban sok ikon található.
Közösségetek tagjai tudomásom szerint legtöbben húszas, harmincas éveikben járnak. Miben más a mindennapi életetek, mint más fiataloknak, és miért választottátok ezt az életformát?
Már negyvenesek is vannak köztünk! Külföldön pedig még ennél idősebb közösségi taggal is találkozhatunk (hiszen van, aki a 70-es évek óta hűségesen szolgálja Istent!). Meghatározott napirend szerint élünk, amiben helye van a közös és egyéni imádságnak (kb. 3 óra naponta), az egyszerű házi munkáknak és az apostoli feladatoknak. Sőt, ezek mellett többen még tanulunk is! A Közösségben élő szerzetesek hármas fogadalmat tesznek (szegénység, engedelmesség és tisztaság). A fogadalmak pedig nem csupán elvek. Elengedhetetlen, hogy „megtestesüljenek” a hétköznapi életben is; pl. engedélyt kérünk az elöljárótól, ha moziba szeretnénk menni. Bár, teszem hozzá, ez nem olyan gyakori. A testvéri élet is nagyon hangsúlyos. Az imádságok mellett például a közös étkezés, sőt még a közös mosogatás is nagyon fontos. (Ez utóbbi kifejezetten közösségépítő.) Hogy miért választottuk ezt az életformát? Erre általánosságban nem tudok válaszolni. Mindenkinek megvan a személyes motivációja. Amit én látok a testvéreimben, az nagy vágy arra, hogy Istent az életük középpontjába helyezzék, és teljesen készségesek legyenek Isten és az emberek szolgálatára. Meghatározó szavak a „mindent”, „teljesen”, „szeretetből”.
„A Közösségben élő szerzetesek
hármas fogadalmat tesznek (szegénység, engedelmesség és tisztaság). A
fogadalmak pedig nem csupán elvek. Elengedhetetlen, hogy „megtestesüljenek” a
hétköznapi életben is.”
Sokakkal találkoztam, akik, miután elmentek az általatok
szervezett Táborhegyi Napokra, következő nyaraikat már ezzel együtt tervezték,
olyan hatással volt rájuk. Mi jelenthet számukra vonzerőt?
A testvéri közösség, Isten érintése, a szentmisék méltósága és szépsége, az imádságok sodró lendülete, a csend az Oltáriszentség előtt… és még sorolhatnám.
Kapcsolódhatnak hozzátok ezek a fiatalok valamilyen más módon, ha konkrétan nem szeretnének belépni a közösségbe?
Igen. Öt évvel ezelőtt indítottuk el a Bárány Tanítványai képzést, amihez elköteleződés is tartozik. A Bárány Tanítványaira úgy tekintünk, mint Lelki Családunk fiatal tagjaira. A képzés 3 éves (négy hétvége Homokkomáromban), és 16-35 éves felnőttek jelentkezhetnek rá. A képzés célja, hogy a résztvevő fiatalok képesek legyenek szavaikkal, tetteikkel és életvitelükkel Krisztust és a krisztusi értékeket képviselni a világban. A Bárány Tanítványaival együtt szolgálunk pl. a Tábor- Hegyi Napokon, de segítenek nekünk év közben is.
Az ő számukra mennyire élhetők az általatok képviselt irányelvek?
Ezt tőlük kellene megkérdezni! A viccet félretéve, nem kérünk tőlük mást, mint amit az Egyház, ezek: rendszeres imaélet, rendszeres Szentségekhez járulás, a testvéri közösség megélése, elköteleződés valamilyen egyházi szolgálatban, tisztaság megélése a házasságig. Mindezt egy Lelki Család támogatásával, vezetésével tehetik meg. Többen tanúságot tesznek arról, hogy érzik: nincsenek egyedül, és hogy az elköteleződésük tartja meg őket a hétköznapokban.
Röviden összefoglalva: mit jelent számotokra ma kereszténynek lenni?
Röviden?! Mint minden korban: Krisztus tanítványaivá válni olyan módon, hogy az emberek Őt lássák meg bennünk!
A testvéri közösség, Isten érintése, a szentmisék méltósága és szépsége, az imádságok sodró lendülete, a csend az Oltáriszentség előtt… és még sorolhatnám.
Kapcsolódhatnak hozzátok ezek a fiatalok valamilyen más módon, ha konkrétan nem szeretnének belépni a közösségbe?
Igen. Öt évvel ezelőtt indítottuk el a Bárány Tanítványai képzést, amihez elköteleződés is tartozik. A Bárány Tanítványaira úgy tekintünk, mint Lelki Családunk fiatal tagjaira. A képzés 3 éves (négy hétvége Homokkomáromban), és 16-35 éves felnőttek jelentkezhetnek rá. A képzés célja, hogy a résztvevő fiatalok képesek legyenek szavaikkal, tetteikkel és életvitelükkel Krisztust és a krisztusi értékeket képviselni a világban. A Bárány Tanítványaival együtt szolgálunk pl. a Tábor- Hegyi Napokon, de segítenek nekünk év közben is.
Az ő számukra mennyire élhetők az általatok képviselt irányelvek?
Ezt tőlük kellene megkérdezni! A viccet félretéve, nem kérünk tőlük mást, mint amit az Egyház, ezek: rendszeres imaélet, rendszeres Szentségekhez járulás, a testvéri közösség megélése, elköteleződés valamilyen egyházi szolgálatban, tisztaság megélése a házasságig. Mindezt egy Lelki Család támogatásával, vezetésével tehetik meg. Többen tanúságot tesznek arról, hogy érzik: nincsenek egyedül, és hogy az elköteleződésük tartja meg őket a hétköznapokban.
Röviden összefoglalva: mit jelent számotokra ma kereszténynek lenni?
Röviden?! Mint minden korban: Krisztus tanítványaivá válni olyan módon, hogy az emberek Őt lássák meg bennünk!
Dormán
Júlia
Forrás:
A Szív lelkiségi és kulturális folyóirat
