Evangelizáció és befolyásolás: egy misszió margójára

A minap nagyon óvatosan és rejtetten, de evangelizálni próbáltam egy kolléganőmet, aki mostanában nagyon nyitottan fordult felém és szívből összebarátkoztunk, legalábbis úgy éreztem. Most azonban megtorpantam, mert egy eddig nem ismert fallal ütköztem össze, egy olyan hozzáállással, amely biztos nem új nálam tapasztaltabb evangelizátorok számára, de ilyen formában még nem szembesítettek engem a kérdéssel. Arról van szó, hogy a beszélgetésünkben hitről Istenről nem esett szó, de mivel tudtam, hogy párkapcsolata van és házasságra készül, egy nagyon tartalmas fiataloknak hasonló témában - szándékosan keresztény katolikus - honlapot javasoltam neki a nélkül hogy ezt kiemeltem volna, pusztán a párkapcsolati nívós tartalmat hangsúlyozva. Erre a törekvésemre meglepetésemre nem a természetes köszönöm majd megnézem választ kaptam, hanem azt, hogy ne akarjam őt „befolyásolni”…

Az emberi természet: gyökerek és bűnbe esés

Mindezek alapján elindultak bennem a gondolatok, hogy egyrészt, most hogyan tovább, egyelőre visszavonulót fújtam misszióm ezen a vonalon való folytatásához, másrész elkezdtem kutatni, hogy honnan van valakiben ilyen akadály, mi az alapja mindennek. Az alakult ki bennem, hogy az emberi öntudat mélyén az él, hogy elég vagyok én magamnak, és hogy majd én tudom, mi a jó nekem, majd én ki tudom válogatni, hogy milyen honlapokat nézek meg, ami alapján majd saját magam kialakítom a nézetemet és úgy élek, ahogy az nekem tetszik. Ez az egész már az első emberpár óta bennünk él, az eredeti bűn óta, mely minden ember alapvető belső mozgatórugója, és ez irányítja, ha nincs egy tudatos döntés a jó mellett és Isten oldalán, ha az első nagy megtérés és életátadás után a sok kisebb megtérés nyomán el nem indul az üdvösség felé. Az ősbűn óta átvettük életünk felett az uralmat, ne akarja nekünk senki megmondani mi a jó és követendő, majd én tudom nekem mi a jó és én úgy teszek mindent, ahogy kedvem tartja. Ennek mondanom sem kell, hogy az eredménye a mai napig rányomja a bélyegét az életünkre és a társadalomra, ebből csak a megváltás hozott menekülést számunkra, de Jézus befogadása nélkül és az igazság felkutatása megismerése és valóra váltása nélkül az eredeti bűn miatt rosszra hajló természetünk rabságában élünk.

Tudomány és fejlődés

A második vonulata gondolatoknak bennem az volt, hogy miért akar a mai világban egy ember mindent jobban tudni a környezeténél, miért nem nyitott mások jó tanácsára ajánlására? Hol tartana az emberiség, ha mindenki magára hagyatkozva élt volna és maga akarta volna feltérképezni mindazt a jót, ami minket körülvett. Ha mindezt nem a vallásos hit felől közelítem meg, pusztán anyagi és tudományos szempontból, hol tartanánk ma a kultúra, technika és minden modern vívmány szempontjából, ha nem épített volna mindenki a társadalom részeként mindenki a környezete illetve az előtte élők tapasztalataira és eredményeire? A vallásos hit mellett van olyan hit, amelynek az egész oktatáson végigvezet bennünket, melynek során olyan információkat tudást nyerünk, amelyeket anélkül, hogy megtapasztalnánk, úgy mond elhiszünk és beépítünk életünkbe. Kell hogy nyitottan és hittel, befogadóan álljunk hozzá a világhoz és életünk és társadalmunk számára így alakul ki bennünk és általunk érték, amely családunk barátaink egész jövőnk értelmét és célját adják.

 
Megosztás, nem kényszer

Megtorpanásomat azzal zártam le végül, mintegy megmagyarázva ajánlásomat, hogy mindezt vegye úgy, hogy megosztottam egy általam megismert jót, egy értékes információkat tartalmazó honlapot,annak érdekében, hogy átadjam az értéket.Mindezt ne vegy ráerőltetésnek és kényszernek, hanem a gazdagodás lehetőségének.Az egész beszélgetés egyáltalán nem vallási és az én burkolt evangelizációs szándékom síkján mozgott, mégis annak a csírásja volt, melyet én ebben a pillanatban veszélyben érzek és keresem, kutatom a továbblépés lehetőségét és imádkozom világosságért, hogy ezért a lélekért mit tudnék még tenni olyan módon, ahogy az az ő üdvösségét szolgálná. Az egészet érezze úgy, hogy az, amire ő érzékeny, az öntudata a befolyásolástól való félelmében visszakozik a jó tanácstól, mégis átalakuljon egy együttműködés és párbeszéd irányába. Mindezek után a teológiai tartalmak már csak egy távolabbi jövőnek érzem, amelynek teljesítése rövid munkahelyi kapcsolataim határain valószínűleg túl fog nőni. Az én feladatom a mag elvetése, de hogy ki fogja learatni, azt ebben a helyzetben egyelőre nekem nem kell tudnom.

Megtérés és evangélium

Amennyiben ez az alapvető ellenállás és öntudat fokozatosan átalakul egy alázattá és szerető elfogadó párbeszédre hajlandó hittel történő befogadássá, abban az esetben van lehetőség a megtérésben való elindulásra és az evangélium befogadására. Az evangelizáció folyamata kezdetben nehéz és göröngyös a nem hívőknél a mai modern világban, de Isten kegyelmével minden lehetséges. Mindez nem zárja ki az egyéni felelősséget, azaz a hit kegyelem, de kérni lehet és kell illetve a lélek egyéni része a termőföld, azaz a szívének előkészítése. Amennyiben ezt érzékeljük, hogy termékeny talajra hull evangelizációs tevékenységünk magja, akkor van remény arra, hogy kihajtson és szárba szökkenve majdan termést is hozzon a különböző szolgálatok és testvérek munkája nyomán.

A zsidó nép hitetlensége

Végül egy igerész, amely ennek az evangelizációs tapasztalatnak a nyomán a szívemben van: a hit hallásból van. Tehát az én feladatom, hogy elmondjam mindenkinek az örömhírt, és reméljem, hogy nem ellenszegülésre, hanem hitre találnak szavaim és az aki engem hallgat, nem lesz olyan mint a zsidó nép sok tagja Jézus iránt, a farizeusok közül sokan, akik elutasították az igazságot. Én buzgón végezzem az evangélista feladatát az égi hivatás jutalmául ez a legtöbb, amit én megtehetek.
"Testvérek! Szívből óhajtom üdvösségüket, s imádkozom érte az Istenhez. Tanúságot teszek mellettük, hogy van bennük buzgóság Istenért, de hiányzik a kellő megértés. Mert félreismerik az Istentől eredő megigazulást, és a magukéval próbálják behelyettesíteni, nem vetik alá magukat az Istentől származó megigazulásnak. Márpedig a törvény végső célja Krisztus, minden hívő megigazulására. Mózes azt írja a törvényből eredő megigazulásról, hogy aki megtartja, élni fog általa. Ugyanakkor a hitből származó megigazulásról így szól: Ne kérdezd bensődben: „Ki megy föl az égbe?” Azért tudniillik, hogy Krisztust lehozza. Vagy: „Ki száll le az alvilágba?” Azért tudniillik, hogy Krisztust a holtak országából felhozza. Hanem hogyan mondja? Közel van hozzád a tanítás, ajkadon és szívedben, tudniillik a hit tanítása, amit hirdetünk. Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz. A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. Az Írás ugyanis azt mondja: Senki nem vall szégyent, aki benne hisz. Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert mindnyájunknak egy az Ura, aki bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják. Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. De hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek? Ezért meg van írva: „Milyen kedves a jövetele annak, aki jó hírt hoz.” De nem mindnyájan engedelmeskednek az evangéliumnak. Ezért kérdi Izajás is: „Uram, ki fogadja hittel a szavunkat?” A hit tehát hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából. De kérdezem, vajon nem hallották? Hiszen: Végig a földön szárnyal a szavuk, a világ végéig elhat szózatuk. Tovább kérdem: Vajon Izrael nem értette meg? Már Mózes megfelelt rá: Féltékenységre ingerellek azok ellen, akik nem népem, haragra gerjesztelek az értelmetlen nép ellen. Izajás meg nyíltan mondja: Aki nem keresett, rám talált, fölismert, aki utánam nem járt. Izraelhez azonban így szólt: „Naphosszat a hitetlen és ellenszegülő nép felé tárom karomat.” Római levél 10,1-21