A Szentlélek és a betegek szentsége

A liturgikus reform Egyházunk II. vatikáni zsinat utáni megújulásának centruma és legláthatóbb megnyilvánulása, amit a liturgikus konstitúció a Szentlélek különleges kegyelmének tekint (vö. SC 43)1.

A zsinat liturgikus konstitúciójának szellemében az Egyház a zsinatot követő időben sorra megújította a szentségkiszolgáltatás addigi formáit. VI. Pál pápa Sacram Liturgiam kezdetű, a liturgia megújítására vonatkozó zsinati határozatok érvénybelépéséről szóló rendelkezése után (1964) egészen 1972. december 7-ig kellett várni a betegek szentségének új szertartáskönyvére, amely már a liturgikus konstitúció szellemében készült. A megújítás hosszan tartó folyamata szinte utalni akar arra, hogy mint a többi szentség esetében, itt is többről van szó, mint csupán a szentség rítusának kisebb-nagyobb megváltoztatásáról. A Sacram unctionem infirmorum kezdetű pápai rendelkezés, az új ordó előtt található teológiai-lelkipásztori bevezetés (Praenotanda) és az új szertartáskönyv egésze teológiai szempontból is jelentős. J. Feiner szerint „az apostoli rendelkezés és az új rituálé fordulópontot jelent a betegek szentségének történetében”.2 A leglényegesebb újdonság kétségtelenül az, hogy a „haldoklók szentsége”, az „utolsó kenet” ismét a betegek kenetévé lett.

A következőkben liturgikus-teológiai elemzés segítségével arra szeretnénk rámutatni, hogy pneumatológiai szempontból is figyelemre méltó az új rituálé.3 A különböző könyörgések (euchológia), a szentség „formája” és a szertartás egyes szimbólumai egyértelműen tanítják, hogy betegségünkben, gyengeségünkben „segítségünkre siet a Szentlélek”. Csak az Ő kegyelmi segítségével tudjuk hitből fakadó türelemmel  vállalni a betegséget. A „lex orandi lex credendi” teológiai alapelv értelmében egy konkrét példán is igazolhatjuk, hogy a szentségek által közvetített kegyelem a Szentlélek kegyelme. Ezért érthető, hogy a Katolikus Egyház Katekizmusa (1993) – kissé szokatlan megfogalmazásban – a Szentlélek „remekműveinek” nevezi a szentségeket (KEK 1091).4 Az egyik legújabb szentszéki megnyilatkozás kifejezetten is tanítja, hogy „a kiszolgáltatott szentség hatékonysága az alapító Krisztus szavából és a Szentlélek erejéből való, akit az Egyház az epiklézisben gyakran segítségül hív.”5 II. János Pál pápa kívánsága szerint a 2000. jubileumi év második előkészületi évéhez hozzátartozik a Szentlélek jelenlétének és tevékenységének újrafölfedezése a szentségekben. Mert „Ő működik az Egyházban szentségileg, elsősorban a bérmálás által és a sokféle karizma, feladat és szolgálat által, melyeket Ő támaszt az Egyház javára”.6

A rituálé pneumatológiai szempontból jelentős anyaga, főként azok az imádságok, amelyek a Szentlélek jelenlétéről tanúskodnak ebben a szentségben, kissé szétszórtan találhatók meg az új ordóban. A szövegek száma nem nagy, de teológiai szempontból jelentősek, mert egyértelműen és mélyen rámutatnak a Szentlélek működésére. A kézrátétel és az olajjal való megkenés pneumatológiai vonatkozásai mindenképpen figyelmet érdemelnek. Nagyon jelentős a lelkipásztori bevezető 6. pontja, amelyben a rituálé a szentség teológiai jellegű  definícióját adja. Még a szentírási olvasmányok elemzése is tanulságos számunkra. A pneumatológiai dimenzió megjelenését akkor értékeljük igazán, ha röviden összehasonlítjuk az új rituálét a régivel. Mindezek együtt győznek meg bennünket arról,  hogy az Egyház liturgiája szerint a Szentlélek valóban jelen van, és hatékonyan működik ebben a szentségben.

1. A szövegek elemzése

a) Az első, számunkra jelentős kijelentésekkel már  VI. Pál pápa apostoli konstitúciójában és a praenotandában találkozhatunk.

A konstitúció idézi a tridenti zsinatot, amely a reformátorokkal szemben a betegek kenetének isteni alapítását kinyilvánította, és kifejtette főként a szentségi jelleget és a szentségi hatást: „A szentségi mivolt ugyanis a Szentlélek kegyelme7, akinek a kenete a még megbocsátásra szoruló vétkeket és a bűn maradványait eltörli, a beteget megkönnyebbíti és megerősíti, felszítva benne az isteni irgalmasság iránti nagy bizalmat.”8 A magyar kiadásban „Előzetes tudnivalók” címmel összefoglalt pasztorális teológiai rész – összhangban az apostoli konstitúcióval – kifejezetten is kijelenti: „Ez a szentség a Szentlélek kegyelmét adja a betegnek. Ez a kegyelem az egész embert segíti az üdvösségre, felszítja Istenbe vetett bizalmát. . .” (Ordo Unctionis Infirmorum9 = OUI 6. pont.) Kár, hogy ez a teológiai bevezető nem részletezte jobban a pneumatológiai vonatkozásokat.

A szentségkiszolgáltatás szertartásában a Szentlélek jelenlétével először az olaj megszentelésére szolgáló imádságszövegekben találkozunk (vö. OUI 75a; 75b; 127; 242). Az elsődlegesen ajánlott formula (OUI 75a) az egyik legősibb, valószínűleg az V. századból származó olajszentelő imádság. Először a Sacramentarium Gelasianum első kiadásában találkozunk vele. Az új szertartáskönyvben a régi szöveget kissé átformálták: új kezdő résszel bővült, amely az áldás szentháromságos jellegét hangsúlyozza. A pneumatológiai szempontból jelentős rész a következő: „Kérünk, küldd el vigasztaló Szentlelkedet a mennyből erre az olajra. . . Szent áldásod által legyen ez az olaj testi-lelki oltalom mindazoknak, akik a szent kenetben részesülnek.” Ugyanez a gondolat figyelhető meg az olajszentelő imádság másik formájában: „Áldott légy Istenünk, vigasztaló Szentlélek, aki gyenge testünkbe a magad erejét öntöd!”(OUI 75b.) Ezt a formát akkor használhatjuk, ha a pap már megáldott olajat visz magával. Ez az imádság a megáldott olaj fölött mondott hálaadó imádság része. Mindkét formula tanítja, hogy a Szentlélek ereje teszi hatékonnyá ezt a szentséget, amely testünk és lelkünk oltalmára és gyógyulására szolgál.

b)  A legjelentősebb szöveg számunkra a szentség új „formája”, amely önmagában is tükrözi e szentséggel kapcsolatos újfajta látásmódot. A megújított Rituálé a szentségi forma középpontjába állítja a vigasztaló és erősítő Lélek kegyelmét, hangsúlyozza a Szentlélek jelenlétét és működését e szentségben.10 Az új imádság szövege: „E szent kenet által és nagy irgalmasság szerint segítsen meg az Úr téged a Szentlélek kegyelmével; szabadítson meg bűneidtől, üdvözítsen téged, és erősítsen meg jóságosan!” (OUI 25, 76, 128, 135.) Az új megfogalmazás értékét akkor látjuk igazán, ha majd a későbbiekben a megújított szentségi formát összehasonlítjuk a régivel.

c) A megkenés utáni első könyörgés (OUI 77) a zsinat előtti rituálé idevonatkozó imádságát veszi át, kisebb változtatással. Elhagyja belőle a Jakab levélből vett részt, és rövidebben így imádkozik: „Megváltó Jézusunk! Gyógyítsd meg beteg testvérünket a Szentlélek kegyelmével! Orvosold sebeit, bocsásd meg bűneit! Szüntesd meg minden testi-lelki fájdalmát! Add vissza teljes egészségét, hogy irgalmad által felépüljön, és munkájához visszatérhessen!” A VII. fejezetben van egy másik, szabadon válaszható könyörgés is, amelyet az ún. „törődött öregért” ajánlatos imádkozni. A pap a Szentlélek teljességét kéri a beteg számára. Kéri az Urat, hogy a beteg „Szentlelked ajándékaival megerősödve” hitében szilárdan és reményében kitartóan példát adjon. (OUI 243). A könyörgések között kiemelendő még a betegáldoztatás utáni oráció is, ahol a pap így imádkozik: „Hálát adunk neked, Urunk, szent ajándékodért, és kérjük kegyelmedet, hogy akiket eltöltött a Szentlélek ereje, mindvégig szolgáid maradjunk.” (OUI 236.) A szentségkiszolgáltatás befejező részében a szentháromságos áldás mellett új elem a hármas invokáció, amelyben többek között ezt kérjük: „Világosítson meg a Szentlélekisten!” (OUI 79.)    

d) A megújított szentségkiszolgáltatás egyik újdonsága az, hogy a szentségkiszolgáltatás szerves része az Isten igéjének olvasása. A szentségkiszolgáltatás alapformájában (rendes szertartás) az előírt bibliai szakasz a kafarnaumi százados szolgájának meggyógyítása (Mt 8,5–10.13).  A különféle szövegváltozatokat tartalmazó VII. fejezetben más lehetséges olvasmányok is vannak. (OUI 152–229.) Ezek között négy olyan szentírási olvasmány is található, amely implicit módon utal a Szentlélek jelenlétére. Izajás jövendölésének (61,1–3a) mondanivalója az, hogy az Úr Lelke küld, hogy mindenkit megvigasztaljunk szomorúságában. A Római levél részlete arra figyelmeztet, hogy „azok az Isten fiai, akiket Isten Lelke vezérel” (8,14–17), de Krisztus társörökösei csak akkor lehetünk, ha előbb vele együtt szenvedünk. A másik részlet a Római levélből (8,18–27) hozza a legszebb gondolatot, mely szerint „gyöngeségünkben segítségünkre van a Lélek”. A közvetlen halálveszély esetére ajánlott olvasmány a Jelenések könyvéből (22,17.20–21) azt tanítja, hogy a Lélek és az Egyház – mint jegyes – hívja az Urat: „Jöjj el, Uram Jézus!”

A szöveganalízis végén összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy az új rituálé ismételten beszél a Szentlélek kegyelméről; a Megváltó Jézustól a Szentlélek megerősítő kegyelmét kéri, és kifejezetten is említ néhány olyan kegyelmi hatást, amely a Szentlélek jelenlétéből következik.

2. A régi és az új szentségi forma összehasonlítása

VI. Pál pápa apostoli rendelkezése kijelenti: „A szentségi formulát úgy változtattuk meg, hogy – Jakab szavait visszaadva – a szentségi hatásokat megfelelőbben fejezze ki.” Ennek igazolására segítségünkre lehet a régi és az új szentségi forma nyelvi és tartalmi összehasonlítása.

Rituale Romanum 1614               OUI 1972

1. E szent kenet által    1. E szent kenet által

    és nagy irgalmassága szerint        és nagy irgalmassága szerint

2.     2. segítsen meg téged az Úr

        a Szentlélek kegyelmével;

3.     3. Ámen.

4. bocsássa meg az Úr mindazt,    4. Szabadítson meg bűneidtől,

    amit ................. vétkeztél.

5.      5. üdvözítsen téged,

6.      6. és erősítsen meg jóságosan!

7.      7. Ámen.

A szentség régi formájával a XIII. századi Pontificale Romanumban találkozunk először.11 A forma a szentség hatásai közül csak egyet emel ki: a bűnök bocsánatát, és ez erőteljes hangsúlyt kap azzal, hogy mindegyik érzékszerv megkenésekor használni kellett. Részben érthető, hiszen ebben a korban a szentség felvevője az örökkévalóságba készülő haldokló, és a betegek kenetének, az utolsó szentségnek az a hatása, hogy előkészíti a „nagy útra” és az üdvösségre: megbocsátja bűneit, és megszabadítja a bűn okozta lelki gyengeségekből.

Az új szentségi forma kezdő szavai azonosak a régivel (E szent kenet által. . .), míg a második rész (segítsen meg. . .) a forma  szövegében új elem, és világosan tanítja, hogy a szentség által közvetített valóság (az ún. res sacramenti) a Szentlélek kegyelme. Ezt a  megfogalmazást már megtalálhatjuk a tridenti zsinat határozataiban is (DS 1696), de sajnálatos módon az V. Pál pápa által jóváhagyott régi Rituale Romanum nem változtatta meg a kora középkor óta használt formát – jegyzi meg Pierre M. Gy a tridenti zsinat és a régi rituálé teológiájának összehasonlításakor.12 A forma második részében (vö. 4., 5., 6. pontok) könnyű felfedezni Szt. Jakab apostol levelének teológiai szempontból fontos igéit (5,15). Egyértelmű, hogy a megújított szentségi forma a betegek kenetének további hatásait az apostoli levél három állítmányával akarja kifejezni: „segítsen meg”, „üdvözítsen” és „erősítsen meg”. Jelen van, de a régi formához képest kevésbé hangsúlyozottan, a bűnök bocsánatának hatása is.

A nyelvi és tartalmi elemzésből kitűnik, hogy a megújított szertartás a szentségi forma középpontjába állítja a vigasztaló és erősítő Lélek kegyelmét, kiemeli a Szentlélek jelenlétét és működését a szentségben. Az egyház mindenekelőtt a Szentlélek kegyelméért könyörög, hiszen Ő az, aki gyöngeségünkben segítségünkre siet (Róm 8,26). A szentségi formában szereplő egyéb hatásokat mind úgy kell tekintenünk, mint a Lélek ajándékainak gyümölcsét. Az imádság szövegének felépítése, az egyes részek eltérő hangsúlyozása láthatóan erre akar utalni.

A régi Rituale Romanumban csak egy helyet találunk, ahol az imádság szövege kifejezetten rámutat a Szentlélek működésére a betegek kenetében. A betegek megkenése utáni oráció volt ez, amit az új ordó is átvett (OUI77). A megújított szertartáskönyv nem elégszik meg ezzel, hiszen az egyéb könyörgések is utalnak a Lélek erejére, amely a gyengeségben erőt és enyhülést ad a szenvedő embernek (OUI 75, 79, 242). A megkenés utáni egyik könyörgés ezért a Szentlélek kegyelmének teljességét (Spiritus tui plenitudine confortatus, OUI 243) kéri a beteg számára.

Tanulságos és sokatmondó számunkra, hogy az eddigi nyugati hagyománnyal szemben, amely a szentségi formában mindig csak indikatív jellegű formulát használt („Én megkeresztellek. . .”), megjelenik a bérmálás és a betegek keneténél a deprekatív megfogalmazás („Segítsen meg téged. . .”). Az indikatív megfogalmazásban az a nyugati meggyőződés és teológiai szemlélet tükröződik, hogy a szentségkiszolgáltató pap „in persona Christi” (Krisztus személyében és képviseletében) cselekszik, míg az újfajta megfogalmazás, ami a keleti egyházban általános, előtérbe állítja a Szentlélek személyét és működését.13

3. A kézrátétel és az olajjal való megkenés

Nemcsak a különböző imádságok, hanem a szentségkiszolgáltatás két fontos mozzanata, a kézrátétel és az olajjal való megkenés is a pneumatológiai dimenzió jelenlétére emlékeztet bennünket. Ezt már az ó- és újszövetségi Szentírásból is egyértelműen igazolhatjuk.14

A kézrátétel a szentségek és szentelmények liturgiájában az áldás, a lelki hatalom és az Istentől nyert erő átadásának eszköze. Alkalmazását megtaláljuk már az ószövetségben (Ter 48,14; Lev 27,23; MTörv 34,9), és Jézus nyilvános működése idején is (Mt 8,3; Lk 13,13). Jézus esetében is nemcsak áldás célját szolgálja a kézrátétel (Mk 10,13), hanem jele és eszköze a bűntől és betegségtől való megszabadításnak is (Mk 8,23; 16, 18; Lk 4,40; 13,13). A feltámadt Jézus megígéri tanítványainak, hogy majd meggyógyítják a betegeket  kézrátétel által (Mk 16,18; ApCsel 28,8). Ebben a hitben használja kezdettől fogva a kézrátételt az egyház a betegek kenetének kiszolgáltatásakor. Ez a meggyőződés tükröződik az egyik legrégebbi sacramentariumban, a Sacramentarium Serapionis-ban.15 Az Apostolok Cselekedetei szerint már az ősegyházban is a kézrátétel a Szentlélek közvetítésének jele és eszköze lett: az apostolok imádság és kézrátétel által hívták le a szamariaiakra a Szentlelket (8,15). Simon mágus annyira elcsodálkozott ennek a gesztusnak a hatására, hogy pénzért akarta megvásárolni ezt a hatalmat (ApCsel 8,18 k).

Az új rituálé előírja a kézrátételt (OUI 74). Ha több pap van jelen a szentség kiszolgáltatáskor, a kézrátételben is mindegyikük részt vehet (OUI 19). A szimbólum jelentőségét kiemeli az, hogy miközben a pap a beteg fejére teszi a kezét, semmit sem mondhat. A kézrátétel értelmét előre jelzi a litániás könyörgés utolsó kérése: „hogy beteg testvérünknek, akire kezünket rátesszük, az életet és az üdvösséget megadjad!” (OUI 73) Ezért nem meglepő számunkra, hogy a régi ambrozián liturgiában a szentkenet szertartásának címe ez volt: Ordo Visitationis infirmorum et Manuum impositio.16 Tehát lényeges és fontos mozzanat a kézrátétel, amikor a pap Jézus és az apostolok példáját követve közvetíti a beteg  számára a Szentlélek erejét és vigasztalását. A régi rituáléban is megvolt a kézrátétel, de egy exorcista jellegű imádság kíséretében. Így kevésbé utalt a Szentlélek jelenlétére. Inkább csak a korabeli meggyőződést tükrözte, amely szerint minden betegség mögött a gonosz lélek ártó hatása áll.

Az olaj és az olajjal való megkenés, bibliai alapokon, a Szentlélek jelképei közé tartozik . (Vö. KEK 695.) Már az ószövetségben is találkozunk Isten felkentjeivel (vö. Kiv 30,22–32), akiket Isten akaratából olajjal kentek fel. Jézus azonban különleges módon Isten felkentje, hiszen az ő emberségét teljes egészében felkente a Szentlélek (vö. Lk 4,18–19; Iz 61,1). Krisztus, héberül Messiás, azt jelenti: a felkent. A szentségekben használt olaj alapvető szimbolizmusának eredete ebben a Lélek és a felkenés közötti kapcsolatban rejlik; nevezetesen a betegeknek az a megkenése, amelyről Jakab levele említést tesz (vö. Jak 5,14; Mk 6,13). Ezért az olaj olyannyira jelképezi a Szentlelket, hogy már-már azonosul vele (vö. lJn 2,20.27; 2Kor 1,21). A szentségekben az olaj a Szentlélek ajándékait közvetíti. A katekumenek olaja azt a lelki erőt, amely szükséges a gonosz lélekkel szembeni küzdelem idején. A krizma már Isten királyi népébe való felkenésünket jelzi. A betegek olaja pedig a testi-lelki erőt és gyógyulást jelzi és valósítja meg a Szentlélek által. Az olaj tehát a gyógyulás, az enyhülés szimbóluma is. Az irgalmas szamaritánus is olajjal és borral gyógyította a félholtra vert ember sebeit (Lk 10,25–37). Az olaj enyhíti a fájdalmakat, táplálja, erősíti a testet, de a szentségben nem természetes módon, hanem a Szentlélek ereje által. Tertullianus is tanúskodik már erről a hitről: „A testet lemossuk, hogy tiszta legyen a lélek; a testet megkenjük, hogy Istennek szenteljük a lelket; a testet megjelöljük, hogy erőt nyerjen a lélek is; a testet kézrátétellel illetjük, hogy a Szentlélektől megvilágosodjék a lélek.”17

Az első évszázadokban a szentséggel kapcsolatban legfontosabb mozzanatnak az olaj megszentelését tekintették. Nem annyira a beteg olajjal való megkenése, hanem az olajszentelés volt a szentség lényege. Az olajszentelést mindig csak a püspök végezhette. Ez biztosította, hogy a Szentlélek kegyelme gyógyító erővel ruházza fel az olajat. A hagyomány liturgikus szövegei a kezdetektől fogva tanúskodnak erről a meggyőződésről.18

Az egyházatyák kezdettől fogva hangsúlyozták az olaj és Szentlélek kapcsolatát. Jeruzsálemi Szent Cirill katekézisében (a bérmálás olajával kapcsolatban) így figyelmeztet: „Ahogyan  az Eukarisztia kenyere a Szentlélek lehívása után már nem puszta kenyér, hanem Krisztus teste, úgy ez a szent kenet (müron) sem puszta kenet, a lehívás után nem közönséges valami, mint gondolhatná bárki, hanem Krisztus kenete, a Szentlélek jelenléte által istenségének eszköze lett . . . és a látható myronnal kenik meg a testet, de a szent és éltető Lélekkel szentelődik meg a lélek.”19 A bizánci liturgia olajszentelő imádsága nagyon jól tükrözi a keleti egyházatyáknak ezt a meggyőződését. A jelenleg is használt imádságban a szentelő püspök így imádkozik: „Irgalmasság Ura és világosság Atyja, kitől minden jó adomány és minden tökéletes ajándék alászáll, add meg nekünk, méltatlanoknak is azt a kegyelmet e nagy és életteremtő szentség szolgálatára, amelyet a te szent apostolaidnak megadtál, és küldd le a legszentebb Lelkedet e myronra!”

A tridenti zsinat megfogalmazása egyértelmű: „a megkenés fejezi ki legalkalmasabban a Szentlélek kegyelmét, mellyel a beteg lelkét láthatatlanul megkeni” (DS 1695.) A reformátorokkal szemben megjegyzi, hogy aki nem fogadja el ezt a szentséget, „nagy bűnt” követ el, sőt magát a „Szentlelket sérti meg” (DS 1699). A Lélek szerepének kiemelése Kálvinnal kapcsolatos. Véleménye szerint a betegek megkenése csak jelképe a Szentlélek működésének. Szerinte a Szentlélekkel szemben igaztalanok azok, akik „a büdös és minden hatást nélkülöző olajat teszik annak erejévé”.20 A szentségi anyag eszköz szerepét nem fogadja el, mert ez szerinte nem Istentől rendelt cselekmény, és nincs hozzá kötve isteni ígéret.

A keleti egyház liturgiája még inkább hangsúlyozza a Szentlélek jelenlétét e szentségben.21 A betegek olajának megáldásakor a bevezető ekténia azt kéri, hogy „az olaj áldassék meg a Szentlélek eljövete által és az ő erejében”, és a betegekre „jöjjön le a Szentlélek kegyelme”. Az előírások szerint ugyanabban a szertartásban hét áldozópapnak hét helyen kell megkenni a beteget a szent olajjal. A hagyományos értelmezés szerint ez a Szentlélek hét ajándékára való utalás. A hétszer megismételt  imádság arra kéri Istent, hogy küldje le a Szentlelket az olajra. A második megkenés előtti hosszabb imádság így fogalmaz: „árnyékozz meg minket, a te szolgáidat a Szentlélek ajándékaival!”

4. Összefoglalás

Liturgikus-teológiai analízisünk végén elmondhatjuk, hogy a betegek szentségének liturgiája a maga módján ismételten tanúskodik arról, hogy  a Szentlélek valóban jelen van a betegek kenetében.

A szentségkiszolgáltatás során a legfőbb kérésünk, hogy segítse meg az Úr a beteget „a Szentlélek kegyelmével” (vö. a szentségi forma). A könyörgések elemzéséből láthatjuk, hogy a liturgia nemcsak a Szentlélek jelenlétét tanúsítja e szentségben, hanem arra is megtanít, hogy mit ad nekünk a Szentlélek ezen a szentségen keresztül. A imádságszövegek ismételten beszélnek – mintegy összefoglaló módon – a „Szentlélek kegyelméről”; továbbá azért könyörgünk, hogy a Megváltó Jézus adja meg nekünk a Szentlélek kegyelmét (vö. OUI 75, 77), sőt a kegyelem teljességét (OUI 243).

A Szentlélek jelenléte többféle módon is megnyilvánul. Mint segítő jellegű kegyelem, mindenféle jelző nélkül (5 alkalommal), mint bőséges kegyelmi ajándék (plenitudo, OUI 243), amely a beteg  számára a gyengeségben kimeríthetetlen támasz (OUI 75, 127, 242). Számos olyan kegyelmi hatással is találkozunk a liturgia imádságaiban, amelyek a Szentlélek kegyelmi jelenlétéből következnek, mint például a „megvilágosodás”, amit említ a befejező áldás (OUI 79), továbbá a megerősítés, a gyógyulás, a bűnök bocsánata, a testi-lelki fájdalmak megszüntetése (vö. OUI 77).

A betegek kenetének kegyelmi hatásai a Szentlélek ajándékai, de nyilvánvaló, hogy az ajándékozás folyamatában jelen van az egész Szentháromság. A liturgikus szövegek erre is utalnak. Például: 

OUI 75, 126, 242: imádság az Atyához a Fiú által, hogy árassza ki a Szentlelket a                 betegek olajára;

OUI 69, 118: kéri az Atyát, hogy kapcsoljon bennünket Krisztushoz;

OUI 75, 77, 78, 129: Krisztus közbenjárásának kérése, hogy a Szentlélek által erősítse meg a beteget;

OUI 79, 133:  az Atya, a Fiú és a Szentlélek áldják meg a jelenlevőket. 

Konkrétan is említi a liturgia az Atya bőséges kegyelmét, Krisztus kegyelmét (OUI 70, 241, 243), de mindenekelőtt hangsúlyozza a Szentlélek kegyelmét (vö. OUI 6, 75, 76, 77, 79, 127, 242).

Mindez összhangban van a megújuló szentségi teológiával, amely a múlthoz viszonyítva egyre gyakrabban beszél a Szentlélek és a szentségek viszonyáról. A katolikus Egyház legújabb katekizmusa, amikor a betegek kenetének hatásairól beszél, első helyen említi a Szentlélek kegyelmét (KEK 1520): „Ez a kegyelem a Szentlélek ajándéka, aki megújítja az Istenbe vetett hitet és bizalmat, sőt megerősít a Gonosz kísértései, az elbátortalanodás és a halálfélelem kísértései ellen. Az Úrnak ez a segítsége a Lélek erejében el akarja vezetni a beteget a lélek gyógyulására, sőt a test gyógyulására is, ha ez Isten akarata.” 

1 Vö. SC 43: a liturgikus megújulás mint „Szentlélek-járás az Egyházban”.

2 J.FEINER: Die Krankheit und das Sakrament des Salbungsgebetes, in Mysterium Salutis V. köt., 531.

3 Vö. A. PEDRINI: Il dato pneumatologico e la dimensione epicletica nel nuovo rito dell’ Unzione degli Infermi, in: Eph. Liturgicae 89 (1975) 345–370.

4 Az 1977-ben megjelent latin fordításban: „Spiritus Sanctus est . . . artifex »operum capitalium Dei« quae Novi Testamenti sunt sacramenta.”

5 Directorium pro presbyterorum ministerio et vita, Roma 1994; n. 10.

6 Tertio millennio adveniente, 45. p.

7 „Res . . . huius sacramenti . . . gratia est Spiritus Sancti.”

8 Vö. Tridenti zsinat, XIV. ülés, 1551. nov. 25., Az utolsó kenetről, 2. fej. (DS 1696.)

9 Magyar kiadása: A betegek kenete és a lelkipásztori betegellátás szertartása, Budapest 1974.

10 A. PEDRINI: i. m. 362.

11 M. ANDRIEU: Le Pontifical Romain au Moyen Age, II, (Studi e Testi 87), Roma 1940, 491–492.

12 P. M. GY: Le nouveau rituel romain des malades, La Maison-Dieu 113 (1973) 30–31.

13 Vö. R. HOTZ: Sakramente im Wechselspiel zwischen Ost und West, Benziger, Gütersloh 1979, 300.

14 Vö. Biblikus Teológiai Szótár (szerk.: Léon-Dufour) 759; 1036.

15 „Domine Deus misericordiarum, extende manum tuam et largire, ut curentur omnes aegroti” (Oratio VIII).

16 Vö. P. BORELLA: Il rito ambrosiano, Brescia 1964, 306–307.

17 De resurrectione mortuorum, VIII, 3

18 BABOS I.: A betegek kenete, Róma 1978, 49–56.

19 Müsztagogikus katekézis III, 3. (EP 842.)

20 Inst. IV, c. 19. 18–21. pont.

21 R. HOTZ: i. m. 246–256. 

Dr. Dolhai Lajos

Forrás: Távlatok