Könyvajánló
Raniero Cantalamessa: Megszentelődésünk forrása az Eucharisztia (Marana
Tha kiadó)
„…Az eucharisztikus kontempláció
önmagában nem más, mint kapcsolatteremtés az Ostyában valóságosan jelen levő
Jézussal és rajta keresztül a Szentlélek által az Atyához való felemelkedés
képessége, vagy pontosabban, adománya. Mindez a lehető legteljesebb külső és
belső csöndben. A csönd a kontempláció kedves vőlegénye, aki védelmezi őt, mint
ahogyan József védelmezte Máriát. (…)
Jézust szemlélve az
Oltáriszentségben azt a próféciát valósítjuk meg, amit halála pillanatában a
kereszten teljesített be: „Föltekintek arra, akit keresztülszúrtak.” (Jn 19,37)
Sőt az ilyen kontempláció maga is prófécia, mert előrevetíti azt, amit a
mennyei Jeruzsálemben fogunk csinálni. A legeszkatalogikusabb és legprófétaibb
tett, amit az Egyházban véghez lehet vinni. A végén nem áldozzák fel többé a
Bárányt, nem esznek többé a húsából. Vagyis megszűnik majd az átváltoztatás és
az áldozás; de nem fog megszűnni az értünk feláldozott Bárány szemlélése.
Ugyanis ez az, amit a szentek csinálnak a mennyben (vö. Jel 5,1 kk). Amikor a
tabernákulum előtt térdelünk, már a mennyei egyházzal együtt alkotunk egyetlen
kart: ők az oltár előtt, mi pedig úgymond az oltár mögött; ők a színről színre
látásban, mi pedig a hitben.
A Kivonulás könyvében olvassuk,
hogy „amikor Mózes lejött a Sínai hegyről, nem tudta, hogy arcának bőre
ragyogott, mivel vele beszélt” (Kiv 34,29) Mózes nem tudta és mi sem fogjuk
tudni (mert így a legjobb); de talán velünk is megtörténik majd, hogy amikor az
ilyen pillanatokból visszatérünk a testvérek közé, valaki észreveszi, hogy
arcunk ragyog, mivel az Urat szemléltük. Ez lesz a legszebb adomány, amellyel
megajándékozhatjuk őket.”
Forrás: Marana Tha sorozat 77.,
1999, ford. Büki Pál, pp 77-79.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése